Hitet vallok

Mint tudjuk, a régi déliek különleges jelentőséget tulajdonítottak az olivafa bogyójának. Olyan életkörülményeket teremtett számukra, amely megengedte, hogy kevésbé gyakorlatias dolgokkal foglalkozzanak. Szerintük azonban ez elengedhetetelen volt ahhoz, hogy a gyakorlatias dolgokat is jobban végezzék. Engem azok érdekelnek, akik akarva-akaratlanul máig osztják ezt a nézetet.

2010. október 31., vasárnap

Rajna, a kölni víz II.: Kiváló áruk fóruma

"Az agy dolgot kér "- a dicséretes kezdeményezés
Termék neve: "DRW-glukóztabletta"
Gyártó: REWE a Deutschland Radio Wissen számára
Kategória: élelmiszer
Összetevők: száz százalék szőlőcukor

Kapható: havonta egyszer az Universität zu Köln földszinti nyolcas előadótermében (Hörsaal VIII)

Ár: teljesen ingyenes

2010. október 24., vasárnap

Rajna, a kölni víz I.: Múzeum a Cäcilienstraßén


Újra megnyitott a Schnütgen-Múzeum!
Gondolom, aki erre  a hírre felkapja a fejét, az maga sem kisformátumú stréber, illetve túlságosan érdekli az az alsórajna-vesztfáliai művészettörténeti kutatások története. A lényeg, hogy fenti múzeum ismét látogatható, még ha igaz ma is ingyenesen, jó barátjával a Rautenstrauch-Joest-gyűjteménnyel egyetemben. Mindkettő Kölnben van, a történelmi óváros egykori szélén, amely hála a Luftwaffe garázdálkodásait kissé rossz néven vevő RAF-USAF közös akcióinak úgy néz ki, mint a történelem nélküli újváros friss parkolónegyede.
A lényeg, hogy van egy régi-új ikermúzeum és egy vadonat-patyolat dokumentációs központ-könyvtár-entellektüell játszóház kombó Köln központjában, amelyet megéri látogatni. A Schütgen a középkori művészet szerelmeseinek a másik pedig az egzotikus néprajzi jelenségek kedvelőinek kedvez. Mindkét gyűjtemény hatalmas, a kettőt egyesítő epület pedig maga sem rossz.
Templomcsalád
A koncepció része, hogy befogták (a művtör. oldalon) a város egyik román kori templomát (a Cäcilienkirche - ami mondanom sem kell nagyon nem illik az irodaházak mellé), amelyen egy jókora echte római pillér is éktelenkedik, kiállítótérnek. Ez már elég régen lezajlott a második háború után, ugyanis a napóleoni szekularizáció nyomán évszázadokig az egyház kórházat működtetett benne. Ezt azért tehette meg, mert a kolostortemplommal párhuzamosan van még egy, a világi hívek plébániatemploma (hasonló életkorú), amelyet rendeltetésszerűen használhattak. Ez egyébként az egyetlen hasonló konstrukció, amelyet nem bontottak el Kölnben és ezt éppen annak köszönheti, hogy világi célokra hasznosították. Több mint tíz volt ugyanis a hasonló konstrukciókból Coloniában, amelyet templomcsaládoknak (Kirchefamiliennek) hívnak, és az egyiküket mindig azért számolták fel, mert a folyamatos világiasodással nem volt rájuk szükség liturgikus célokból.
Szent Flórián  (1510), de miért nem lángol a ház?
Virágvasárnap (1520, Köln) - a Szt. Kolumba templomból nem is maradt sokkal több
A múzeum-alapítás hasonló. Az egyik a másik családja. Ugyanúgy párban tetszelegnek, ráadásul a muzealitás két ősformájának képviseletében. A középkori művészet (nagyrészben tehát egyházművészet) azért is jó példa, illetve a templom mint kiállítótér azért is találó gondolat, mert - és ez a kiállítás egyik alapfogása, amit többször szájba is rágnak - a templomok kincstára volt a képzőművészeti gyűjtemények prototípusa. A néprajzi gyűjtemények újkori muzealitás iránti érdeklődésnövelő szerepéről pedig nem szeretnék kisértekezést tartani. Aki nem hiszi, végezzen el egy ezzel foglalkozó egyetemet.
rövidülés (1520, elefántcsont)
féregtanya (1520)
rézhalál (1750 körül, hársfa)
A híres duplaalak. Biztos, hogy könnyebb volt nem egy darab fából faragni. Sajnos igazolni nem tudom. (1500, tölgy, Tilman mester, a Mester)

És ellentétben előző bejegyzésünk főszereplőjével, nem csak a kiállítás anyaga, de a koncepció és teljes mértékben felfogható, még az egyszerűbb és földhözragadtabb elmék számára is.

Egyetlen sztori egy színesbőrű felvigyázóval volt (ennek csak az a jelentősége, hogy ez ugye németbe' viszonylag szokatlan, főleg úgy hogy alig tudjon németül ebben az állásban). Egy (egy úgymond sziámi iker, vagyis elül hátul ugyanazt ábrázoló) szobrot  fotóztam éppen, amelyen egy nagyobb tallérnyi helyen hiányzott a mellrizalitja, ezért pont lehetett látni, hogy bent nem tömör fa, hanem egy összecsavarozott fém váz, amellyel sok anyagot lehetett megspórolni, illetve nem kellett egy darabból kifaragni a teljes művet. Szerettem volna lefotózni. De nem hagyták. A fenti úriember, aki sajnos nem tudott túl jól németül csak annyit tudott elmagyarázni, hogy neki "utasítást adtak" és hogy "ez így még nem szép". Ezt sajnos nem tudtam összerakni, arra pedig nem vállalkoztam, hogy elmagyarázzam, hogy attól, hogy látható egy szobor belső szerkezete, az tuti veszít az érdektelenségéből, de a szépségéből szintúgy frankótuti nem. Meg főleg, hogy ez egy olyan körbejárós, emberközeli kiállítás. De a múzeumi felvigyázás nem az érvelgetés színhelye. Kérdés csupán, hogy akkor kolléga miért kezdett el érvelni nekem a maga nem túl elokvens módján.
A lényeg, hogy kedves szócsatánk után a teljes félaulányi egykori templomszentély kiürült, pedig voltak ott vagy tizenöten. A mindennapi bunkóság néha riasztó (sajnos vagy nem sajnos, de csak néha).

2010. október 10., vasárnap

Mobiluralom a Bánffy-palotában

avagy minden érdekesebb, ha már tudsz róla valamit.

Hallottatok már Románia első mobillal is látogatható kiállításáról?
Nem? Akkor elmesélem.


Egy szép napon én és a párom elmentünk Kolozsváros főterére, hogy megnézzük a dévai, a kolozsvári, a segesvári és a szebeni történeti gyűtemények (de főleg a dévai) valamint a Román-Svájci Médiaintézet közös kiállítását. Úgy hallottuk, hogy nagyon szépséges, és minden tárló úgy csattan ki az érdekességtől, mint parasztlány orcája a kökényérlelő fagynak csipésétől.
Hát láss csudát vándorkiállítás, csakugyan nem csúf és nem is rút, mi több szép. A jegy ára 4 lej és 4 bani (két jegy 8 lej és 8 bani). A bejárattól jobbra egy projektoron egy szép vizuális projektkészítő gép gyönyörű kékszínű képjátékkal fogadja a látogatókat, amelynek közepén egy konkurens fogpasztagyár antireklámját láthatjuk, akik stílszerűen egy angol tagadószócskával ellenreklámozzák a Szignál üzem szuvasodásgátló sőrtekenésű zománcvédő krémeit. – Ettől az installációtól jobbra láthatjuk dr. ing. Steve Jobs urat, aki a sokak által óhajtott, de oly kevesek által bevallottan óhajtott tablet-kompútert, a Kaliforniában tervezett, de Kínában gyártott i-Pad-et mutatja be. Alatta értekezés a számtek hatalmáról. Ettől jobbra (lassan visszatérünk a bejárathoz, hiszen majdnem egy teljes négyszöget zárunk már be) vlsz. koránidézeteket tartalmazó gránitfaragványokat látunk egy védődobozban. Rajta kis kavicson a 33-as szám virít. És ekkor megint jobbra tértünk (hiszen balra már elhagytuk volna a termet, de mi nem ezért jöttünk) és láttuk, hogy van katalógus csak 72 lej. Kérdeztük, hogy hol lehet megtudni, hogy a számozott tételek micsodák. És erre azt a választ kaptuk, hogy nem tudjuk, lehet benne van a katalógusban de az meg kell venni. De a kolléga....segít.
Ekkor jött a kolléga. Aki azt mondta, hogy sajnos ez a könyv nagyon drága, vagyis hetvenkét lej, ezért nem adhatja oda. De minket érdekelne, mi az a 33-as kőtábla a bejárat tövében. Na jó, nézzük meg, de óvatosan. Megnéztük. Óvatosan. Volt a vaskos és szép kivitelezésű kötetben sokminden, a közepén egy lista. Felcsaptuk a 33-asnál. Ott azt írta bronz mellszobor. Hoppá. Na ez mégsem a kiállítás sorvezetője, hanem egy katalógus. Mivel hiába kerestük az infomációs kartonokat a sarokban, csak egy megoldás van. Hogy ez biztos nincsen kiírva sehol. Ekkor a kolléga, aki csak felvigyázó és nem idegenvezető volt elmondta, hogy neki azt mondták, hogy mondja meg: ha van netes telefonunk, akkor ha annak kamerájával leszkenneljük azokat a vonalkódokat, amik ott vannak kitéve a tárlókon, akkor megtudjuk mik azok a kiállítás weblapjának segítségével.Voilá.
 Persze ez nem vonatkozik azokra, amelyek mellett ilyenek nincsenek. Így például nem vonatkozik arra a két török faragott sírkőre, amelyek a harmadik teremben vannak bevagonírozva. "Pedig az engem nagyon érdekelt volna", gondolta e kis történet mesélője. Nem is beszélve a vele szemben kiállított szabadkömíves maskarákról, ami a belehímezett szövegből feltételezhetően a kvári Únió páholy egyik mesterén feszült egy másik korban; az ettől távolabbra eső patikai mérőszettel valamelyik szabad német nyelvű fejedelmi városból, Erdélyországból, a tizenhetedik százasnak közepéről – és sokminden másról. A kiállítás anyaga ugyanis többszáz tételt rejt (csomó régi cucc, rengeteg érdekes papír, temesvári szükségpénz húszból). Nem is fogunk odaszkennelni mindegyikre, főleg nem telefonnal, ami kezdett kicsit olyan lenni, mint fotocellás budi a disznóhízlaldában, spotlámpa az istállóban. Viszont borzasztó szívesen leolvastuk volna a katalóguscédulákról, amelyeket akár monitorokon, szkennelve is berakhattak volna. Na mindegy.
Megnéztük, hogy a plakáton rajta van-e: "Megnézni a testünknek szemével. Megtudni csak a telefon eszével". Nem volt rajta. De megfogadtuk, hogy ha lesz rendes katalógus, olyan fapados, vagy olyan érintő képernyős bársonykanapés, akkor eljövünk és nézegetjük, mert rohanó világunkban nincs kedvünk nyomozni száz tárgy kiléte ügyében. Sőt azt mondtuk, akkor is visszajövünk ha adnak a bejáratnál egy olyan telefont, amelyen csudás módon egy látogatás erejéig minden tétel számát beolvasva mindenről meg is tudunk valamit.
És akkor tovább is mesélhetné...mert ha a katalógus relevánsabb lett volna, egy két dolgot én is tudtam volna (lásd a mottót), a kíváncsiság jobban hajtott volna és az én mesém is tovább tartott volna.

Vége

2010. október 5., kedd

A sebtiben szerkeszte indexek velelejárója

Mát meging....de frissítés előtt elkapatamn.