Politically correct. A hundred and sixtyeight times

"Az interneten bocsájtotta árverésre "a nagyvezír", Orbán Viktor Volkswagen Golfját egy ismeretlen."  (Index - 2009. szeptember 5., szombat 09:25)


Az állandó jelzők, vagy eposzi jelzők használata nemcsak hogy megtalálja a maga flexibilis  (a trópus eredeti alkalmazási koordinátáin túlnyúló) felhasználási területét, hanem arról is nyíltan tanúskodik, hogy használói milyen társadalmi térben mozognak.
Többet vártam srácok - másrészt elég későn lett belőle hír és túl sok a frazeológia (ahhoz képest, hogy autós rovatban volt a helye és ott gyorsan fel is posztolódott) - mellesleg színvonalas cikkekel és bejegyzésekkel tűnik fel együtt e néhány sor. Érdemes rákeresni. 

A felkelés üzlet

Idézet a Siebenbürger Zeitung 1785/6-ik (20te Januar) számából:

"Avertissement

Herr Rudolph Liebhard, k.k. Münz-Graveur-Adjunct in Karlsburg, hat den dort Orts inhaftierten Haupt Rebellen Nicol. Urs, genannt Hora, und seinen Spiesgesellen Kloschka, und zwar jeden besonders auf medaillen Art, im Durchschnitt bey 4 Zoll hoch dergestalten abkopiert, dass Kenner dieser beeden Ruhestörer, ihnen ähnlichen Abbildung bereits vollkommenen Beyfall zugestanden haben. Der Künstler ist Willens sothane Aufwiegler das Stück in Alabaster gegossen, und mit einer Aufschrift versehen um 40 kr. zu geben, welche in der Hochmeisterischen Buchhandlung zu finden sind."

avagy irodalmi fordításban

"Figyelemmel kísértessék

hogy, Rudolf Liebhard Úr, cs. é. k. gyulafehérvári érmemetsző-segéd az ott helyben letartóztatott fő rebellis Urs Nikolát, köznevén Hórát és cinkosát Kloskát éspedig mindkető ábrázatját úgy másolta rá az átlagban négy collos nagyságú érmére, hogy e két rendbontó ismerői képmásaiknak láttán teljes egyezésről számoltak be. A művész szándéka szerint az így ábrázolt felbujtókat alabástromba öntötte és felirattal látta el, hogy majd 40 koronáért adja, és ez megtalálható a Hochmeister könykereskedésében."

Ugye mindez nagyszerű. Minden legyőzött, de komolyabb anyagi vagy demográfiai pusztítást elérő felkelő iránti szimpátiából és félelemmel elkevert tiszteletből anyagi hasznot lehet húzni. Sajnos akkor még nem lehetett pólóra nyomni, az óraszámlapot meg megtartották dekoratív célokból.
A kommandante sapkás képei már kaphatóak az üzletekben - szinte mindenhol.

Pensatori. Primo tomo ;)

Életem első olasz könyvélménye egyre felülírhatatlanabbá teszi azt az előítéletet, hogy a szaknyelv hamarabb érthető, mint a közönséges konyhacsevely. Vincenzo Costa Husserl-monográfiája a római Carocci új Pensatori-sorozatának első nevesített kötete. Mint az alábbi nem transkribált eredeti fotókópia mutatja annyira fel is csigázott, hogy elkezdtem méltatlankodni, miket ír a pasas. (Aki erről ír az lenyen szíves reflektáljon legalább erre, - még ha nem is ért vele egyet és ha ennél frissebbekre nem is futja). Egyébként elég korrekt a könyv ezt leszámítva - kár hogy a konstitúcióeléletnek nevezett jelentéktelen csacskaságot egy percig sem tárgyalja külön fejezetben.

De ez az olasz, ez nagyon ejnfah és mit édlen ejnfált durhlézbár. Meg kéne már tanulni.

