Oliva dosszié

Kis szépséghiba

2011-10-31T18:34:00.001+02:00

Szüleimet okolom, és nem azt a mindenkori kontrollszerkesztőt, akinek nincs honnan tudnia, hogy hogy is hívnak. Azt a Krajován dolgozó értelmiségi hivatalnokot sem fogom, aki 2000-ben török kisebbséginek nézett, vagy csak egyszerűen odagépelte: Zuhte Odah.

Az új Husserl

2011-10-31T10:52:00.004+02:00

Az új Husserl könyvbemutatójához

(elhangzott 2011. 10. 29-én, Kolozsváron)

A könyv nem csak két ember munkája, hanem – mint mindig – a borítón szereplő nevek viselőin kívül sokkal többé. Ha egykori tanárunk, Ullmann Tamás és kollégánk, Szegedi Nóra az utolsó fázisban nem száll be a szövegek kontrollfordításába, soha nem készülhetett volna el, sem (minőségét tekintve) érdemben, sem (külső körülményeit tekintve) ahhoz igazdova, ami manapság egyre fontosabb, vagyis a pályázati határidőhöz. Sok mindenért illeti köszönet a L'Harmattan kiadót is, amely némi viszontagságos szerkesztés után, de igen tetszetős tipográfiai formába ültette ezt a könyvet; a sorozatszerkesztőt, a korrektort, a megjelenés anyagi támogatóit, a szerzők-szerkesztők megélhetését is elősegítő intézményeket - szóval, tulajdonképpen, a magyar és a román államot, és persze az Európai Úniót.

Amikor Edmund Husserl romániai (értsd román nyelvű) recepciója tulajdonképpen elkezdődött már túl voltunk a rendszerváltáson. 1993-ban jelent meg az a kötet, amelyet az azóta néhány fiatal bukaresti kollégám által fordítóként és receptőrként már sokszor joggal kritizált Alexandru Boboc válogatott és ültetett át román nyelvre. Mégis meglehetősen furcsa dolog, hogy olyan szövegeket választott be ebbe a tanulmánykötetbe, amelyek magyar nyelvterültelen soha nem kerültek fel nem csak a fordítók, hanem az olvasók-elemzők kívánságlistáira sem. Megemlítette a sorsdöntő 1906/07-es logikaelőadást, amely a fenomenológiai redukciót először magyarázza el a nagyközönség számára, sőt kritikai jegyzetekkel együtt fordította le Husserl egyik legkorábbi fontos önálló tanulmányát, a Jelek logikája (Szemiotika) című könyvfejezetnek induló, de külön is teljes jogon olvasható filozófiatörténeti kuriózumot, amely először tette nyilvánvalóvá, hogy szerzőnk érdeklődése köre mennyire közel állt ahhoz, amivel a később hasonlóan nagy karriert befutott kortársai is foglalkoztak. Ekkor, 1993-ban már a Husserl-életmű megítélése is sokban változott persze. Már évtizedek óta folyt az a munka, amelyben igyekeztek árnyalni azt a képet, amely a huszadik századi úgynevezett kontinentális filozófia egyik leinspiratívabb, de mindenképpen iskolaapító filozófusának életművével kapcsolatban a '30-as évektől kezdve, de főleg a második világháború után alakult ki. A fordító és kollégái már támaszkodhattak erre. Úgy tűnik, felettébb nagy érdeklődést is tanúsítottak ezek iránt a filozófiatörténeti teljesítmények iránt.

