Tiszta szerencse

Nem tudom mennyire természetes kategória a háztartásban az olyan doboz vagy láda, amelyben valamikor  nagy mennyiségben kapott, de még nem szortírozott, nem rendszerezett, ezért nem indulásból kidobandó könyveket és folyóiratokat tartanak.

Mivel nálunk van ilyen doboz, karácsony után kinyitottam és egyet-mást felleltároztam.

Három érdekes találattal gazdagodtam:

1.) Az első egy klasszikus kalandregény-fordítás:

Walter Scott: Ritter Gottfried Peveril - Vierter Theil. Aus dem Englischen von C. F. Michaelis - Walter Scott's auserlesene (válogatott) Werke, Sieben und vierzigter Band. Gedruckt bey Anton Strauß, Wien, 1826.

A könyv nem ritka, de meglehetősen régi. A fordító Christian Friedrich Michaelist a német esztétikatörténet Kant-népszerűsítőként és a zene filozófiai-esztétikai szerepének teoretikusaként jegyzi. Maga a fordítás annak dokumentuma, hogy a skót romatikus regényíró német nyelvterületi recepciója már életében is szárnyalt, mint  a Société Générale a román tőzsdén. Ez éppen a negyvehetedik kötet.

Érdekesebb viszont, hogy a könyvet fedő vászonkötéses borító belső oldalán Ábránfalvi Ugron István ex librise található. Kérdés, hogy a könyv valóban lehetett-e a tordai kaszinóalapító Ugron Istváné, vagy a mezőzáhi kastély-őrült, századfordulós dualista cári nagykövet Ugron Istvánról van-e szó. Az ex-libris papírjának állapota alapján a huszadik század eleje tűnik valószínűbbnek.

2.) 500 beste Hausarzneimittel gegen alle Krankheiten der Menschen. Quedlinburg und Leipzig, Verlag der Ernst'scgen Buchhandlung, 1843. Ez olyan bombasztikus cím, hogy a nevét senki se adta hozzá. Az eredeti elöljáró beszédet is egy magát meg nem nevező ún. gyakorlati orvos (ein practischer Arzt) ("egészség Isten patikájából"-orvos) szignálta.

A könyv végén igen nagyszerű német és latin jegyzetek vannak az orvoslásról és bizonyos füvek és porok keveréséről egy olyan részen, amelyet roppant előrelátóan jegyzeteknek és apró feljegyzéseknek hagytak üresen a könyv utolsó 15 (!) lapján.

3.)  A harmadik pedig a zsidó turidani, a kamatos báthorygábor története, a soha ki nem bontakozott magyar Dreyfus-ügy sokak szerint eltitkolt, de biztosan nem túlságosan terjeszetett dokumentuma, a már elektronikus formában is elérhető:

Móricz Zsigmond: Fortunátus. Történelmi színmű 3 felvonásban. Az Érdekes Újság karácsonyi ingyen melléklete, 1918.

A kis kötés és fűzés nélküli, rossz papírra nyomott, rengeteg sajtóhibával terhelt kötet az alkotásnak nem nagyon kedvező háborús állapotok alatt, hozott anyagból (1912-es) készült, és koránt sem annyira érzékeny témát feldolgozó  szöveg. Öt nő (Drághffyné, Öreg Drághffyné, Dina (Efraim rabbi lánya), Drághffy Benigna, Perzsi (szolgáló) jellemképéről szól és mindenki annak olvassa, aminek akarja. Ha azonban összehasonlítjuk, hogy emellett Fortunátus Imre, Drághffy, Efraim rabbi, az esztergomi Prímás érsek és Kabold szogáló jellemrajzát közli, nem nehéz benne csak részben a magyar történelmi antiszemitizmus leírását látni.

A szöveg teljesen vállalható, amellett pedig láthatóan nem élezi ki a később felerősödő etnikai konfliktusokat. De csak két dolog: 1) Feltűnően sok benne a magyar nemzetkritika. 2) A kölcsönös (hangsúlyozom: kölcsönös) xenofóbiát pedig többször explicitté teszi (pl. Drághffy lezsidózza Fortunátust, erre Fortunátus leoláhozza Drághffyt - 1. felvonás) - mindezt olyan történeti ellél, amely egyszerre engedi meg, hogy 19. századra vetített anakronizmusnak, illetve hitelesen semleges középkori evidencia-közlésnek tekintsük (értelmezés).