Ettől függetlenül ugyanolyan gyorsan vesz át jól bejáratott szakmai fordulatokat a nyájas szerző olaszul, mint bármely másik nyelven, és itt is ugyanazt érzi a figyelmesebb szemlélő, mint bárhol, de tényleg bárhol máshol: vannak szerzők (úgy értem azok a szerzők, akiket kritizálunk, jelenleg E. H), akik nem elég korszerűek és bizonyos dolgokkal adósok maradnak, nem tudják azt elvinni a következtetés végleges formájáig.
De kérem szépen, mi az hogy adós marad? Mi az, hogy nem viszi el addig, ameddig kellene? Olyan ez mintha legalábbis tudnánk, hogy mi az a formula, amelyet ki kellene dolgozni, mintha meg lenne határozva, hogy a mi az az eredmény, amelynek elérésével már nem maradunk adósok senkinek, ha a tudományos közösségnek már eleve nem, azért még a száguldó agyú, a mindennapi élet megszállottjaiként ismert diákoknak se'.

Mezőség és szélei - turisztikai élménybeszámoló kulturális referenciákkal (ahogy kéne)

Mezőörményes/Urmeniș: "Căminul Cultural Rákóczi" :)

Az erdélyi Mezőség alapvetően nem rossz hely: mivel tulajdonképpen sem túl magas hegyei, sem túl nagy sík felületei nincsenek, továbbá a folyók völgyei is a széleit vájták ki, belső ökonómiáját annak köszönhette, hogy a szinte teljes területét borító erdőség végülis tökéletesen működött. 1. esőt koncentált a terület fölé, 2. megtartott a csúszásra hajlamos dimbes-dombos talajt, 3. az esőt bevezette a dombok közötti völgyekbe és az ott folyó patakok vizével keveredve mindenhol tófűzéreket hozott létre.

A logikai sorból már látható, hogy ha annak első elemét megpiszkáljuk, akkor megpiszkáljuk annak további elemeit is. Tehát ha kivágjuk az erdőket, előbb-utóbb baj lesz. Mivel az erdőgazdálkodás és haltenyésztés alapvetően nehéz és költséges dolog - befektetést és nagy odafigyelést igényel, egyszerűbb fakitermeléssel és legelősítéssel próbálkozni, ami végülis azt jelenti, hogy a pásztorkodásba helyezzük reményünket. Ez egy nagyrészben érthető, teljesen sima gazdasági érv, amit főleg az támogat, hogy ha a lakosság adott területen megfogyatkozik, illetve az urasági birtokok fenntartására szükságes pénz megtermelésére, és a napi életkörülmények minél gyorsabb rehabilitációjára nem képes, akkor a folyamat gyorsítása érdekében olyan technikákat kell előnyben részesíteni, amelyek gyors hasznot hoznak. A fentebb említett két dolog ilyen. Rövid ideig be is válik, aztán már nem olyan erősen.

A talaj megsuvad, a tavak kiszáradnak. Felborul a víháztartás. A mezőgazdaságra amúgy sem túl alkalmas terület a talaj bizonytalansága miatt tovább romlik. Mondhatnánk, hogy lehet pásztorkodni, állatot tenyészteni, de sajnos nem a bonyolult birtokrendszer fenntartása közepett.

A másik dolog demográfiai. A sűrű erdőségek miatt a településrendszer felettébb satnya, nem túlságosan városias, de ha az ebben lakó lakosság arányos a föld által nyújtott lehetőségekkel, akkor nagy baj végül is nincs. Ha viszont a legeltető gazdálkodás révén megnyílnak a mezők, a falualapítás gyorsabban fog menni, nem is beszélve arról, hogy a pásztorkodó lakosság nem fogja ezt az életfromát a végtelenségig folytatni, hanem előbb utóbb mezőgazda lesz. Ez a letelepedés természetes velejárója. Szóval érthető mi lesz ebből: az elején kevés lakos, a lehetőságekhez képest kiváló anyagi helyzet, erdők és tevaka, Ha az erdők megszűnnek a tavak lassan kiszáradnak, a pásztorkodásra hzott emberek letelepednek, de nem tudnak rendes mezőgazdaségot folytatni, ezért aztán elszegényednek, és a régi gazdagság nyomaival vegyesen élnek.

A Mezőség ezen sajátos helyzete nem 50 és nem is 100 éven át alakult ilyenné, hanem legalább egy fél évezredre volt ehhez szükség, vagyis olyan hosszú távú gazdasági és demográfiai erózióról van szó, amit nem lehet egykettőre visszaforgatni.

Valami viszont 30 év alatt is teljesen tönkremehet. Ez pedig még "az erdő vonzza az esőt" tételnél is egyszerűbb. Az épületek romlanak, mert ha egy helyen beáznak, képesen akár egy éven belül összeomlani. Főleg, ha nem laknak benne. A régi gazdagság nyomai így néhány évtized alatt véglegesen eltűnhetnek, vagy még ennél is gyorsabban. A Mezőség hihetelenül gazdag romos emberi alkotmányokban. Legtöbbjük középkori eredetű, legtöbbször a magasművészet szempontjából sem közömbösek, úgy is mondhatnánk, hogy egyetemes művészettörténeti jelentőségűek. Ugyanez a helyzet a nagy Mezőség széleinek műemlékeivel. A rági kastélyok és udvarházaknak nincs tulajdonosa, vagy a régi tulajdonosok is úgy elkomplikálták a saját helyzetüket, hogy lehetetelnség már beleköltözniük régi otthonukba. Persze senki se várhatja el, hogy egy generációt (mondjuk, az unokákét) arra neveljük, hogy majd valamikor vissza kell menjenek maltert keverni, meg mérművet tisztítani. Ilyenkor viszont jöhetnének a helyiek, akik sajnos egyre kevésbé jönnek, ki tudja miért. Nem a falvak helyieire gondolok, nem is az adminisztratív helyiekre, hanem azokra a szélesebb értelemben vett helyiekre, akik nem nem is a földdel és nem is papírokkal bajlódnak, hanem egyszerűen csak eszmékkel. Talán túl hosszú volt az alvás, talán túl gyakori az elvonás. De mint tudjuk, a tető beázik, a tégla is elmállik, az ő politiko-taktikája nem a várakozásban van, hanem a folytossá tevésben, és ugyanúgy nem szereti a petetikus szólamokat sem. Mert elmálik, meg elporlik, leomlik stb.

Ha viszont mindez (épületek, parkok, erdők és akár tavak) történetfilozófiai törvényszerűséggel fog eltűnni, akkor a külső szemlőnek amúgy sem lesz mit mondania. Értkezni fog a romokról, meg a nagy ciklusokról. És nem lesz túl érdekes, hogy annak, aki még mindezt utolsó pillanatban épen, vagy az állagromlás folyamatában látja, nos annak az érintettsége csupán azért nagyobb, mert nincs elvonatkoztatási alapja - arra reflektál amit in corpore lát, nem arra, amit olvasott, vagy tanult, vagy amit más látott és örökített meg.

Ha pedig mindez történetfilozófiai regularitássak tűnik el, akkor egy baja lesz ennek a kontrasztos vidéknek. Hogy nem lesz kontraszt, csak egy egysíkú paletta, amin még arra sem lehet hivatkozni, hogy ezek vagyunk mi, de a letűnt kor és letűnt emberek ezt hagyták nekünk. Ja és még valami. Ha mindez nem csak történetfilozófiai regularitással fog eltűnni, hanem még egy kedves adag lenézéssel igy gyorsítjuk a folyamatot, akkor előbb-utóbb arra ébredünk, hogy nincs örökség. Ha meg az nincs, akkor nincs mit örökölni. Uramisten, csak ki ne kelljen találni!

És most akkor néhágy fotó - kommentárral, a legsemlegesebb leírás szemszögéből.

Tancs/Tonciu - ev. ref. templom mennyezete. Egy a kárpátok által behatárolt geológia medence legmotívumgazdagabb festett kazettaegyüttesének tagjaiból.

Egy helyi születésű fiatalember szerint a faluban sok a kissebbségi misszió. Néha akár egy hetet is kijönnek, majd megunják és hazamennek. A helybélieknek meg kevés már ehhez a türelmük.

