Az ördög winchestere = a sátán meghajtója

Az van, hogy vettem egy külső merevlemezt (hogy merevedett volna ki a magzatvízben, aki összetákolta). Örültem, mint a majom Vaklaci fél szemének, hogy most aztán végre másfél éves késéssel az én pdf-jeim is fenn lesznek egy szép biztonságos fekete amerikai ketyerén, mert gyárcsák ámbá' Malajziába', a WD csak nem Electroputere (legalábbis az Electroputere benntlakásában 2000 tavaszán sikerrel begyűjtött előítéleteimnek engedelmeskedve).

Két napja volt ez. Hazajöttem a üzletből, amelyben bin ich doch nicht blöd. Bekapcsoltam, vagyis hozzákapcsoltam a géphez. Pislákolt az uszebélámpa, pislákolt a lelkem, forgott a meghajtó, forgott az én szívem, de a Microsoft, az nem ismert fel engem. Na mi lehet? Biztos megint kell vegyek megint egy új számcsit, egy új laptoppot, mert ezek a faszájos új villantós szerkentyűk ezek így vannak csinálva. De szóval ezért én nem adok 400 jurót egy új kínai billentyűzetes fletómonitorra. Mit is csináljunk? - kérdeztem magamtól immár újonnan.

Western Dildo Essential Portable

Azóta háromszor vittem vissza. És nem találják ki, mindig működött. Perfektamente. Mint a zsír úgy csúszott a meghajtóm egyenesen az oprendszer legkompetensebb bugyráig. Úgy ismerte fel a Dellem a Wédémet, mint  moszados az álargentint. És akkor örvendtem, vettem egy sörperecet, majszoltam az utcán, hogy van nekem kis vinyóm is meg nagy laugenbrécelem is. Örvendeztem. És amint hazaértem, már megint nem ismerte fel, de nem ám, hiába próbáltam.

Ma pedig  elmentem az Archívba is vele, miután az üzletben 27-szer próbáltam újraindítani és mindig működött. És tudják mi lett? Nem működött. Pedig segített Alice és Hong He, béfogadott az Archívumi főgép is. Senkinél sem ismerte fel magát ez a kis maláj ku*va.

És csak ott álltam szemben, névcimke nélküli MM-alkalmazottakkal veszekedve. Ott volt mindenki: "Das kann ich bieten" Udo, "Umstausch ist eine freiwillige Kulanz" Holger és persze az elmaradhatatlan, kötelezően kancsal menedzsernő "Können auch illegale Datei drauf sein" Lorelei. Beleőrülni nem fogunk, elég nehéz nekik elviselni a saját létezésüket.

Szóval mennyi az esélye egy olyan mágneses mezőnek, amely erre pozitív hatással van az üzletben és azon kívűl nem, illetve mennyi az esélye a gonosz jelenlétének egy fekete meghajtóban?
És mit keressek először? Ortodox papot vagy nem beszervezett szerelőt?

Döbbenet, döbbenet, hát má' megint csak a döbbenet

Egy akkora közéleti córeszből, mint amit a híres Budapesti Román Nagykövetség vs. Budapesti Nemzeti Színház huzavona robbantott ki, mi sem maradhatunk ki.

Szóval, először is, tisztázzuk, hogy egyetértek azokkal, akik azt mondják ez egy tíz évvel ezelőtti probléma és egy tíz évvel ezelőtti konfliktus. Mert valóban az. Arról viszont, hogy hogyan lehet ezt megoldani, másféle véleményem van.

Viszont magam is értetlenül állok azok előtt, akik értetlenségüket fejezik ki, hogy mindez hogyan történhetett meg.

Tudjuk ugye, hogy nem szép dolog a mai európai egységben egymás nemzeti ünnepein megsértődni, és ha tehetjük, mindig élen kell járni az országok közötti kommunikációban. Azt is tudjuk viszont, hogy bizonyos nemzeti ünnepek olyan évfordulókat jelentenek, amelyek közösségek másként, sőt különbözően élnek meg és ezért minden körülmények között van némi politikai élük. Ezért kell és ezért szükséges elejét venni a hasonló konfliktusoknak, többet között a reakciók és ellenreakciók megválogatásával.

Vegyük a jelenlegi példát. December elseje Románia legfontosabb nemzeti ünnepe, állami szabadnap, amikor csak a politika és a diplomácia dolgozik. Ettől függetlenül nem egy békeszerződés, nem egy senki által emlékezetében nem őrzött középkori esemény évfordulója, hanem egy bizonyos országrész (Erdély, Partium) 92 éve meghirdetett a királyi Romániához való csatlakozásának igényét kimondó népgyűlés napja. Nem beszél sem Moldváról, sem egyéb olyan területekről, amelyek az első világháború utáni határviták részét képezték, hanem éppen a szóban forgó, a mai magyar határtól a Kárpátokig terjedő területnek a magyar impériumtól való elszakadási vágyáról, illetve annak Gyulafehérváron megesett kimondásáról. Egyenlőre szimbolikus tett volt anno, tehát még nem egyértelműen jogerős, de ebben a minőségében kétségtelenül első. Így szokott ez lenni. Október 23 sem volt sokáig jogerős cselekedetek napja Magyarországon, mégis ünnep.

Aki itt szeretné (és biztos van, aki szeretné) valami burkolt nackóság jeleit látni, annak szólok, hogy történelmi tényekkel nem mindig  jó dolog vitatkozni, főleg ha szárazak és nem társul hozzájuk elszállt értelmezés (mindenkit megkérek, hogy kíméljen meg a "bármilyen történelmi állítás értelmezést foglal magába, hiszen nincsenek diszkrét történelmi tények" szlogentől – ha ezt mind osztanánk, valószínűleg már rég feloldódtunk volna  a teljes egyetértés határtalan társadalomtudományos unalmában és gondolkodásunkat már csak a napfényből áramló vitaminok tartanák életben – és ezt senki sem akarja). Lehet mindenkét oldalnak nagy fájdalom ezeket hallani, de ilyen kegyetlen világban élünk.

Az, hogy 1918. december 1. Erdély és a Partium státuszváltása kimondásának napjából (1) lett  kortárs román nemzeti ünnepé hasonló egyszerű történelmi tény, mint pl. (nem fogom őket linkekkel megtámogatni):

(2) Posadánál az első magyarországi Anjou-házból származó uralkodó majdnem maga is odaveszett seregével együtt

(3) Churchill egy a brit külügyminisztériumnak intézett jelentésében nehezményezte Drezda bombázását

(4) Vlad "Ţepeş" havasalföldi vajda egy ideig I. Mátyás magyar király fogságában volt

(5) Németország az első világháborút lezáró békeszerződésben elvesztette gyarmatait

(6) Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország Egyesült Királysága a Falkland-Szigetekre történt katonai behatolás miatt 1982-ben hadüzenet nélkül vívott háborút az Argentin Köztársaság hadseregével.

Ellentétben az eddigiekkel viszont (1) része egy kelet-európai állam alkotmányának, így azt nem egyszerűen egy történelmi eseményt rögzítő, hanem egy bizonyos állam aktuális berendezkedése számára pozitív politikai tartalommal is rendelkező állításnak kell tekinteni. Ez az új tartalom pedig az értelmezés szabad terepe. Egyesek semlegesek vele szemben, mások meg az is lehet pozitívan vagy negatívan értékelik – és ehhez ugye mindenkinek joga van. Önmagában ettől a másfajta tartalomtól igen nehéz eltekinteni, elsősorban azért mert ha csak úgy pusztán a formáját vennénk figyelembe, az állítás felettébb üres lenne: “x területen kinyilvánították, hogy mostantól x terület z-vel egyesüljön”, ami pedig nagyon nem ok arra, hogy nemzeti ünnep legyen, hiszen egy formális badarságot közöl csupán. Így ünnepelni is értelmetlen, sőt állítom: még a hülye se ünnepelné, nemhogy az okos.

Mivel azonban a legtöbb elemző szerint történetünk magyar főhőse vadítóan okos gyerek, mindennel számolt és  - hogy egy a témáról fogant íráshoz kapcsolódójak - egy kölcsönös átértelmezési akciót kezdeményezett, amivel magyarok és románok közösen leküzdhetik régi, 90 éves sérelmeiket. Nem elég, hogy szerette volna vendégül látni a NATO- és EU-szövetséges Románia külképviseletét Budapesten, de és kapaszkodjanak meg kedves hallgatóim: még előadást is szervezett nekik az ún. "észak-erdélyi terület" második bécsi döntéssel Mo-hoz való visszacsatolásának lélektani kontrasztjairól és emberi meghasonlásairól.

Ez igen. Végre egy igazi, széles látókörü elme, aki úgy szeretne dögólos-adaneaueresdit játszani, hogy nem szól a Magyar politikumnak, hanem megvárja amíg a Román Nagykövetség kiküldi a meghívókat  egy minden évben rendszeresen megtartott diplomáciai fogadásra. Tudják miért tette mindezt? Mert majd a nézőközönség, elvegyülve a másik kapcsolódó rendezvény asztaltársaságaival  együtt, spontán módon teszi meg az első lépéseket egy szent egyetértés érdekében.

Nos, mivel nem volt tervben a nagy kerekasztal kulturális téren, amelyre azért illett volna meghívni a román értelmiség néhány Pesten ritkán látott képviselőjét, hogy a párhuzamos eseményeket vita keretében egyesítsék, továbba a másik oldalnak sem szóltak, hogy itt az ideje békülni és egymáshoz közeledni, nos így az történt, hogy maradtunk egy történelmi ténnyel, amelynek van politikai tartalma is és amely így lehet, hogy egyeseknek pozitívan, másoknak meg negatívan csapódik le.

Ez pedig önmagában elég rozoga kis tákolmány. Nem is csoda, megroggyant.

És mi let az eredmény?

Először korlátlanul hagyták, hogy magától lassan épülgessen majd, mikor már egyesek látszólag szilárdan álltak rajta, figyelmeztetés nélkül, hirtelen visszabontották.

Az első mérhetetlen ostobaság volt, a második meg csak sima bunkóság.

Döntsék el maguk, melyik volt rosszabb!

Rajna, a kölni víz III.: Wallraf, az archívum és az achátvégű metélőszike

Mi köti össze Mózes Első könyvét, Freud Mózesét, Spinoza Teológiai-politikai tanulmányát Luther Házi postillájával, Pál második Római levelével és persze Jacques Derrida egyik időskori írásával?

Gondolom senki nem sejti, hogy a körülmetélés évezredes intézményének történetét gazdagítja mindegyik jeles szerző mindegyik jeles munkája és persze kivétel nélkül.

Azért ezen kénytelenek vagyis cseppet finomítani, de lássuk csak mire is volt jó, ennyire messzire menni. Kezdjük rögtön messziről.

