Egy akkora közéleti córeszből, mint amit a híres Budapesti Román Nagykövetség vs. Budapesti Nemzeti Színház huzavona robbantott ki, mi sem maradhatunk ki.
Szóval, először is, tisztázzuk, hogy egyetértek azokkal, akik azt mondják ez egy tíz évvel ezelőtti probléma és egy tíz évvel ezelőtti konfliktus. Mert valóban az. Arról viszont, hogy hogyan lehet ezt megoldani, másféle véleményem van.
Viszont magam is értetlenül állok azok előtt, akik értetlenségüket fejezik ki, hogy mindez hogyan történhetett meg.
Tudjuk ugye, hogy nem szép dolog a mai európai egységben egymás nemzeti ünnepein megsértődni, és ha tehetjük, mindig élen kell járni az országok közötti kommunikációban. Azt is tudjuk viszont, hogy bizonyos nemzeti ünnepek olyan évfordulókat jelentenek, amelyek közösségek másként, sőt különbözően élnek meg és ezért minden körülmények között van némi politikai élük. Ezért kell és ezért szükséges elejét venni a hasonló konfliktusoknak, többet között a reakciók és ellenreakciók megválogatásával.
Vegyük a jelenlegi példát. December elseje Románia legfontosabb nemzeti ünnepe, állami szabadnap, amikor csak a politika és a diplomácia dolgozik. Ettől függetlenül nem egy békeszerződés, nem egy senki által emlékezetében nem őrzött középkori esemény évfordulója, hanem egy bizonyos országrész (Erdély, Partium) 92 éve meghirdetett a királyi Romániához való csatlakozásának igényét kimondó népgyűlés napja. Nem beszél sem Moldváról, sem egyéb olyan területekről, amelyek az első világháború utáni határviták részét képezték, hanem éppen a szóban forgó, a mai magyar határtól a Kárpátokig terjedő területnek a magyar impériumtól való elszakadási vágyáról, illetve annak Gyulafehérváron megesett kimondásáról. Egyenlőre szimbolikus tett volt anno, tehát még nem egyértelműen jogerős, de ebben a minőségében kétségtelenül első. Így szokott ez lenni. Október 23 sem volt sokáig jogerős cselekedetek napja Magyarországon, mégis ünnep.
Aki itt szeretné (és biztos van, aki szeretné) valami burkolt nackóság jeleit látni, annak szólok, hogy történelmi tényekkel nem mindig jó dolog vitatkozni, főleg ha szárazak és nem társul hozzájuk elszállt értelmezés (mindenkit megkérek, hogy kíméljen meg a "bármilyen történelmi állítás értelmezést foglal magába, hiszen nincsenek diszkrét történelmi tények" szlogentől – ha ezt mind osztanánk, valószínűleg már rég feloldódtunk volna a teljes egyetértés határtalan társadalomtudományos unalmában és gondolkodásunkat már csak a napfényből áramló vitaminok tartanák életben – és ezt senki sem akarja). Lehet mindenkét oldalnak nagy fájdalom ezeket hallani, de ilyen kegyetlen világban élünk.
Az, hogy 1918. december 1. Erdély és a Partium státuszváltása kimondásának napjából (1) lett kortárs román nemzeti ünnepé hasonló egyszerű történelmi tény, mint pl. (nem fogom őket linkekkel megtámogatni):
(2) Posadánál az első magyarországi Anjou-házból származó uralkodó majdnem maga is odaveszett seregével együtt
(3) Churchill egy a brit külügyminisztériumnak intézett jelentésében nehezményezte Drezda bombázását
(4) Vlad "Ţepeş" havasalföldi vajda egy ideig I. Mátyás magyar király fogságában volt
(5) Németország az első világháborút lezáró békeszerződésben elvesztette gyarmatait
(6) Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország Egyesült Királysága a Falkland-Szigetekre történt katonai behatolás miatt 1982-ben hadüzenet nélkül vívott háborút az Argentin Köztársaság hadseregével.
Ellentétben az eddigiekkel viszont (1) része egy kelet-európai állam alkotmányának, így azt nem egyszerűen egy történelmi eseményt rögzítő, hanem egy bizonyos állam aktuális berendezkedése számára pozitív politikai tartalommal is rendelkező állításnak kell tekinteni. Ez az új tartalom pedig az értelmezés szabad terepe. Egyesek semlegesek vele szemben, mások meg az is lehet pozitívan vagy negatívan értékelik – és ehhez ugye mindenkinek joga van. Önmagában ettől a másfajta tartalomtól igen nehéz eltekinteni, elsősorban azért mert ha csak úgy pusztán a formáját vennénk figyelembe, az állítás felettébb üres lenne: “x területen kinyilvánították, hogy mostantól x terület z-vel egyesüljön”, ami pedig nagyon nem ok arra, hogy nemzeti ünnep legyen, hiszen egy formális badarságot közöl csupán. Így ünnepelni is értelmetlen, sőt állítom: még a hülye se ünnepelné, nemhogy az okos.
Mivel azonban a legtöbb elemző szerint történetünk magyar főhőse vadítóan okos gyerek, mindennel számolt és - hogy egy a témáról fogant íráshoz kapcsolódójak - egy kölcsönös átértelmezési akciót kezdeményezett, amivel magyarok és románok közösen leküzdhetik régi, 90 éves sérelmeiket. Nem elég, hogy szerette volna vendégül látni a NATO- és EU-szövetséges Románia külképviseletét Budapesten, de és kapaszkodjanak meg kedves hallgatóim: még előadást is szervezett nekik az ún. "észak-erdélyi terület" második bécsi döntéssel Mo-hoz való visszacsatolásának lélektani kontrasztjairól és emberi meghasonlásairól.
Ez igen. Végre egy igazi, széles látókörü elme, aki úgy szeretne dögólos-adaneaueresdit játszani, hogy nem szól a Magyar politikumnak, hanem megvárja amíg a Román Nagykövetség kiküldi a meghívókat egy minden évben rendszeresen megtartott diplomáciai fogadásra. Tudják miért tette mindezt? Mert majd a nézőközönség, elvegyülve a másik kapcsolódó rendezvény asztaltársaságaival együtt, spontán módon teszi meg az első lépéseket egy szent egyetértés érdekében.
Nos, mivel nem volt tervben a nagy kerekasztal kulturális téren, amelyre azért illett volna meghívni a román értelmiség néhány Pesten ritkán látott képviselőjét, hogy a párhuzamos eseményeket vita keretében egyesítsék, továbba a másik oldalnak sem szóltak, hogy itt az ideje békülni és egymáshoz közeledni, nos így az történt, hogy maradtunk egy történelmi ténnyel, amelynek van politikai tartalma is és amely így lehet, hogy egyeseknek pozitívan, másoknak meg negatívan csapódik le.
Ez pedig önmagában elég rozoga kis tákolmány. Nem is csoda, megroggyant.
És mi let az eredmény?
Először korlátlanul hagyták, hogy magától lassan épülgessen majd, mikor már egyesek látszólag szilárdan álltak rajta, figyelmeztetés nélkül, hirtelen visszabontották.
Az első mérhetetlen ostobaság volt, a második meg csak sima bunkóság.
Döntsék el maguk, melyik volt rosszabb!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése