December 27-én négyen ültünk az autóban. Ott fordultunk ki a főútra, ahol kilencvennégyig a régi busz, amelynek üléseit a harminc év alatt az ülésekbe ivódott por tartotta össze, a jegenyék között befordult a cementgyár felé. A fehér autó kárpitja ugyannak a sáros gépolajszagnak az emlékét hordozta. Az ancienne régime madelaine-je.
Az a ház
ott Grünwald doktoré volt, mondta anyám, nem, várjatok, nem is az, hanem a
következő. Igen, pontosan itt. Ő volt az ügyeletes orvos, amikor születtem. De
csak azért, mert apám rávette, hogy maradjon aznap is. Vagyis, értitiek, szépen
megkérte. Ennek köszönhető, hogy nem írhattak be március 8-ra. Az orvos nem
iktathatott olyan napra, amikor hivatalosan nem volt szolgálatban. Maradt a hetedike,
én pedig nő létemre a papírjaim szerint nem születhettem a sztrájk napján. Ami
jobb is így.
Igen, de
sokunkkal eshettek meg ilyenek. Én azért születtem két héttel idő előtt, mert
neked dagadt a lábad és olyan vízhajtót kaptál, amitől a magzatvized is elfolyt
– mondtam.
De azért
– vágott közbe Pé, aki anyám mellett ült, és egyébként Grünwald doktor rokona
volt – gondoljátok meg azt, hogy azért jöttem világra március 15-én, mert a
nőgyógyász – azidőtájt az egyetlen orvos, akiben szüleim megbíztak, Ferenczy az
Úri utcából – 16-án emigrált. Tehát a szülést, császárral, csak előtte volt
esélye levezetnie. Mi pedig megragadtuk az ő egyetlen esélyét.
Vilma
vezetett, és – mint általában az egész napi futkározás után – teljesen ki volt
zsigerelve. Most mégis megtörte cseppet sem kényszerű hallgatását és nagy
komolyan kezdett bele:
Az én
történetem ennél talán kicsit cifrább is. Hét hónap három hétre születtem május
elején. Elég korai, ugye. Szemüveget azért viselek, mert az inkubátorban
eltöltött egy hónap alatt folyton egy morzézó lámpát égettek a fejem fölött. A
szemorvos azt mondta később: “Szerencse, hogy nem vakult meg!” De ez teljesen
mellékes. Már sokmindent jobban látok azóta. Nevetett.
A
történet lényege, hogy azért nem engedtek haza, pedig fejlődésem három hét után
már normálisan haladt, mert apám főmérnök volt, és a szülész, szintén fő-,
csakhogy orvos úgy gondolta, hogy ez egy jó alkalom, és megzsarolta
szerencsétlen, folyton fáradt embert. Addig nem engedi haza a lányát, ameddig
nem szerez neki ingyen egy billenőskocsi betont. A házhoz, alapozásnak. De ő
nem engedett és a beton árának töredékért egy hónap után lefizette a főnővért,
aki elment levegőzni, miközben anyám és nagynéném a kerten keresztül kiloptak a
kórházból, a Dacia hátsó ülésére raktak, apám pedig hazahajtott velünk.
A megyei
kórházba soha többet nem tettük be a lábunkat. De a főnővér sem sokáig. Másnap
délben kirúgták.
