Ők filológusok, ti filológusok vagytok, mi filológusok vagyunk

Van egy olyan érzésem, hogy a "filológia" szót ma már egyre kevesebben használják tudatosan, pontosabban annak tudatában, hogy az mit is jelent. Mert sokmindent jelent. És van még egy baj. Nem csak sokfélét lehet ezért tudatosítani. Hanem sokféleképpen is lehet tudatosítani, hogy éppen mit is.

Miért gondolom ezt? Nem nehéz kitalálni.
 non P (1): Persze nem azokra gondolok, akik valamilyen nyelvszakon végeztek és annak tradicionalis elnevezése révén gyakran hívják egykori egyetemüket filológiának.
 non P (2): Nem azokra, akik olyan holt nyelvekkel foglalkoznak, amelyeket máig egy klasszika-filológia nevű egyetemi fakultáson tínítanak.
 P: Hanem azokra akik filológiának neveznek minden egyes szöveg eredetére vonatkozó megállapítást és apró pontosítást. Már pedig ez tulajdonképpen, ebben a tág jelentésében nem filológia. Főleg azért nem, mert aki adatokat pontosít egy szöveg és annak mondanivalója kapcsán, még nem filológus. Csak legfeljebb másként mondja el, azt amit mondani szeretne.


 nem (1) : számozott érvekben és
 nem (2): egy olyan vezérgondolatban, amely köré nagyon sokszor nagyon könnyű nagyon illusztratív részleteket biggyeszteni támogatásképpen. Mondom: azért mert valaki azt mondta egyszer, hogy egy vezérgondolat felgöngyölítése sokat segíthet egy teljes szerző életművének vizsgálatában, még nem kell feltétlenül hinnünk is ebben.

Higgyünk egyenlőre abban, hogy egy 150 éves évkönyv és regiszter fellapozása még nem filológia. Egy életrajzi adat lecsekkolása még nem filológia. Nem filológia a szokásosnál hattal több könyv elolvasása.
Nem verekszem meg érte, csak mondom: ha a gondolati tartalom (tanulság, mondanivaló, izgi részlet, további gondolatokat ébresztő provokatív állítás) előadását eggyel több bibliográfiai tétel átlapozása segíti elő, illetve az, hogy néha szokatlan dolgokat tegyünk bibliográfiai tétellé, nos az meg végleg nem filológia. Egy szegényes gondolat nagyon stabilan aládúcolva, még akkor is gondolat, ha csak egy és nem hetvenvalahány. De egyik sem, és nagyon nem filológia! Mert olvasható. Mert nem rekonstruálandó. Mert nem az szorul tisztázásra, hogy melyik szót melyik követi, mert ki van adva, sőt az már korrigálva is volt. Ez filológia lenne.
De még azt is nagyon rosszindulatúan állíthatjuk, hogy ha valaki filológiai eljárásokat alkalmaz, annak nincsen legalább egy átadandó gondolata.
Higgyék/higgyétek el: néha az nagyon, sőt dosztig elég.

Globális Forschung – Lokális rendezvények

Varga Péter András előadása Kolozsvárt

(EMFT Fenomenológia Műhely – 2010. 02. 23.   12:00)

