Mi köti össze Mózes Első könyvét, Freud Mózesét, Spinoza Teológiai-politikai tanulmányát Luther Házi postillájával, Pál második Római levelével és persze Jacques Derrida egyik időskori írásával?
Gondolom senki nem sejti, hogy a körülmetélés évezredes intézményének történetét gazdagítja mindegyik jeles szerző mindegyik jeles munkája és persze kivétel nélkül.
Azért ezen kénytelenek vagyis cseppet finomítani, de lássuk csak mire is volt jó, ennyire messzire menni. Kezdjük rögtön messziről.
 |
| az 1700 körüli kölni rituális szike |
Nem kell többször elmondani (én se fogom többet), hogy egy súlyos történelemlecke során a szövetséges légierő felettébb kímélte a Ford Coorporation 1930-ban a környéken meginduló nagy üzleti vállalkozását, de kegyetlenül elbánt Köln város központjával. Erre az alapra nem csak egy teljesen új várost voltak kénytelen építeni a helyiek, hanem a régészek is soha nem látott mozgástérhez jutottak. Ez és persze a méltán jó hírnevükhöz párosuló szerencsés szakmai széljárás pedig néha igencsak nagy lendületet is ad nekik. 2008-ban ugyanis egy már elméletileg 2002-ben lezárt térépítkezést kezdtek el megint megpiszkálni a régi városháza újjáépített teste előtt. Megtalálták ugyanis a régi zsidónegyed egyik imaházának alapjait és a már nagyrészben feltárt minkve mellett, valamint egyúttal egy soha ki nem bontott leletet, a tér ma szabad részén álló egykori középkori házak alapjait. Aszongyák, hogy ez nagyon értékes, mert: római házak alapjaira épül! Húha. Hát lehet, hogy ez Vlagyivosztokban (ok: Lembergben/Lvivben) szürreálisan fontos lelet lenne, de valahogy Kölnben, CCAA Kölnben nem érzem annyira a jelentőségét. Ekkora pénzből húztak volna fel újból valami a városképből nagyon hiányzó régi homlokzatokat. Főleg hogy a tervek szerint a lelőhelyet egy szépséges betonkockával fogják lezárni (és a tervet egy maketten a városháza pincéjében meg is nézhetjük jobb napokon).
No ennek köszönhető, hogy a tér másik felén levő Wallraf kanonok és Richartz üzletember közös fundációjának új helyszínt adó múzeum ablakából (tegyük hozzá: Deutschland egyik leggazdagabb, de mindenképpen egyik legértékesebb képzőművészeti gyűjteményének ablakából) pont egy nagy bazi ásatásba lehet belekukkantani.
Ez arra bírta a jóembereket, hogy a kiállításokban reflektáljanak a kialakult helyzetre.
A rézmetszetes-grafikai fiókokból elővarázsolták azokat a darabokat, amelyek a körülmetélés eljárását ábrázolják: van köztük orvosi, rituális vagy éppen gúnyolódó kép is. És körébe szervezték ezeknek a jóembereknek (első mondat fent) a szövegeit. A projekt ezen a ponton nagyon kapcsolódik a kiásott dolgokhoz, és azoknak az adott körülmények között fenntartható értelmességéhez (egy igazi építkezés nélkül elkezdett ásatás ugye mindig potenciális zavaró tényező). Mivel írd és mond kihantolták a kölni részben izraelita régmúlt egy valamennyire látványos darabját, el lehet meditálni ennek az 1450-ben egyszer már Cöllnből kiűzött közösségnek a szokásain és főleg azon, amit az idézett szerzők közül főleg Freud tárgyal: "Az új üldöztetések nyomán felmerül a kérdés, hogy hogyan is jött létre a zsidó és vonta magára ezt a hallhatatlan gyűlöletet." ('34-es levél Arnold Zweignak). És főleg a kiállítás tablóin hosszan idézett Mózes nem kevésben szól erről a témáról, persze nem csak a körülmetélés hagyományának római-keresztény-európai megvetettsége témájában.
A másik kapcsolódási pont (az elsőről eddig volt szó) pedig Derridáé, aki spekulatív eszmefuttatását abba az irányba tereli, hogy a test intim pontjainak megcsonkítása maga után vonhatja azt a képzetet, hogy a biológiai anyagot és ezzel összeköttetésben saját testünket is archiválják, valamilyen módon kezelésbe, nyilvántartásba veszik. Ez pedig nem más mint az emberiség egyik természetes, de már a saját test szférájába is betörő, de nem mindig pozitív törekvése archiválható információk létrehozására.
Úgy tűnik ez vagy nagyon passzolt a szervező kurátor elképzeléséhez, vagy pedig innen pattant ki még annak idején az ötlet, hiszen ez a kis térben a második emeleten szervezett időszaki, de belső anyagos tárlat egy olyan sorozat része (link itt megnézhető), amely azt a kérdést boncolgatja, hogy hogyan szembesülhetünk egy fizikailag raktározott, régi, szóval archivált információval a multimediális vizuális ingerek korában.
Valószínűleg nem vetek kurtán furcsán véget a dolognak, ha azt mondom, hogy pontosan így, és nem is fantáziátlanul. Persze ne felejtsük el, hogy a klasszikus formában tárolt, archivált anyag értelméről folytatott beszéd Kölnben igen csak fokozódott a városi levéltár tavaly márciusi metróalagútba szakadása óta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése