Hitet vallok

Mint tudjuk, a régi déliek különleges jelentőséget tulajdonítottak az olivafa bogyójának. Olyan életkörülményeket teremtett számukra, amely megengedte, hogy kevésbé gyakorlatias dolgokkal foglalkozzanak. Szerintük azonban ez elengedhetetelen volt ahhoz, hogy a gyakorlatias dolgokat is jobban végezzék. Engem azok érdekelnek, akik akarva-akaratlanul máig osztják ezt a nézetet.

2015. december 29., kedd

Négyen egy autóban (igaz történet)

           

       December 27-én négyen ültünk az autóban. Ott fordultunk ki a főútra, ahol kilencvennégyig a régi busz, amelynek üléseit a harminc év alatt az ülésekbe ivódott por tartotta össze, a jegenyék között befordult a cementgyár felé. A fehér autó kárpitja ugyannak a sáros gépolajszagnak az emlékét hordozta. Az ancienne régime madelaine-je.

Az a ház ott Grünwald doktoré volt, mondta anyám, nem, várjatok, nem is az, hanem a következő. Igen, pontosan itt. Ő volt az ügyeletes orvos, amikor születtem. De csak azért, mert apám rávette, hogy maradjon aznap is. Vagyis, értitiek, szépen megkérte. Ennek köszönhető, hogy nem írhattak be március 8-ra. Az orvos nem iktathatott olyan napra, amikor hivatalosan nem volt szolgálatban. Maradt a hetedike, én pedig nő létemre a papírjaim szerint nem születhettem a sztrájk napján. Ami jobb is így.

Igen, de sokunkkal eshettek meg ilyenek. Én azért születtem két héttel idő előtt, mert neked dagadt a lábad és olyan vízhajtót kaptál, amitől a magzatvized is elfolyt – mondtam.

De azért – vágott közbe Pé, aki anyám mellett ült, és egyébként Grünwald doktor rokona volt – gondoljátok meg azt, hogy azért jöttem világra március 15-én, mert a nőgyógyász – azidőtájt az egyetlen orvos, akiben szüleim megbíztak, Ferenczy az Úri utcából – 16-án emigrált. Tehát a szülést, császárral, csak előtte volt esélye levezetnie. Mi pedig megragadtuk az ő egyetlen esélyét.

Vilma vezetett, és – mint általában az egész napi futkározás után – teljesen ki volt zsigerelve. Most mégis megtörte cseppet sem kényszerű hallgatását és nagy komolyan kezdett bele:
Az én történetem ennél talán kicsit cifrább is. Hét hónap három hétre születtem május elején. Elég korai, ugye. Szemüveget azért viselek, mert az inkubátorban eltöltött egy hónap alatt folyton egy morzézó lámpát égettek a fejem fölött. A szemorvos azt mondta később: “Szerencse, hogy nem vakult meg!” De ez teljesen mellékes. Már sokmindent jobban látok azóta. Nevetett.
A történet lényege, hogy azért nem engedtek haza, pedig fejlődésem három hét után már normálisan haladt, mert apám főmérnök volt, és a szülész, szintén fő-, csakhogy orvos úgy gondolta, hogy ez egy jó alkalom, és megzsarolta szerencsétlen, folyton fáradt embert. Addig nem engedi haza a lányát, ameddig nem szerez neki ingyen egy billenőskocsi betont. A házhoz, alapozásnak. De ő nem engedett és a beton árának töredékért egy hónap után lefizette a főnővért, aki elment levegőzni, miközben anyám és nagynéném a kerten keresztül kiloptak a kórházból, a Dacia hátsó ülésére raktak, apám pedig hazahajtott velünk.

A megyei kórházba soha többet nem tettük be a lábunkat. De a főnővér sem sokáig. Másnap délben kirúgták.

2015. december 7., hétfő

Thomas Mann Hauser Arnoldról

Gépelt átirat Thomas Mann olvasói leveleléről Alfred Knopfnak, akinek New York-i székhelyű kiadója 1951-ben az Egyesült Államokban is megjelentette (A Routledge-el párhuzamosan) Hauser Arnold - mint később kiderült - bestsellerét, A művészet és az irodalom társadalomtörténetét. Végül pedig a kiadó hirdetésének szövege a könyvről. Különösen érdekes a film korszakáról adott szabatos leírás.
Mindhárom irat Hauser Arnold hagyatékából származik. © Hauser Arnold örökösei