 - szubjektív beszámoló -

A németországi kutatási lehetőségek tulajdonképpen – túlzás nélkül – nagyon jók. Németország elég jól el van látva archívumokkal, tartományonkénti akadémiák könyvtáraival, lokális kutatóközpontokkal. Mindenkinek megvan a saját maga portája, amely előtt kéz- és nyomtatott iratokat sepreget. Arról az országról van szó, amelynek őse még végleges fővárost kapott és amelynek jogelődjét egy türingiai kisvárosban ratifikálták. Persze ezt mindenki tudja. Azt is persze mindenki sejti, hogy aki német anyanyelvű szerzőt kutat, annak előbb-utóbb el kell jutnia valamelyik német és lokális Forschungsstättére. Még akkor is így van ez, ha egy német nyelvű szerző életművének felleltározása és megőrzése alapvetően az anyaországhoz képest nemzetközi terepen, esetleg nem is német nyelvterületen történik. Különösen így van ez Edmund Husserl esetén, ahol az a tény, hogy történelmi körülmények összejátszása miatt flamand terültere menekített Husserl-hagyaték helyben szülte meg a filozófus írott örökségének archiválását, még semmit sem dönt el arra vonatkozólag, hogy Husserl kutatni csak Provincia Belgica-ban lehetne. A Husserlre és az úgynevezett fenomenológiai mozgalomra vonatkozó eredeti dokumentumoknak nagy részét ma is őrző leuveni Hoger Instituut voor Wijsbegeerte mellett a Husserl kéziratok másolatát őrzi még kölni és az állománya tekintetében jóval a kölni alatt maradó freiburgi archívum. A klasszikus német fenomenológia úgynevezett megalapítójával és a filozófiai iskolák intézményes keretén túlnyúló fenomenológiai mozgalommal kapcsolatban iratok sokasága lapul a hallei, göttingai és müncheni könyvtárakban és levéltárakban. Aki tehát azt állítja, hogy a Husserliana szerkesztése mind a mai napig folyik Leuvenben, annak azt a kiegészítést kell tennie, hogy számtalan más anyag figyelembevételével – és ha közben a Husserlinának is felnyitjuk láthatjuk, hogy konkrétan szerkesztői munka folyik az esetek mintegy harmadában-felében németországi kutatóhelyeken is.

Az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság fenomenológiai műhely című rendezénysorozatának meghívottja olyan ember volt Varga Péter András személyében, aki nagyrészben ismeri mindezeket a helyeket, úgy is mind kutatómunkája állomáshelyeit. Fontos dolgokról van szó, mert előadónk történeti, klasszikus manírban nyilvános felolvasásként prezentált szövege nem egyszerűen felleltározta azokat a dokumentumokat, amelyeket archívumi munkával összegyűjtött, olvasott. Azért fontos ezt mondani, mert ezzel előadónk sem tett mást, mint amit az archívumok rendezői és alapítói úgy általában tenni szoktak: filozófai szempontnok alapján tárt fel egy rendkívűl jól dokumentált filozófia szövegkorpuszt. Archívumot alapítani és működtetni, a levél- és kézirattári anyagot kezelni nem feltétlenül antikváriusi feladat, nem feltétlenül szövegellenőrző és paleografikus munka. Hanem rendkívül sokszor annak a tudománynak a szaktudományos feladata, amelyben a levél- és iratszerző tevékenykedett. A Husserl-archívumok esetében sincs ez másképp. Eugen Fink vagy Ludwig Landgrebe Husserl egykori asszisztensei, az anyagok első Husserlen kívűli rendezői nem arra kaptak megbízást, hogy monumentalizáljanak vagy antikvarizáljanak egy x terjedelmű anyagot, hanem arra, hogy egy egyszerű és koherens koncepciót adjanak egy koncepcióját tekintve túlterhelt anyagnak. Filozófiai feladatot kaptak, amelyet nem lehet a betűformák szevedélyének és a színes tinták perverz szeretetének felvállalásával elrendezni. Varga Péter előadásában az is kiderült, hogy a filozófiai koncepcióak minden tekintetben súlya van. A Husserl-archívumok rendezői olyan erős koncepciót is képesek voltak működtetni, amely a szövegek kiadását évtizedekre meghatározta, viszatartottak illetve promováltak bizonyos szövegeket, atírtak és saját hozzáírással adtak ki változatosabbnál változatosabb textusokat. Publikálása tekintetében elhalasztottak olyan kulcsfontosságú gondolatokat, amelyek a további recepciót más irányba tereltek volna. Úgy tűnik tehát, hogy ha a történelem sokkal nagyobb türelemre és körültekintésre tanít minket, a filozófiatörténet is megteheti ugyanezt. Sőt meg is kell tennie. Ezért van szükségünk filozófiatörténetre, és ezért kell viszatérnünk annak legapróbb részleteiig ahol csak lehet és ahol csak alkalmunk van rá, hogy megmutassuk a filozófiatörténet tanulmányozása csupa gondolat, érv és probléma. Csak ezek után toll, ceruza és személyes gyorsírás.