A magyar recepció viszont nem így alakult. Egyrészt létezett egy nagyon gyors tudományos diszkusszióra serkentő szemlélet, amely már az 1910-es évek óta odafigyelt Edmund Husserlre. Majd voltak a Husserl-értelmezésnek nagy hullámai, először az 1930-as évek végén, majd az 1960-as évek végén, végül pedig a '90-es években, immár a legerősebben és a leghatározottabban. Ebből egy olyan életmű bontakozott ki, amely főleg a hatása felől nyeri el igazi értelmét, illetve afelől, hogy hogyan sikerül egy régies mondatszerkesztéssel és rendkívül bonyolult terminológiában beszélő, a filozófiát (hibásan) szigorú, kemény tudományként felfogó gondokodó életművét és kezdeményezéseit továbbgondolni. A fenomenológia, mint filozófiai hagyomány is úgy tűnt egy olyan filozófiai perspektíva, amely újraéleszti a Szent Ágoston óta a nyugat-európai filozófiai hagyományban ott levő szubjektivimus megkerülhetetlen és mindújból felerősített imperatívuszát. A világ megismerése saját magunk megismerése nélkül tulajdonképpen nem lehetséges. Sőt mi több: az emberi megismerés olyan meghökkentően különös, hogy csak egy kreatív, az eddigi formákat, tételeket és elméleteket állandóan újragondoló filozófia révén írhatjuk le annak működését és inspirálhatjuk a többi szellem és természettudományt arra, hogy ennek az eredendő különösségnek megfeleljel. Bár a fenomenológiai hagyomány (sok-sok francia szerző) sokszor nemcsak inspirálódott Husserl fenomenológiájából, hanem egyenesen annak kritikájával, továbbgondolásával alapozta meg saját hírnevét és relevanciáját, vagyis azzal, hogy rámutatott, az alapító atya hol volt igazán formabontó, és hol nem tudott ehhez hű maradni. Időközben az is kiderült, hogy Husserl talán alapvetően nem egy ilyen formabontó, a szubjektív személy tapasztalatait előnyben részesítő, a gondolkodói kreativitást propagáló szerző volt. Klasszikus filozófiai problémák érdekelték, nem kívánt mind új és új diszciplínákat alapítani, és nem érdekelte annyira a folyamatos, csak egy olyasfajta megújulás, amely az addig is fennálló világ minél jobb értéséhez és lehetőségeinek minél tárgyilagosabb és korrektebb kihasználásához járul hozzá. Híve volt a gondolkodói közösségeknek, a kollektív munkának, és a szigorúan meglevő világ minél szélesebb körű értelmezésének. Azt is mondhatnánk, hogy egyfajta konzervatív filozófus volt. Hogy erre mégiscsak rájöjjünk, ehhez viszont kellett ez a munkásságát újraértelmező tudományos tevékenység, amelynek eredményeiből kötetünk is válogat. Valahol meg kellett mutatni, hogy Husserl nem csupán a korai antipszichologista, aki egy idő után mindegyre az emberi tapasztaltból, annak furcsa és meghökkentő voltából próbálja magyarázni a világ és a kultúra legtöbb formációját a tudománytól a másik személy idegenségéig. Nem csupán az a gondolkodó, akit küzdelme a személyesség, az élmények, a szubjektív módon felépülő tapasztalatok ellen végül mégiscsak ebbe az irányba sodorta.

Hogy a magyar recepció miért nem volt fogékonyabb Husserl filozófiájának erre az oldalára, nos ez meglehetősen fogós, és az egyszerű filozófiai recepciós problémákon jócskán túlívelő kérdés. Miért csak szükséges rosszként értelmezte az aprólékos és a világ leírását mindújból elkezdő filozófus sokszor valóban idegesítő alaposságát, azt a törekvését hogy a már meglevő dolgokat próbálja nem egyszerűen csak önmagukból, hanem valami más forrásból megérteni? A tudományokat a mindennapi tapasztalat felől, a logika diszciplínáját a logika előtti prepredikatív tapasztalatból, a másik embert az egyén felől, a logikai aktusokat azok megismerő szerkezete felől, a geometriát a szemlélehető, tapasztalati tér felől.

Egy biztos. Az, hogy sok, évtizedek óta a könyvpiacon heverő szöveg csak most jelenik meg először magyarul, értelmezésre szoruló jelentéssel bír. Ha nem más azzal, hogy az országunkbeli többségi nemzet filozófiai kultúrája régebben is eleve fogékonyabb volt erre a régi-de paradox módon, minden porcikájában új és tegyük hozzá, konzervatív Husserlre. Akinek pedig ez a következtetés túl kevés – és gondolom, szép számmal lesznek ilyenek – az elolvashatja, értelmezheti és kritizálhatja a könyvet.