az 1700 körüli kölni rituális szike

Nem kell többször elmondani (én se fogom többet), hogy egy súlyos történelemlecke során a szövetséges légierő felettébb kímélte a Ford Coorporation 1930-ban a környéken meginduló nagy üzleti vállalkozását, de kegyetlenül elbánt Köln város központjával. Erre az alapra nem csak egy teljesen új várost voltak kénytelen építeni a helyiek, hanem a régészek is soha nem látott mozgástérhez jutottak. Ez és persze a méltán jó hírnevükhöz párosuló szerencsés szakmai széljárás pedig néha igencsak nagy lendületet is ad nekik. 2008-ban ugyanis egy már elméletileg 2002-ben lezárt térépítkezést kezdtek el megint megpiszkálni a régi városháza újjáépített teste előtt. Megtalálták ugyanis a régi zsidónegyed egyik imaházának alapjait és a már nagyrészben feltárt minkve mellett, valamint egyúttal egy soha ki nem bontott leletet, a tér ma szabad részén álló egykori középkori házak alapjait. Aszongyák, hogy ez nagyon értékes, mert: római házak alapjaira épül! Húha. Hát lehet, hogy ez Vlagyivosztokban (ok: Lembergben/Lvivben) szürreálisan fontos lelet lenne, de valahogy Kölnben, CCAA Kölnben nem érzem annyira a jelentőségét. Ekkora pénzből húztak volna fel újból valami a városképből nagyon hiányzó régi homlokzatokat. Főleg hogy a tervek szerint a lelőhelyet egy szépséges betonkockával fogják lezárni (és a tervet egy maketten a városháza pincéjében meg is nézhetjük jobb napokon).

No ennek köszönhető, hogy a tér másik felén levő Wallraf kanonok és Richartz üzletember közös fundációjának új helyszínt adó múzeum ablakából (tegyük hozzá: Deutschland egyik leggazdagabb, de mindenképpen egyik legértékesebb képzőművészeti gyűjteményének ablakából) pont egy nagy bazi ásatásba lehet belekukkantani.

Ez arra bírta a jóembereket, hogy a kiállításokban reflektáljanak a kialakult helyzetre.

A rézmetszetes-grafikai fiókokból elővarázsolták azokat a darabokat, amelyek a körülmetélés eljárását ábrázolják: van köztük orvosi, rituális vagy éppen gúnyolódó kép is. És körébe szervezték ezeknek a jóembereknek (első mondat fent) a szövegeit. A projekt ezen a ponton nagyon kapcsolódik a kiásott dolgokhoz, és azoknak az adott körülmények között fenntartható értelmességéhez (egy igazi építkezés nélkül elkezdett ásatás ugye mindig potenciális zavaró tényező).  Mivel írd és mond kihantolták a kölni részben izraelita régmúlt egy valamennyire látványos darabját, el lehet meditálni ennek az 1450-ben egyszer már Cöllnből kiűzött közösségnek a szokásain és főleg azon, amit az idézett szerzők közül főleg Freud tárgyal: "Az új üldöztetések nyomán felmerül a kérdés, hogy hogyan is jött létre a zsidó és vonta magára ezt a hallhatatlan gyűlöletet." ('34-es levél Arnold Zweignak). És főleg a kiállítás tablóin hosszan idézett Mózes nem kevésben szól erről a témáról, persze nem csak a körülmetélés hagyományának római-keresztény-európai megvetettsége témájában.

A másik kapcsolódási pont (az elsőről eddig volt szó) pedig Derridáé, aki spekulatív eszmefuttatását abba az irányba tereli, hogy a test intim pontjainak megcsonkítása maga után vonhatja azt a képzetet, hogy a biológiai anyagot és ezzel összeköttetésben saját testünket is archiválják, valamilyen módon kezelésbe, nyilvántartásba veszik. Ez pedig nem más mint az emberiség egyik természetes, de már a saját test szférájába is betörő, de nem mindig pozitív törekvése archiválható információk létrehozására.

Úgy tűnik ez vagy nagyon passzolt a szervező kurátor elképzeléséhez, vagy pedig innen pattant ki még annak idején az ötlet, hiszen ez a kis térben a második emeleten szervezett időszaki, de belső anyagos tárlat egy olyan sorozat része (link itt megnézhető), amely azt a kérdést boncolgatja, hogy hogyan szembesülhetünk egy fizikailag raktározott, régi, szóval archivált információval a multimediális vizuális ingerek korában.

