Ha lúd, hát legyen kövér....

....avagy ha szakmai blog is, akkor miért ne.
Kommenteltem egyet éppen a minap a fenomenológia.hu-ra
Kirakom ide is, nehogy elnyelje a technika és a magyar hekkerek ádáz serege.
A komment egy kommentet kommentál.

Az első kommentről szólnék.
A végül feltett kérdés két részre bontható. Pontosabban két gondolatot vet fel.
1. Husserlnél a fenomenológiai beállítódás mindig visszacsúszik-e a természetes beállítódásba és ezzel fölöslegessé teszi-e a teljes addigi gondolkodói teljesítményt? Nem állíthatjuk mindennél határozottabban, hogy a mindennapi tevés-vevés ott van minden filozófiai spekulációban?
2. Nem kell-e léteznie egy megmagyarázhatatlan értelemképződési folyamatnak, amelynek feltárásában folytonosan nehézségekbe ütközünk?

Ezt a két kérdést fel lehet vetni. Csak azt nem tudom, hogy a “Weltkern” kifejezése ad-e ehhez bármifajta fogódzót? Husserlnél a “Kern” terminusa elég fontos szerepet tölt be, és nincsen benne semmi megmagyarázhatatlan és misztikus. A Formális és transzcendentális logika (Hua XVII) első mellékletében fejti ki, hogy mi a szintakai struktúrák felépítésének deskriptív alapzata. Ezt nevezi “magnak” (Kern) vagy “mag-anyagnak” (Kernstoff), amelyhez kapcsolódik az ún. “magforma” (Kernform). Ezzel azt állítja, hogy a nyelvtani kategoriák tartalma és formája közti kapcsolat egy sokkal alapvetőbb összefüggésre utal.
A főnév és a melléknév nyelvtani kategóriái (szintaktikai formák) vonatkozhatnak ugyanarra a szintaktikai tartalomra, méghozzá anélkül, hogy ez magából a nyelvtani elemzésből következne. A piros főnévi és melléknévi használata nem egy adott szintagma analíziséből kindulva állapítható meg. Ez esetben ugyanis minden nyelvtani, szintaktikai forma egy adott szintaktikai anyag (egy mondat) elemzéséből következne csupán és így felmerülhetne a kérdés, hogy hogyan tudjuk őket egyáltalán használni. Husserl szerint tehát minden sziktaktikai egységben vannak nem-szintaktikus mozzanatok, amelyekre az előbbiek épülnek. Ennek a mag-szerű tartalomnak köszönhető, hogy képesek vagyunk a piros vagy a hasonló szót főnévként és melléknévként (vagyis tételező és relacionális értelemben) is használni, anélkül, hogy ilyenkor konkrét mondatok elemzésének összevetéséből nyernénk a használat szabályait. Mint a szövegből kiderül ezek a “magképződmények” (Kerngebilde =Kernstoff+Kernform) egészen más “stílusúak” (Hua XVII, 309.), vagyis nem tartoznak magához a formális elemzéshez.
Nem nehéz tehát a mag fogalmának értelmét tisztázni. Egy interszubjektív módon szerveződő közösség tagjainak véleménye ugyanarra a “világmag”ra vonatkozik még úgy is, hogy közben képesek egymással totális ellentmondásban álló ítéletek meghozatalára. Ez az alapja minden kommunikációnak és annak, hogy képesek vagyunk véleményünkből igazságot formálni és azzal mások véleményét cáfolni. Ha az emberi megismerés csak minden megismerő egyéni formális struktúráiból állna, akkor viszont nem lenne lehetséges semmilyen megértés és semmilyen kommunikáció. Csak balga lények lennének, akik közül egyesek automatákat, mások meg viaszbábukat, megint mások pedig hús-vér embereket látnának, de soha nem tudnának megegyezni abban, hogy tulajdonképpen mit is. De meg tudnak egyezni!! Ezzel viszont a filozófus nem érheti be. De ennek a ténynek a vezérfonalán rámutathat a megismerés alapvető struktúrájára.

Egy filozófus munkáinak elemzése is legitim. De csak addig ameddig valóban a témához van köze. Ha pl. Husserlt csak 1. a heideggeri kritika vulgarizált változata, vagy 2. az új francia értelmezések zanzái alapján elemezzük, akkor nem értelmezést teszünk le az asztalra, hanem mellébeszélést. Olyat, amelyet megfosztottuk mind a világtól, mind a világmagtól.