A mennyezet néha beázik.

A templom utolsó átépítésén (30-as eszetndők) elpucolták a régi haranglábat és tornyot húztak mellé. Megkésett középkori nosztalgia. Megérte?

Abafája/Apalina - A bácsi a következő leírást adta: "A templomnak (rk.) három spécifikuma van van. Az egyik a torony falai. Majdnem két méterek. A másik a faragás. Duna Tisza Dráva Száva. Ezt jelképezi. A harmadik meg az oltár. A Krisztus rajta pont két méter. Sem több, sem kevsebb, pontosan kettő, és ez a bibliai leírás szerint van, és csak ennél a személynél teljesült. Hát specifikusma ezen túl nem nagyon van."

Aztán kiderült, mégis.

- Az órát én állítom, fémpénzekkel kell, mint a Bigbent Londonban. De ez annál sokkal kisebb. Bécsben készült a szerkezet, itt írja, hogy Wien. És hogy 1909.

- Tehát akkor száz éves a toronyóra...

- Nem, csak ekkor gyártották, de amíg idekerült eltelt még néhány év. Most kilencven valahány éve toronyóra. Addig ugye nem volt toronyban.

A pontosság mindenek előtt.

Kutyfalva/Cuci - A Degenfeld-udvarház homlokzatán még kiolvasható a tartományi érában, a tartomány hivatalos nyelvén fogant felirat, régebben fogant üzenettel: "Világ proletárjai egyesüljetek." Fölötte az öntöttvas-címer, az épület modern megoldásainak egyike. A címerről a gondnok monja: "Egy helyi kovács bácsi mentette el a komunisták elől. De most felbiztatták, hogy ha keresik, kérjen érte pénzt. Száz eurót kért. De ha azt mondja, hogy ezer, akkor ezret adtunk volna. Mindegy, csak szerezzük vissza - így a Gróf Úr is."

Mezőcsávás/Ceauașu de Câmpie - Gondolom mindenki ismeri a bilabiláris vébetűt. Tudják az, amit mi duplavének vagy wunak is szoktunk nevezni. Kedves nejem hívta fel a figyelmemet arra, hogy ha a csávást bilabiláris vével ejtük ki (csáwás vagyis csáuvás), akkor nagyon könnyen levezethető az ottélő román lakosság névadási módja. Pontosabban az archaizáló magyar forma hatott az ottélők másnyelvűekre.

"Tudod mikor mennek az utcán és azt mondják "szeuvasz", na hát amikor ezt halloták a románok, rögtön kapcsoltak."

Csávás ev. ref. haranglábának tövében van egy temetői kereszt a hozzátartozó betonalapdarabbal. Botrány mi, kálvinista testvéreim? Hát ezért kellett nekünk négyzázötven év kehelykultusz, hogy mosz betonba öntött keresztekkel hajtsák ki belőlünk az ott lakozó vámpírt?

Marosvécs/Brâncovenești - Erről a helyről nem adok képmellékletet, mert a várkastély túl jó állapotban van ahhoz, hogy a poszt elején lefolytatott siránkozásomat igazolja. Abban viszont nehéz nem valami kavarodást látni, hogy Erdély egyik legnagyobb várában nincs kulturális intézmény, csupán fiatalok elmegyógyintézete. Ezért azok (az elméjükben korlátoltak) életkörülményeinek meg nem örökítése érdekében fotózni tilos - és a vár turisztikaiéag sem érdektelen udvara nem látogatható.

Vécsen sikerült magam előtt tisztáznom, hogy mi a különbség a nyelv identitásteremtő és -közlő valamint funkcionális értelme között. A portáshoz magyarul szólva románul válaszolt. A köszönés rítusában ugyanis saját nyelvi identitásának kifejezését láttam - lehet soha nem találkozunk többet ezért tudtomra szerette volna adni, hogy milyen kulturális identitással rendelkezik. Amikor viszont, az egyébként nyílt ajatjú kastélyudvart valami furcsa módon bemozdulva le szerettem volna fotózni rámkiállt magyarul, hogy "héj, azt nem szabad!" Mivel az úriember nem tudta, hogy milyen nyelven beszélek, elővette funkcionális nyelvi regiszterét és a tiltást (mely sokkal szigorúbb, pontosabb és gyorsabb mint a kulturális identitás) már azon a nyelven végezte, melyen tudta, hogy tudok, de melyet ő nem kívánt beszélni az operatív kód megjelenéséig. Ha azt mondja: "Stai! E interzis", lehet bemegyek és majd arra hivatkozok ... nem értettem. Fő a jó kommunikációs helyzetfelismerés!

A következőkben ömlesztett képek jönnek: román kor és koragótika Széken.

Érett gótikus mérműves vidéki ablakok Botházán és

Magyarszováton.

Botháza kis ref templomának orgonája - a gyártó emblémájával. Egyébként múzeumi tárgy, amelyet azért nem értintenek, mert a helybéli 26 tagú közösségből senki sem tud rajta játszani.

Pusztakamarás/Cămărașu utolsó megmaradt Kemény-kúriája (a háromból). A "kastély" egyébként nem az író Zsigmond báró tulajdona volt. Ezért is temetkezett a szomszéd dombra. A kastély felújítása érdekes munka lenne. A második fotón kivehető két piszokizgalmas új tákolmány. Az egyik a bástyához épített budi, a másik a mellé húzott fűtőház. Mindekettő tökéletesen passzol az építményhet. A fűtőházat azért megtartanám, sőt valószínűleg ennek van a legnagyobb esélye a túlélésre, lévén, hogy beton. Ezt nehéz lesz elhordani, és még nehezebb újrafelhasználni.

Esetleg autópálya alapozásának. Arról meg számla kell.

Szentbenedek/Mănăstirea - a Kornis-kastély bejárati kaputornya a két unikornisos fervonóhíddal. A kastély tövében családjával nyaraló dési illetőségű férfi szerint Kornis Viktor, az utolsó tulajdonos sánta és végül egészen mozgásképtelen lévén abban lelte szórakozását, hogy a kastélyparkba beszállított vadállatokra vadászott. Más kérdés, hogy Kornis Viktor semmiképpen sem az utolsó tulajdonos, hanem az a gróf, aki a kastélyt a 19. század végén felújítatta. Tehát az az érv, hogy a ott lakó férfi még ismerte Kornis Viktort, eléggé gyenge lábakon áll, még ha nem is lehetetlen. Az azonban bizonyos, hogy a faluban Szatmári bácsi léte biztosnak tűnik. A Kornisok egykori alkalmazottja a helybéliek szerint 101 vagy 102 esztendős.

A benedeki kastély felvonóhídi kapuja láthatóan trágya állapotban

A kastélypince szemétlerakatként fungál, mivel tulajdonképpen szabad szemmel alig látszik és ezért esztétikailag kikezdhetetlen. Más érv nincs.

Az ablakkeretmaradvány érintkezik a belső szoba egykori boltozatának gyámkövével. A másik a kaputorony bejárai aktaja pilaszterének gyámköve. Azután egy másik ablakkeretfaragás maradványa. Érdekes lehet, hogy hova épülhetett be a másik fele. Mellesleg nem akarok átmenni olcsó műemlékesbe, de egy régebbi fotón ez az ablak még egészen ép, kettős köríves ikerablak volt az egyik torony mellett. Itt még ez igen jól látható.

Az északi sarokbástya egyik faragott reneszánsz ablakát a legtököletsebb pozícióban sikerült hagyni.

A hermeneutika félelmetes aktualitása

A nagyváradi Szécsenyi tér szélén rengeteg a közjegyzői iroda: erről megygyőződik bárki, akinek peres, prefektúrás vagy sittes ügyei vannak Bihar rettegett központjában. Srég vizavi jobbra az ügyvédi kamara, srég vizavi balra az angyali üdvözletet fogadó Mária talapzatára állított kissé darabos Holnapos alkesz Bandi, mögötte uő múzeuma, erősen jobbra a fickó, akire 25 éves kora után jobbára nem bízták az állami költségvetés kidolgozását sem annak behajtását és már halotti anyakönyve szerint is hős volt.
Nomármost, amikor ez történt magam is megdöbbentem. Otthagytam az egyik puccos közjegyzői irodában a paksamétámat, amelynek másolatát a jogi hatóságok ezen mindenki számára elérhető képviselőinek hitelesíteniük kell. Az iroda főnöke egy vén róka, hatvan fölött, nyugdíj előtt, gyerekként a második világégés, majd a teljes szocializmus és a rendszerváltás tapasztalatával, kedves, aszott, kezdődő májfoltos, parókás - tehát nem csak tudására hiú - figura.
Miután visszatérek a készen ropogó iratokért, az öreg közjegyző odaveszi a dokumentumaimat, és miközben belenyomja a szárazpecsétet a következőt mondja: Kérdeznék magától valamit.
Tessék csak nyugodtan - vetem közbe. Szóval ugye ez egy filozófia diploma. Mihez lehet ezzel kezdeni? - a kérdésre felfordul a gyomrom. Mert ugye - folytatja a közjegyző - elnéztem ezeket a tantárgyakat, amiket tanult (A jó idesedet, hát megnézted a törzskönyvi kivonatomat....) És szóval hát nem tudom, hogy ezek miről szólnak. Csak egyet olvasok fel jó? - kérdezi.
Lenyelem az atavisztikus dühöt, két kurvaanyádat és három rohadnarádaparókádat, középkelet-európai dzsentlemen vagyok. Igen? -teszem fluenssé a társalgást.
És akkor mondta, úgy mint a fősmasszer a Cel mai iubit dintre pământeni-ből:
Her-me-ne-u-ti-ka. Szóval mi ez?
Tudja - válaszoltam - az a tudomány, ami szövegek értelmezéséről szól. Tanult ilyet minden pap és minden jogász, mert ők is szövegekkel fogalalkoznak, Bibliával, törvényekkel, ilyesmikkel.
A titkárnője csendesen somolygott. Én megköszöntem a szolgáltatást, leléptem.

Kérdés: Hogy a szentséges Toledóban tudott ez a fén franc az egyetlen olyan tantárgyamra rákérdezni, aminek kétségbevonásával maga alatt rezegteti a lécet? Erre találták ki azt az elmés mondást, hogy "szarva közt a tőgyit".

Rudolf von Wunderkind

Habár nem vagyok a déli populáris kultúra népi-gengszter-erotikus zenevonulatának feltétlen és odaadó híve, azt hiszem valamit megértettem azokból, akik a tökéletes tolerancia hangján beszélnek róla. Ha elnézem násznagyom megjelenését, csak a dél lehellete csaphat még, még ha a háttér írottasai be is mosódnak a háttérbe. Fülledt éneklés, karaoke-mikrofon, vörös izzadt szövet a felsőtesten, pocak az öv fölött burkoltan bugyborékol. De semmi más. Zene nincs, csak egy tételes a szövegrepertoár, az is az FC Bayern München EV hivatalos himnusza. Így pédig lényegesen könnyebb elviselni a nem mifelénk divatos szórakozás képét. Hang nélkül, kiollózva, kimerevítve, szórakoztatóipari reklámábraként. És ami a legfontosabb: nem fizettünk érte egy vasat sem. Nekem ez a fotó az 5000 lejes tiszteletdíj nélkül jutott ki. Pedig ez nem akárki, hanem: Rudolf von Wunderkind.

Di Stefano, az egykori legenda

Média:
ProTV, 2008. 09. 18., 00:15, UEFA Champions League-összefoglaló, számomra ismeretlen kommentátor.

"(pontos fordítás román nyelvből) ... és a lám a nézőtéren ül a Real Madrid egykori legendája, az argentin Alfredo di Stefano."

- "egykori legenda" - Azóta a természettudósok megcáfolták. Nem is egyszer.
Babonákból nem lehet Európai egységet teremteni!