avagy minden érdekesebb, ha már tudsz róla valamit.
Hallottatok már Románia
első mobillal is látogatható kiállításáról?
Nem? Akkor elmesélem.
Egy szép napon
én és a párom elmentünk Kolozsváros főterére, hogy megnézzük a dévai, a kolozsvári, a segesvári és a szebeni történeti gyűtemények (de főleg a dévai) valamint a Román-Svájci Médiaintézet közös kiállítását. Úgy hallottuk, hogy nagyon szépséges, és minden tárló úgy csattan ki az érdekességtől, mint parasztlány orcája a kökényérlelő fagynak csipésétől.
Hát láss csudát vándorkiállítás, csakugyan nem csúf és nem is rút, mi több szép. A jegy ára 4 lej és 4 bani (két jegy 8 lej és 8 bani). A bejárattól jobbra egy projektoron egy szép vizuális projektkészítő gép gyönyörű kékszínű képjátékkal fogadja a látogatókat, amelynek közepén egy konkurens fogpasztagyár antireklámját láthatjuk, akik stílszerűen egy angol tagadószócskával ellenreklámozzák a Szignál üzem szuvasodásgátló sőrtekenésű zománcvédő krémeit. – Ettől az installációtól jobbra láthatjuk dr. ing. Steve Jobs urat, aki a sokak által óhajtott, de oly kevesek által bevallottan óhajtott tablet-kompútert, a Kaliforniában tervezett, de Kínában gyártott i-Pad-et mutatja be. Alatta értekezés a számtek hatalmáról. Ettől jobbra (lassan visszatérünk a bejárathoz, hiszen majdnem egy teljes négyszöget zárunk már be) vlsz. koránidézeteket tartalmazó gránitfaragványokat látunk egy védődobozban. Rajta kis kavicson a 33-as szám virít. És ekkor megint jobbra tértünk (hiszen balra már elhagytuk volna a termet, de mi nem ezért jöttünk) és láttuk, hogy van katalógus csak 72 lej. Kérdeztük, hogy hol lehet megtudni, hogy a számozott tételek micsodák. És erre azt a választ kaptuk, hogy nem tudjuk, lehet benne van a katalógusban de az meg kell venni. De a kolléga....segít.
Ekkor jött a kolléga. Aki azt mondta, hogy sajnos ez a könyv nagyon drága, vagyis hetvenkét lej, ezért nem adhatja oda. De minket érdekelne, mi az a 33-as kőtábla a bejárat tövében. Na jó, nézzük meg, de óvatosan. Megnéztük. Óvatosan. Volt a vaskos és szép kivitelezésű kötetben sokminden, a közepén egy lista. Felcsaptuk a 33-asnál. Ott azt írta bronz mellszobor. Hoppá. Na ez mégsem a kiállítás sorvezetője, hanem egy katalógus. Mivel hiába kerestük az infomációs kartonokat a sarokban, csak egy megoldás van. Hogy ez biztos nincsen kiírva sehol. Ekkor a kolléga, aki csak felvigyázó és nem idegenvezető volt elmondta, hogy neki azt mondták, hogy mondja meg: ha van netes telefonunk, akkor ha annak kamerájával leszkenneljük azokat a vonalkódokat, amik ott vannak kitéve a tárlókon, akkor megtudjuk mik azok a kiállítás weblapjának segítségével.
Voilá.
Persze ez nem vonatkozik azokra, amelyek mellett ilyenek nincsenek. Így például nem vonatkozik arra a két török faragott sírkőre, amelyek a harmadik teremben vannak bevagonírozva.
"Pedig az engem nagyon érdekelt volna", gondolta e kis történet mesélője. Nem is beszélve a vele szemben kiállított szabadkömíves maskarákról, ami a belehímezett szövegből feltételezhetően a kvári Únió páholy egyik mesterén feszült egy másik korban; az ettől távolabbra eső patikai mérőszettel valamelyik szabad német nyelvű fejedelmi városból, Erdélyországból, a tizenhetedik százasnak közepéről – és sokminden másról. A kiállítás anyaga ugyanis többszáz tételt rejt (csomó régi cucc, rengeteg érdekes papír, temesvári szükségpénz húszból). Nem is fogunk odaszkennelni mindegyikre, főleg nem telefonnal, ami kezdett kicsit olyan lenni, mint fotocellás budi a disznóhízlaldában, spotlámpa az istállóban. Viszont borzasztó szívesen leolvastuk volna a katalóguscédulákról, amelyeket akár monitorokon, szkennelve is berakhattak volna. Na mindegy.
Megnéztük, hogy a plakáton rajta van-e: "Megnézni a testünknek szemével. Megtudni csak a telefon eszével". Nem volt rajta. De megfogadtuk, hogy ha lesz rendes katalógus, olyan fapados, vagy olyan érintő képernyős bársonykanapés, akkor eljövünk és nézegetjük, mert rohanó világunkban nincs kedvünk nyomozni száz tárgy kiléte ügyében. Sőt azt mondtuk, akkor is visszajövünk ha adnak a bejáratnál egy olyan telefont, amelyen csudás módon egy látogatás erejéig minden tétel számát beolvasva mindenről meg is tudunk valamit.
És akkor tovább is mesélhetné...mert ha a katalógus relevánsabb lett volna, egy két dolgot én is tudtam volna (lásd a mottót), a kíváncsiság jobban hajtott volna és az én mesém is tovább tartott volna.
Vége
+(1).jpg)