Rejtvény

2011-10-13T21:54:00.000+03:00

Az értelmiségi korrektség és teljesség kedvéért. Műértőknek.

Szarkazmus a megállóban

2011-09-23T14:21:00.000+03:00

Elsőosztályú.

Kekeckedés a jó kiállítással

2011-09-04T18:24:00.001+03:00

[1.] Bejegyzés A sebesült Görgei című kiállítás (kritika itt) vendégkönyvében:

"A tábornok oldalági rokona, Görgey Mihály György fiammal nagy érdeklődéssel megtekintettük e kiállítást és hálásan köszönjük a szervezőknek" -- 2011, [pontos dátum nélkül, olvashatatlan aláírással] De vajon Görgey Mihály György az ő elnyomott névtelen fiával, vagy oldalági Görgey Mihály az ő Gyuri szemefényével?

[2.] És persze ismét, mint ahogy régen is, tombolt a pusztíthatatlan narratív identitás. A kiállítás legjobb darabja tehát mégiscsak az a szöveg, amiben Alexander Lumniczer, a medikus, aki először tisztítja ki Görgei fejsebét Komáromnál, igazolást ad Markusovszky Lajosnak, az orvosnak, aki 14 nappal később újra kezeli a tábornokot Miskolcon, arról, hogy a magyar hadtestparancsnokot a kiváló éternarkotizáló tudós, M.L. csak és kizárólag orvosként és még véletlenül sem magyar honvédségi törzstagként látta el. A dolgok nem keverendőek. Egyetemi állásába vegyék vissza, mert a műtét sikerült, a fegyvert pedig letették!

A kártékony metszés

2011-08-25T15:16:00.000+03:00

A humor jobb megértése érdekében

2011-08-04T13:02:00.003+03:00

Még hogy a jobboldalnak nincs humorzéke (dehát ki állította, hogy a jobboldalnak nincsen humorérzéke?!!)!

Világszenzáció

2011-02-28T19:25:00.001+02:00

Namármost ha ezek az ugyanazon poros kötetből kihullott cetlik összefüggenek, akkor választ tudunk adni arra a kérdésre, hogy mit csinált a Husserliana VI. kötetének kiadója 1955. május 25-én? Hiába na, a kutatómunka néha olyan kérdésekre is választ ad, amelyeket soha senki nem tett fel. ;)

Süddeutsche on Fire

2011-01-25T15:42:00.001+02:00

Egy kellemes olvasnivaló mindenkinek.

http://www.sueddeutsche.de/kultur/aufruf-von-habermas-und-nida-ruemelin-schuetzt-die-philosophen-1.1050449

Azért lehet ezeken a filozófuson is vitázni, de mégis, valljuk be, a legjobb mindig az olvasó (vagy aki olvasóként loggol be). Remélem sokáig bennmarad még az a komment, amiből hely és papír hiányában csak három röpke sornyit idézünk:

Ein "J'accuse" wäre angebrachter.

Und gleich ins Ungarische übersetzen, damit die ungarische Regierung wenigstens nicht glauben darf, Ungarn könne noch mitten in Europa eine halbfaschistische Insel-Politik betreiben.

Szóval na, még jó, hogy ellentétben a tisztelt olvasó által lefestett magyar kormánnyal nekem nincs szükségem német fordítóra, hogy megértsem a fent kilinkelt cikket. Asszem ezt hívják burkoltan megmutatkozó előítéletnek. És ezeket szokták kimoderálni. Most pedig vissza a munkához. Ezt javaslom mindenkinek.

Az ördög winchestere = a sátán meghajtója

2011-01-19T22:08:00.004+02:00

Az van, hogy vettem egy külső merevlemezt (hogy merevedett volna ki a magzatvízben, aki összetákolta). Örültem, mint a majom Vaklaci fél szemének, hogy most aztán végre másfél éves késéssel az én pdf-jeim is fenn lesznek egy szép biztonságos fekete amerikai ketyerén, mert gyárcsák ámbá' Malajziába', a WD csak nem Electroputere (legalábbis az Electroputere benntlakásában 2000 tavaszán sikerrel begyűjtött előítéleteimnek engedelmeskedve).