Vénülő ifjak és a téli könyvtermelés

Megszületett az első hivatkozás a téli Husserl-konferenciára a magyar értelmiségi sajtóban. Erre hívta fel figyelmemet szervezőtársam a minap.
Az apropó egy interjú a jelenlegi magyar kontinentális irányultságú filozófusok közül méltán legismertebb, de mindenképpen legreprezentatívabb Tengelyi Lászlóval, aki a rendkívűl informatívan válaszol az interrogátor kérdéseire. A szöveget mindenki olvashatja itt - ameddig az ÉS rá nem jön a micro-payment előnyeire.
Teljesen furcsa azonban, hogy az egész konferencia egyik legfontosabb kérdését, vagyis azt, hogy elkészült az első magyar nyelvű kötet Husserl szintén első főművéről, a Logikai Vizsgálódásokról, nem kerül említésre. Lehet, hogy mindenki így érzi a saját szerkesztéseivel, de valahogy az az érzésem, hogy ennek a celluloidalapú adathordozónak is volt ott helye. Persze a termelés másodrendű szempont egy értelmiségi közösségben, de ebben az esetben...tudomisén hagyjuk ki a termelés minden egyes elemét a mérlegből. Persze a prioritások értehetőek egy olyan esetben, amelyben - és főleg a cikk végén - egyértelmű az a fajta szomorú mérleg, amelyet Tengelyi László kénytelen levonni a dolgozó, de végleges elhelyezkedéshez továbbra sem jutó fiatal kutatók száma és további esélyei tekintetében. A problémát sokkal legitimebb módon veti a legújabb magyar fenomenológia mozgalom egyik elindítója, mind mi a kutatók maguk. A probléma persze inkább az, hogy lassan kezdünk megöregedni.

Ajánlatok Kolozsváron tartózkodóknak

Ajánlom figyelmetekbe ezt.
Ahol ugyanezt találja mindenki.

Ráadásul már volt róla szó.
De nem volt ennyire egyszerűen koppintható szépséges plakátja.

Agyarország,amit a szívedbe rejtesz (marha mélyen)

Senki se higgye, hogy bajom van az indexszel. Imádom őket.
Szeretek tőlük idézni, főleg ha az ember a korrektori balfékség, az akármilyen elszólás és a tudatos poén közötti keskeny mezsgyére ráhajtva iszik meg egy fél üveg vodkát az esti ködben való vakvezetés előtt.

Tessék:

"Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint agyarország a pécsi EKF-programmal a legjobb arcát mutatja majd, amikor kulturális és tudományos értékeinek megismertetésére törekszik, és "leteheti névjegyét Európa asztalára". (kiem. ZD)

http://index.hu/kultur/2010/01/10/hivatalosan_is_pecs_europa_kulturalis_fovarosa/ (2010. 01. 10. este 20:40 GMT+2)

Halálra szórakozni magunkat az angolszász irodalmon

Csak egy link....

A rejtelmes metszet

Nyilván teljesen evidensnek tűnik, hogy mi a kapcsolat az előző poszt cím alatti illusztrációjának a cikk címéhez és tartalmához. Persze az evidenciának - mint ahogy azt a huszadik század német filozófiája megtanította - teljesen különböző stílusai lehetnek.
Az első metszet szerencsés alakja ugyanis nem a budai zsidó Szerencsés Imre, hanem az egyik leghíresebb német népi irodalmi alkotás főhőse. Az ő két fia Ampedo és Andolosia, erszénye pedig nem II. Lajos megvont apanázsát, hanem a polgári gazdagság soha ki nem apadó forrását szimbolizálja.
Erről itt olvashatnak a burzsoá könyvtári hozzáférréssel rendelkezők, vagy azok, akik apukája orvoskonferenciákon kapta az előfizetést.