Oliva dosszié: Thomas Mann Hauser Arnoldról

2015. december 7., hétfő

Thomas Mann Hauser Arnoldról

Gépelt átirat Thomas Mann olvasói leveleléről Alfred Knopfnak, akinek New York-i székhelyű kiadója 1951-ben az Egyesült Államokban is megjelentette (A Routledge-el párhuzamosan) Hauser Arnold - mint később kiderült - bestsellerét, A művészet és az irodalom társadalomtörténetét. Végül pedig a kiadó hirdetésének szövege a könyvről. Különösen érdekes a film korszakáról adott szabatos leírás.
Mindhárom irat Hauser Arnold hagyatékából származik. © Hauser Arnold örökösei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Sorozatnyitó lehetett volna

Ha az ember (és barátai jó része) augusztusban születik, akkor akarva-akaratlanul különleges lesz számára ez a hónap. Sőt, időt fordít arra, hogy kiderítse, mi minden történt az évnek ebben a szakában; például azokkal az emberekkel, akikről olvasni, vagy szakmai feladatként írni szokott. Például filozófusokkal. És ha valami augusztusi eset megragadja a figyelmét, máris erősebb a késztetés, hogy írásba fogjon. Még ha úgy egyébként nincs is lehetőség elmondani: éppen ez adott erőt ahhoz, hogy munkához lásson.

Három héttel ezelőtt újra kezembe akadt Edmund Husserl (1859-1938) egy hosszabb szövege, ami számomra különlegesen fontos. Nem gondoltam bele, hogy talán nem csak azért, mert megkerülhetetlen ahhoz, amiről írni készülök. Hanem mert ez egy rituális szöveg. Augusztus elején írta és a hónap végén át is dolgozta. Pontosan akkor amikor én és barátaim jó része született. És pontosan 70 éve, 1937-ben. A dolog elkezdte mozgatni az emlékezetemet, ami így gyorsan vissza is tért egy másik szöveghez, ami számomra nem kevésbé volt fontos. Hisz’ pont az előbbi előjátékának számít. Eszembe jutott, hogy ezt is augusztus végén írta és pontosan 71 éve, 1936-ban. A dolog ritualitása igencsak megragadott. Meg az, hogy az ügy mennyire szépen követhető időben. Kellene valami jól megírt kronológia, hogy átnyálazzam ennek a rítusnak a történetét az ő – a filozófus – életében.

Az emberek – ahogy én is – szeretik a könyvvé duzzadó kronológiákat. Egyszerűek, hasznosak és az olvasók a szemük sarkából is felfigyelnek egy dátumra, egy évszámra – és szinte jön, hogy magukba tömjék az információt. Kronológiát írni így nagyon hálás dolog: eladható, önmagát olvastató műfaj, amiben nem kell nagyon elmélyedni ahhoz, hogy értsék, hiszen van amikor egyszerűen nincs idő a sorok között olvasni. Írnak hát vaskos kronológiát országokról, nemzetekről, társaságokról, szövetségekről, intézményekről, városokról.... mégis nagyon ritka, hogy ugyanez személyekre is igaz legyen. Az egyén élettörténete valahogy sokkal finomabb és árnyaltabb, szinte kínosabb témának tűnik annál, hogy évszámok hónapok és napok listájával azonosítsák.

De bármilyen hihetetlen, nekem mégis van mit fellapoznom. Husserlről mégiscsak van ilyen könyv. Méghozzá különleges okból. Mert nem a filozófus életéről írtak kronológiát, hanem mert a filozófus élete egy jól megszerkesztett, rituális kronológia. Elvégre Husserl, hogy ezt közhelyesen mondani kell: „szigorú ember volt”. Ugyanis rengeteget írt, többet, mint szaktársai: minden és minden nap egyre több egymáshoz kapcsolódó szöveget. És a nagy részét saját használatra, nem kiadásra szánta. Persze mindezt elsősorban azért, hogy tudja, ő maga hol is tart a gondolkodásban. Mégis olyan, mintha azért tette volna, hogy megértesse: a filozófus élete – rendhagyóan – kronologikus kell legyen. Ha úgy írunk, ahogyan gondolkozunk, akkor meg fogjuk találni azt a rítust, ami erőt ad a következő napra. Csak fel kell lapoznunk gondolataink kronológiáját. Ez tette nagyon aktuálissá számomra azt a könyvet, amit – mint mondtam – lehetőségem volt újranézegetni.

Egy bizonyos Karl Schuhmann írta (Husserl-Chronik. Martinus Nijhoffnál, Hágában). Ráadásul – apropó 2007, augusztus és rítusok – pont harminc éve, 1977-ben. És napokra lebontva mutatta be a filozófus életét és munkáját. Ez pedig elég különleges helyzetet teremt. Egyrészt mert ugye Husserl írásban gondolkodott, majd a papírra szinte mindig dátumot is kanyarított. Másrészt mert a mindennapi élet, főleg a huszas-harmincas években már eléggé jól datálható volt. Így pedig szakmai ügyeivel eléggé szépen egymásra olvasható. Megtudtam, hogy két rituális szövegem (36 augusztus közepe-vége és 37 augusztus eleje-vége) még annál is rituálisabb. Miközben a megfeszítetten gondolkodó ember tudományok válságról, az európai emberiség nyavalyáiról és arról írt, hogy a filozófiákban minden időkben az volt a közös, hogy valamin mindig fennakadtak és a elbeszélt gondolat valamiben mindig hiányos volt, nos eközben maga is válságokkal, nyavalyákkal bajlódik. Először – 1917/18 tele után már másodszor – súlyos nikotinmérgezést kap. Aztán nem sokkal a második szöveg írása után megcsúszik a fürdőkád nedves csempéjén és összetöri közel nyolcvan éves – egyre esendőbb – csontjait.

De még egy szót magáról a könyvről. Schumann műve ugyanis nem miscellania. Nem is rendhagyó műfaji kísérlet. Hanem a hivatalos, iszonyatosan jogvédett, borzalmasan exkluzív Husserl kritikai kiadás első segédkötete: „Dokumentband”. Az életmű legpontosabb számadásához tartozó kiegészítő és rendszerező adattár. Bármennyire is furcsa könyvnek tűnik... mégsem az! Nem a szerző volt nagyon merész. Szó sincs erről. Hanem az, akiről írta, volt olyan, hogy ne lehessen róla hangzatos, tematikus cikkekben monográfiát szerkeszteni Ha kevés dologban, de egyben biztosan hasonló volt hozzánk. Rituális ember volt. Olyan, mint mi, akik reggel felkelünk, cigarettára gyújtunk, a fürdőszoba csempézetén álmosan csúszkálunk, majd jól bejáratott úton munkába indulunk. Olyan mint mi, akiknek ha nem is a végletekig rendszerezett gondolkodás a szakmájuk, de belátjuk azt, hogy vannak olyan dolgaink, amikre ha nem emlékeznénk, (vagy ha valami nem emlékezte minket) sokkal nehezebben ülnénk oda bár egy levelet is megírni. Mondjuk ki: olyan mint mi, akiket érdekel saját életük szerkezete és akik szeretjük a könyvé duzzadó kronológiákat.

Ezekről a dolgokról – és nem filozofikus pletykákról – beszélni pedig úgy érzem, nem haszontalan.

Oliva dosszié

Hitet vallok

2015. december 7., hétfő

Thomas Mann Hauser Arnoldról

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

Facebook jelvény

Keresés ebben a blogban

Magamról

Fenomenológia

Nagyon linkek

Sorozatnyitó lehetett volna

Blogarchívum