Valószínűleg nem vetek kurtán furcsán véget a dolognak, ha azt mondom, hogy pontosan így, és nem is fantáziátlanul. Persze ne felejtsük el, hogy a klasszikus formában tárolt, archivált anyag értelméről folytatott beszéd Kölnben igen csak fokozódott a városi levéltár tavaly márciusi metróalagútba szakadása óta.

Rajna, a kölni víz II.: Kiváló áruk fóruma

"Az agy dolgot kér "- a dicséretes kezdeményezés

Termék neve: "DRW-glukóztabletta"

Gyártó: REWE a Deutschland Radio Wissen számára

Kategória: élelmiszer

Összetevők: száz százalék szőlőcukor

Kapható: havonta egyszer az Universität zu Köln földszinti nyolcas előadótermében (Hörsaal VIII)

Ár: teljesen ingyenes

Rajna, a kölni víz I.: Múzeum a Cäcilienstraßén

Újra megnyitott a Schnütgen-Múzeum!

Gondolom, aki erre  a hírre felkapja a fejét, az maga sem kisformátumú stréber, illetve túlságosan érdekli az az alsórajna-vesztfáliai művészettörténeti kutatások története. A lényeg, hogy fenti múzeum ismét látogatható, még ha igaz ma is ingyenesen, jó barátjával a Rautenstrauch-Joest-gyűjteménnyel egyetemben. Mindkettő Kölnben van, a történelmi óváros egykori szélén, amely hála a Luftwaffe garázdálkodásait kissé rossz néven vevő RAF-USAF közös akcióinak úgy néz ki, mint a történelem nélküli újváros friss parkolónegyede.

A lényeg, hogy van egy régi-új ikermúzeum és egy vadonat-patyolat dokumentációs központ-könyvtár-entellektüell játszóház kombó Köln központjában, amelyet megéri látogatni. A Schütgen a középkori művészet szerelmeseinek a másik pedig az egzotikus néprajzi jelenségek kedvelőinek kedvez. Mindkét gyűjtemény hatalmas, a kettőt egyesítő epület pedig maga sem rossz.

Templomcsalád

A koncepció része, hogy befogták (a művtör. oldalon) a város egyik román kori templomát (a Cäcilienkirche - ami mondanom sem kell nagyon nem illik az irodaházak mellé), amelyen egy jókora echte római pillér is éktelenkedik, kiállítótérnek. Ez már elég régen lezajlott a második háború után, ugyanis a napóleoni szekularizáció nyomán évszázadokig az egyház kórházat működtetett benne. Ezt azért tehette meg, mert a kolostortemplommal párhuzamosan van még egy, a világi hívek plébániatemploma (hasonló életkorú), amelyet rendeltetésszerűen használhattak. Ez egyébként az egyetlen hasonló konstrukció, amelyet nem bontottak el Kölnben és ezt éppen annak köszönheti, hogy világi célokra hasznosították. Több mint tíz volt ugyanis a hasonló konstrukciókból Coloniában, amelyet templomcsaládoknak (Kirchefamiliennek) hívnak, és az egyiküket mindig azért számolták fel, mert a folyamatos világiasodással nem volt rájuk szükség liturgikus célokból.

Szent Flórián  (1510), de miért nem lángol a ház?

Virágvasárnap (1520, Köln) - a Szt. Kolumba templomból nem is maradt sokkal több

A múzeum-alapítás hasonló. Az egyik a másik családja. Ugyanúgy párban tetszelegnek, ráadásul a muzealitás két ősformájának képviseletében. A középkori művészet (nagyrészben tehát egyházművészet) azért is jó példa, illetve a templom mint kiállítótér azért is találó gondolat, mert - és ez a kiállítás egyik alapfogása, amit többször szájba is rágnak - a templomok kincstára volt a képzőművészeti gyűjtemények prototípusa. A néprajzi gyűjtemények újkori muzealitás iránti érdeklődésnövelő szerepéről pedig nem szeretnék kisértekezést tartani. Aki nem hiszi, végezzen el egy ezzel foglalkozó egyetemet.

rövidülés (1520, elefántcsont)

féregtanya (1520)

rézhalál (1750 körül, hársfa)

A híres duplaalak. Biztos, hogy könnyebb volt nem egy darab fából faragni. Sajnos igazolni nem tudom. (1500, tölgy, Tilman mester, a Mester)

És ellentétben előző bejegyzésünk főszereplőjével, nem csak a kiállítás anyaga, de a koncepció és teljes mértékben felfogható, még az egyszerűbb és földhözragadtabb elmék számára is.

Egyetlen sztori egy színesbőrű felvigyázóval volt (ennek csak az a jelentősége, hogy ez ugye németbe' viszonylag szokatlan, főleg úgy hogy alig tudjon németül ebben az állásban). Egy (egy úgymond sziámi iker, vagyis elül hátul ugyanazt ábrázoló) szobrot  fotóztam éppen, amelyen egy nagyobb tallérnyi helyen hiányzott a mellrizalitja, ezért pont lehetett látni, hogy bent nem tömör fa, hanem egy összecsavarozott fém váz, amellyel sok anyagot lehetett megspórolni, illetve nem kellett egy darabból kifaragni a teljes művet. Szerettem volna lefotózni. De nem hagyták. A fenti úriember, aki sajnos nem tudott túl jól németül csak annyit tudott elmagyarázni, hogy neki "utasítást adtak" és hogy "ez így még nem szép". Ezt sajnos nem tudtam összerakni, arra pedig nem vállalkoztam, hogy elmagyarázzam, hogy attól, hogy látható egy szobor belső szerkezete, az tuti veszít az érdektelenségéből, de a szépségéből szintúgy frankótuti nem. Meg főleg, hogy ez egy olyan körbejárós, emberközeli kiállítás. De a múzeumi felvigyázás nem az érvelgetés színhelye. Kérdés csupán, hogy akkor kolléga miért kezdett el érvelni nekem a maga nem túl elokvens módján.

A lényeg, hogy kedves szócsatánk után a teljes félaulányi egykori templomszentély kiürült, pedig voltak ott vagy tizenöten. A mindennapi bunkóság néha riasztó (sajnos vagy nem sajnos, de csak néha).

Mobiluralom a Bánffy-palotában

avagy minden érdekesebb, ha már tudsz róla valamit.

Hallottatok már Románia első mobillal is látogatható kiállításáról?
Nem? Akkor elmesélem.

Egy szép napon én és a párom elmentünk Kolozsváros főterére, hogy megnézzük a dévai, a kolozsvári, a segesvári és a szebeni történeti gyűtemények (de főleg a dévai) valamint a Román-Svájci Médiaintézet közös kiállítását. Úgy hallottuk, hogy nagyon szépséges, és minden tárló úgy csattan ki az érdekességtől, mint parasztlány orcája a kökényérlelő fagynak csipésétől.
Hát láss csudát vándorkiállítás, csakugyan nem csúf és nem is rút, mi több szép. A jegy ára 4 lej és 4 bani (két jegy 8 lej és 8 bani). A bejárattól jobbra egy projektoron egy szép vizuális projektkészítő gép gyönyörű kékszínű képjátékkal fogadja a látogatókat, amelynek közepén egy konkurens fogpasztagyár antireklámját láthatjuk, akik stílszerűen egy angol tagadószócskával ellenreklámozzák a Szignál üzem szuvasodásgátló sőrtekenésű zománcvédő krémeit. – Ettől az installációtól jobbra láthatjuk dr. ing. Steve Jobs urat, aki a sokak által óhajtott, de oly kevesek által bevallottan óhajtott tablet-kompútert, a Kaliforniában tervezett, de Kínában gyártott i-Pad-et mutatja be. Alatta értekezés a számtek hatalmáról. Ettől jobbra (lassan visszatérünk a bejárathoz, hiszen majdnem egy teljes négyszöget zárunk már be) vlsz. koránidézeteket tartalmazó gránitfaragványokat látunk egy védődobozban. Rajta kis kavicson a 33-as szám virít. És ekkor megint jobbra tértünk (hiszen balra már elhagytuk volna a termet, de mi nem ezért jöttünk) és láttuk, hogy van katalógus csak 72 lej. Kérdeztük, hogy hol lehet megtudni, hogy a számozott tételek micsodák. És erre azt a választ kaptuk, hogy nem tudjuk, lehet benne van a katalógusban de az meg kell venni. De a kolléga....segít.
Ekkor jött a kolléga. Aki azt mondta, hogy sajnos ez a könyv nagyon drága, vagyis hetvenkét lej, ezért nem adhatja oda. De minket érdekelne, mi az a 33-as kőtábla a bejárat tövében. Na jó, nézzük meg, de óvatosan. Megnéztük. Óvatosan. Volt a vaskos és szép kivitelezésű kötetben sokminden, a közepén egy lista. Felcsaptuk a 33-asnál. Ott azt írta bronz mellszobor. Hoppá. Na ez mégsem a kiállítás sorvezetője, hanem egy katalógus. Mivel hiába kerestük az infomációs kartonokat a sarokban, csak egy megoldás van. Hogy ez biztos nincsen kiírva sehol. Ekkor a kolléga, aki csak felvigyázó és nem idegenvezető volt elmondta, hogy neki azt mondták, hogy mondja meg: ha van netes telefonunk, akkor ha annak kamerájával leszkenneljük azokat a vonalkódokat, amik ott vannak kitéve a tárlókon, akkor megtudjuk mik azok a kiállítás weblapjának segítségével.Voilá.
 Persze ez nem vonatkozik azokra, amelyek mellett ilyenek nincsenek. Így például nem vonatkozik arra a két török faragott sírkőre, amelyek a harmadik teremben vannak bevagonírozva. "Pedig az engem nagyon érdekelt volna", gondolta e kis történet mesélője. Nem is beszélve a vele szemben kiállított szabadkömíves maskarákról, ami a belehímezett szövegből feltételezhetően a kvári Únió páholy egyik mesterén feszült egy másik korban; az ettől távolabbra eső patikai mérőszettel valamelyik szabad német nyelvű fejedelmi városból, Erdélyországból, a tizenhetedik százasnak közepéről – és sokminden másról. A kiállítás anyaga ugyanis többszáz tételt rejt (csomó régi cucc, rengeteg érdekes papír, temesvári szükségpénz húszból). Nem is fogunk odaszkennelni mindegyikre, főleg nem telefonnal, ami kezdett kicsit olyan lenni, mint fotocellás budi a disznóhízlaldában, spotlámpa az istállóban. Viszont borzasztó szívesen leolvastuk volna a katalóguscédulákról, amelyeket akár monitorokon, szkennelve is berakhattak volna. Na mindegy.
Megnéztük, hogy a plakáton rajta van-e: "Megnézni a testünknek szemével. Megtudni csak a telefon eszével". Nem volt rajta. De megfogadtuk, hogy ha lesz rendes katalógus, olyan fapados, vagy olyan érintő képernyős bársonykanapés, akkor eljövünk és nézegetjük, mert rohanó világunkban nincs kedvünk nyomozni száz tárgy kiléte ügyében. Sőt azt mondtuk, akkor is visszajövünk ha adnak a bejáratnál egy olyan telefont, amelyen csudás módon egy látogatás erejéig minden tétel számát beolvasva mindenről meg is tudunk valamit.
És akkor tovább is mesélhetné...mert ha a katalógus relevánsabb lett volna, egy két dolgot én is tudtam volna (lásd a mottót), a kíváncsiság jobban hajtott volna és az én mesém is tovább tartott volna.

Vége

A sebtiben szerkeszte indexek velelejárója

Mát meging....de frissítés előtt elkapatamn.