Újra megnyitott a Schnütgen-Múzeum!
Gondolom, aki erre a hírre felkapja a fejét, az maga sem kisformátumú stréber, illetve túlságosan érdekli az az alsórajna-vesztfáliai művészettörténeti kutatások története. A lényeg, hogy fenti múzeum ismét látogatható, még ha igaz ma is ingyenesen, jó barátjával a Rautenstrauch-Joest-gyűjteménnyel egyetemben. Mindkettő Kölnben van, a történelmi óváros egykori szélén, amely hála a Luftwaffe garázdálkodásait kissé rossz néven vevő RAF-USAF közös akcióinak úgy néz ki, mint a történelem nélküli újváros friss parkolónegyede.
A lényeg, hogy van egy régi-új ikermúzeum és egy vadonat-patyolat dokumentációs központ-könyvtár-entellektüell játszóház kombó Köln központjában, amelyet megéri látogatni. A Schütgen a középkori művészet szerelmeseinek a másik pedig az egzotikus néprajzi jelenségek kedvelőinek kedvez. Mindkét gyűjtemény hatalmas, a kettőt egyesítő epület pedig maga sem rossz.
 |
| Templomcsalád |
A koncepció része, hogy befogták (a művtör. oldalon) a város egyik román kori templomát (a Cäcilienkirche - ami mondanom sem kell nagyon nem illik az irodaházak mellé), amelyen egy jókora echte római pillér is éktelenkedik, kiállítótérnek. Ez már elég régen lezajlott a második háború után, ugyanis a napóleoni szekularizáció nyomán évszázadokig az egyház kórházat működtetett benne. Ezt azért tehette meg, mert a kolostortemplommal párhuzamosan van még egy, a világi hívek plébániatemploma (hasonló életkorú), amelyet rendeltetésszerűen használhattak. Ez egyébként az egyetlen hasonló konstrukció, amelyet nem bontottak el Kölnben és ezt éppen annak köszönheti, hogy világi célokra hasznosították. Több mint tíz volt ugyanis a hasonló konstrukciókból Coloniában, amelyet templomcsaládoknak (Kirchefamiliennek) hívnak, és az egyiküket mindig azért számolták fel, mert a folyamatos világiasodással nem volt rájuk szükség liturgikus célokból.
 |
| Szent Flórián (1510), de miért nem lángol a ház? |
 |
| Virágvasárnap (1520, Köln) - a Szt. Kolumba templomból nem is maradt sokkal több |
A múzeum-alapítás hasonló. Az egyik a másik családja. Ugyanúgy párban tetszelegnek, ráadásul a muzealitás két ősformájának képviseletében. A középkori művészet (nagyrészben tehát egyházművészet) azért is jó példa, illetve a templom mint kiállítótér azért is találó gondolat, mert - és ez a kiállítás egyik alapfogása, amit többször szájba is rágnak - a templomok kincstára volt a képzőművészeti gyűjtemények prototípusa. A néprajzi gyűjtemények újkori muzealitás iránti érdeklődésnövelő szerepéről pedig nem szeretnék kisértekezést tartani. Aki nem hiszi, végezzen el egy ezzel foglalkozó egyetemet.
 |
| rövidülés (1520, elefántcsont) |
 |
| féregtanya (1520) |
 |
| rézhalál (1750 körül, hársfa) |
 |
| A híres duplaalak. Biztos, hogy könnyebb volt nem egy darab fából faragni. Sajnos igazolni nem tudom. (1500, tölgy, Tilman mester, a Mester) |
És ellentétben előző bejegyzésünk főszereplőjével, nem csak a kiállítás anyaga, de a koncepció és teljes mértékben felfogható, még az egyszerűbb és földhözragadtabb elmék számára is.
Egyetlen sztori egy színesbőrű felvigyázóval volt (ennek csak az a jelentősége, hogy ez ugye németbe' viszonylag szokatlan, főleg úgy hogy alig tudjon németül ebben az állásban). Egy (egy úgymond sziámi iker, vagyis elül hátul ugyanazt ábrázoló) szobrot fotóztam éppen, amelyen egy nagyobb tallérnyi helyen hiányzott a mellrizalitja, ezért pont lehetett látni, hogy bent nem tömör fa, hanem egy összecsavarozott fém váz, amellyel sok anyagot lehetett megspórolni, illetve nem kellett egy darabból kifaragni a teljes művet. Szerettem volna lefotózni. De nem hagyták. A fenti úriember, aki sajnos nem tudott túl jól németül csak annyit tudott elmagyarázni, hogy neki "utasítást adtak" és hogy "ez így még nem szép". Ezt sajnos nem tudtam összerakni, arra pedig nem vállalkoztam, hogy elmagyarázzam, hogy attól, hogy látható egy szobor belső szerkezete, az tuti veszít az érdektelenségéből, de a szépségéből szintúgy frankótuti nem. Meg főleg, hogy ez egy olyan körbejárós, emberközeli kiállítás. De a múzeumi felvigyázás nem az érvelgetés színhelye. Kérdés csupán, hogy akkor kolléga miért kezdett el érvelni nekem a maga nem túl elokvens módján.
A lényeg, hogy kedves szócsatánk után a teljes félaulányi egykori templomszentély kiürült, pedig voltak ott vagy tizenöten. A mindennapi bunkóság néha riasztó (sajnos vagy nem sajnos, de csak néha).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése