Hitet vallok

Mint tudjuk, a régi déliek különleges jelentőséget tulajdonítottak az olivafa bogyójának. Olyan életkörülményeket teremtett számukra, amely megengedte, hogy kevésbé gyakorlatias dolgokkal foglalkozzanak. Szerintük azonban ez elengedhetetelen volt ahhoz, hogy a gyakorlatias dolgokat is jobban végezzék. Engem azok érdekelnek, akik akarva-akaratlanul máig osztják ezt a nézetet.

2013. július 17., szerda

The Quest for Hello

Nem szép dolog egyből a konklúzióval kezdeni. Mégis azt gondolom, hogy játsszunk nyílt lapokkal. Nézetem szerint a Királyhágó nyugati irányban való átlépése abban a tekintetben is vízválasztó, hogy belecsöppenünk a képmutatás sajátosan rétegzett kultúrájába. A kérdést nagyon jól megvilágította a Szalontai Lapok publicistája valamikor a XX. század első évtizedében, amikor valami olyasmit talált írni szülővárosom népéről, hogy "a házasságkötés pillanatáig az itteni lányoknak még a testmagasságában sem lehetünk teljesen bizonyosak". Nézzük csak, hogy miről is beszélünk. Álljon itt egy terepnapló, több helyről és több időben gyűjtött feljegyzésekkel.

"Egyik első meghatározó élményem Budapestről az a pont, amikor a Széna téri, sajátos architektúrájú bevásárlóközpontba tévedve érdeklődni szerettem volna egy bolt fekvéséről. Az információs pult túloldalán helyet foglaló hölgy kérdésemre, hogy x cipőbolt melyik emeleten található azt válaszolta, hogy "először is, hello!", amivel nyilvánvalóan azt akarta közölni, hogy figyemetlenségemnek köszönhetően kimaradt a jól artikulált, hangos köszönő formula a mondókámból. Nem teljesen értettem a vehemenciát, de az információt megkaptam, majd udvariasan megköszönve továbbáltam. Egy évvel később az egyik első kultikus romkocsmában, a Kazinczy utcán hasonló jelenet zajlott le, eltérő végkifejlettel. "Két korsó csapolt Derhert kérek!"- "Hello volt?" - "Bocsánat, azt hiszem, azt elfelejtettem!"- "Akkor ennyi" - mondta, és nem szolgált ki. Értelmezésem szerint valami nagyon bántotta az ifjú hölgyet, de hogy az-e, hogy megint nem köszöntem, talán egyáltalán a nagy zenebonában, nos ebben cseppet sem vagyok bizonyos. A vehemenes reakció viszont nagyon zavart, mert úgy éreztem, hogy nem tudom eltüntetni a becsületemen keletkezett kegyetlen foltot, hiszen megtagadta a további kommunikációt. Hasonló dolog zajlott le aznap este másokkal is az asztaltársaságtól. Évekkel később egy pécsi kollégium folyosólyán mentem végig reggel hétkor, csipás, beszűkült szemekkel, még nem is láttam rendesen, útban voltam a dolgom felé. A szembe jövő overálos társaság egyik tagja rámköszönt. Tévedésnek hittem, ezért folytattam utamat, de a köszönés megismétlődött, majd harmadszor is elhangzott. Megfordultam. Mivel továbbra sem ismertem fel régi barátaimat a technikai személyzet három jól megtermett férfitagjában, kicsit lebiggyesztettem a számat. "Igen, neked szólt, hallod?"- "Hallom. Jó reggelt!" Továbbmentem. "Micsoda szemtelen!" hangoztatták. Többet nem találkoztunk. Lehet, hogy nem ismerem a városi kódokat, vagyis nem tudom őket dekódolni, de amikor vidéki rokonoknál voltam mindig köszöntem az utcán, szembe, egyenesen az emberek arcába. Itt viszont továbbra sem értem, hogy mi ez az ősbűn, ez a szinte javíthatatlan arcátlanság, amit elkövettem, ráadásul sorozatosan, visszaesőként. Egy berlini reptéri jelelet még idevág. Ismerős mesélte, hogy hazaérkezvén a német fővárosba, megkérdezte a buszsofőrt a Tegel-en, hogy mennyi a jegy? Ingerült válasz: "Kettőhúsz, természetesen!" Nem tudod, hogy ez itt így zajlik? Honnan csöppentél ide? Akár ezt is kérdezhette volna. Mi fájhat annyira ezeknek az embereknek, hogy ilyen elemi erővel foylamodnak az moralizálás ily intenzív formáihoz? Micsoda kulturális deficitet próbálnak így orvosolni, vajon tényleg csak azt, hogy neveletlen fráter vagy, de ha itt akarsz élni, akkor meg kell tanulnod, hogy mi a módi. Pedig itt születtem, itt nőttem fel, valamit csak tudok a világról, már ahogy itt zajlik. A saját arcátlanságomat mutatják vajon nekem, vagy csak képet? Szerintem, ez utóbbit. Képmutatás ez, ami elrejti, hogy nem az a zavaró, hogy nem úgy köszöntem ahogy kell, hanem valami más, az a félelmük ömlik ilyen szerteszéjjel, hogy megvetnek, lenéznek, semmibe vesznek. Pedig az az egyszerű leírás, hogy "ZD indoeurópai férfi vasárnap reggel nem köszönt az áruházban" nagyon sokmindent jelenthet. Miért mindig ugyanazzal az értelmezéssel szembesítenek?"

De persze nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy mérhetetlenül rosszul érzem magam saját kultúrámban, és azt ostorozni, ostorozni, társadalmamra panaszkodni és panaszolni, megint csak panaszolni tudok. Távol álljon tőlem. Egyszerűen csak az a magatartás uralkodott el rajtam, amit Villon Kis testamentumából Kálnoky László oly kiválóan magyarított:

"Nincsen Boulogne-ban sóshering,
mely, mint a kedvem, oly aszott.
Keserves ügy. De rám tekint
Talán Isten, ha zajt csapok."

2013. június 27., csütörtök

Rókák a szőlőben


1. kötet, 32–33.
A nyomdaiparban fattyúsornak hívják azt a hibát, amikor az oldal elején, végén egy maradék vagy ott felejtett, magányos sort hagynak. Az egyik leginkább irtandó tördelési melléfogás. A helyzet sokkal rosszabb, amikor nem csak esztétikailag zavaró, de fölös oldalakat hagynak egy könyvben. Elmondom, hogy mire gondolok.
Mindenki ismeri az Egri csillagokat. Legalábbis hírből. Vagy látta annak vizuális narratív változatát. A heroikus küzdelem fontos mozzanata, az ostromállapot megfordulásának kulcsmomemtuma, amikor a Holdfogyatkozás c. fejezetben bevetésre kerülnek a Bornemissza Gergő által tervezett „tüzes kerekek“. A haditechnikai műveltség, a kvázi-fantasy-elemek ötvözése némi mesteremberi-praktikus érzékre való apellálással, és az író eléri célját. Faljuk az oldalakat.
Édesapám elmesélése szerint viszont ő akármennyit olvasta a regényt, nem találta meg ezt a schlüsselmomentet. Lapozta előre meg hátra, de mégsem. Az órán váltig állították neki, hogy de az, na az a legjobb rész. Hullanak, égnek, bűnhődnek a gaz  betolakodók! Ez indította filológiai nyomozásra, sőt, lehet hogy ez tette humánértelmiségivé. Elhatározta, hogy összehasonlít két különböző példányt, ugyanabból a kiadásból. Ekkor derült ki, hogy az általa birtokolt nyomdaipari formája tekintetében nem, de tartalmában selejtes. Alig tűnt fel neki (végül azután mégis), hogy a Holdfogyatkozás előtti fejezetet kétszer kötötték be a példányába. Hibás sorozat volt. Ha Gárdonyi bestsellere nem iskolai tanagyag, hanem úgy olvassa, mint más akkoriban a Doktor Zsivágót, lehet, hogy sokáig pausál egy bizonytalanság lengte volna be irodalmi műveltségét.




Így jártam gyermekkorom egyik misztikus regényével. Két kötet. Kriterion kollekció. Horizont sorozat. Romániai magyarokhoz ellátogatva (és olyanokhoz látogattunk főleg) tehát borítékolhatóan a búbánatnak is megvolt. Lion Feuchtwanger: Rókák a szőlőben. Soha nem vettem le a polcról, mert volt mit olvasni. Meg ami mindenkinek megvan, az finom értelmségi dacból sem érdekelt. Pedig, tudtam meg, micsoda jó kis történelmi regény. Tizennyolcadik század. Amerikai függetlenség, felvilágosodás, Voltaire, Franklin, ilyenek. Elmélkedések a történelem hasznáról és káráról. 15 év késéssel leveszem a polcról. És tessék. A fattyútharminckétoldal tipikus esete. Ha ilyen rendszerességgel veszem elő ezt a könyvet, akkor újabb 15 év, amíg megtudom, hogyan is kezdődik.
2. kötet, 32–33.


2013. május 25., szombat

Faji tisztaság a labdarúgásban




Ha még egy cikket elolvasok arról, hogy a német foci most, pár órával a nagy BL-döntő előtt, szóval, hogy ez a foci bizony azért olyan jó, mert már nem teljesen német, ugrok, szökök, ütök! Mi ez a marhaság? Mikor volt a foci csak és kizárólag valamilyen? Sporttal foglalkozó újságíróknak is ajánlom a figyelmébe ezt a néhány idézetet. Csak azt mondom, hogy használják hozzá ezt az olvasási kulcsot, illetve egészítsék ki kedvükre:

dallam=labdakezelés
népi=hagyományos
nyelv=mozgáskultúra
kelet-európai=európai
stb.

Tehát:


"Most igen fontos dolgot kell hangsúlyoznom. A dallamoknak ez a csereberéje nem olyan egyszerű, mint sokan hinnék. Mikor egy népi dallam valamely ország nyelvi határait átlépi, előbb vagy utóbb bizonyos változásokon megy át, amelyeket az új környezet és különösen a nyelvi különbözőség megkíván. Minél nagyobb a két nyelv különbsége kiejtésben, hanghordozásban, metrikus viszonylatokban, szótagépítkezésben stb. annál nagyobbak a változások, amelyeken az „emigrált” dallamok – szerencsére – átmehetnek. „Szerencsére” – mondom, mert ez a jelenség önmaga nemzi és emeli a típusok és altípusok számát.
[...]
Az idegen anyaggal való érintkezés azonban nemcsak a dallamok kicserélődését eredményezi, hanem – és ez még fontosabb – új stílusok kialakítására is ösztönöz. Ugyanakkor azonban a régi és kevésbé régi stílusok is életben maradnak, ami a zene újabb gazdagodását vonja maga után.
Az a tendencia, hogy az idegen dallamokat átalakítsák, megakadályozza e népek zenéjének nemzetközivé válását. Minden ilyenfajta zenei anyag, bármilyen heterogén volt is eredetileg, ilyen módon jellegzetesen egyénivé válik.
A kelet-európai népzene jelenlegi helyzete a következőkben foglalható össze: az egyes népek népzenéi között való szakadatlan kölcsönhatás eredményeképpen a dallamoknak és dallamtípusoknak óriási méretű gazdagsága támadt. A végeredményképpen kialakult „faji tisztátalanság” tehát határozottan jótékony hatású."
 [Bartók B.: Faji tisztaság a zenében, 1942]