Két napja volt ez. Hazajöttem a üzletből, amelyben bin ich doch nicht blöd. Bekapcsoltam, vagyis hozzákapcsoltam a géphez. Pislákolt az uszebélámpa, pislákolt a lelkem, forgott a meghajtó, forgott az én szívem, de a Microsoft, az nem ismert fel engem. Na mi lehet? Biztos megint kell vegyek megint egy új számcsit, egy új laptoppot, mert ezek a faszájos új villantós szerkentyűk ezek így vannak csinálva. De szóval ezért én nem adok 400 jurót egy új kínai billentyűzetes fletómonitorra. Mit is csináljunk? - kérdeztem magamtól immár újonnan.

Western Dildo Essential Portable

Azóta háromszor vittem vissza. És nem találják ki, mindig működött. Perfektamente. Mint a zsír úgy csúszott a meghajtóm egyenesen az oprendszer legkompetensebb bugyráig. Úgy ismerte fel a Dellem a Wédémet, mint moszados az álargentint. És akkor örvendtem, vettem egy sörperecet, majszoltam az utcán, hogy van nekem kis vinyóm is meg nagy laugenbrécelem is. Örvendeztem. És amint hazaértem, már megint nem ismerte fel, de nem ám, hiába próbáltam.

Ma pedig elmentem az Archívba is vele, miután az üzletben 27-szer próbáltam újraindítani és mindig működött. És tudják mi lett? Nem működött. Pedig segített Alice és Hong He, béfogadott az Archívumi főgép is. Senkinél sem ismerte fel magát ez a kis maláj ku*va.

És csak ott álltam szemben, névcimke nélküli MM-alkalmazottakkal veszekedve. Ott volt mindenki: "Das kann ich bieten" Udo, "Umstausch ist eine freiwillige Kulanz" Holger és persze az elmaradhatatlan, kötelezően kancsal menedzsernő "Können auch illegale Datei drauf sein" Lorelei. Beleőrülni nem fogunk, elég nehéz nekik elviselni a saját létezésüket.

Szóval mennyi az esélye egy olyan mágneses mezőnek, amely erre pozitív hatással van az üzletben és azon kívűl nem, illetve mennyi az esélye a gonosz jelenlétének egy fekete meghajtóban?
És mit keressek először? Ortodox papot vagy nem beszervezett szerelőt?

Döbbenet, döbbenet, hát má' megint csak a döbbenet

2010-11-21T00:56:00.016+02:00

Egy akkora közéleti córeszből, mint amit a híres Budapesti Román Nagykövetség vs. Budapesti Nemzeti Színház huzavona robbantott ki, mi sem maradhatunk ki.

Szóval, először is, tisztázzuk, hogy egyetértek azokkal, akik azt mondják ez egy tíz évvel ezelőtti probléma és egy tíz évvel ezelőtti konfliktus. Mert valóban az. Arról viszont, hogy hogyan lehet ezt megoldani, másféle véleményem van.

Viszont magam is értetlenül állok azok előtt, akik értetlenségüket fejezik ki, hogy mindez hogyan történhetett meg.

Tudjuk ugye, hogy nem szép dolog a mai európai egységben egymás nemzeti ünnepein megsértődni, és ha tehetjük, mindig élen kell járni az országok közötti kommunikációban. Azt is tudjuk viszont, hogy bizonyos nemzeti ünnepek olyan évfordulókat jelentenek, amelyek közösségek másként, sőt különbözően élnek meg és ezért minden körülmények között van némi politikai élük. Ezért kell és ezért szükséges elejét venni a hasonló konfliktusoknak, többet között a reakciók és ellenreakciók megválogatásával.

Vegyük a jelenlegi példát. December elseje Románia legfontosabb nemzeti ünnepe, állami szabadnap, amikor csak a politika és a diplomácia dolgozik. Ettől függetlenül nem egy békeszerződés, nem egy senki által emlékezetében nem őrzött középkori esemény évfordulója, hanem egy bizonyos országrész (Erdély, Partium) 92 éve meghirdetett a királyi Romániához való csatlakozásának igényét kimondó népgyűlés napja. Nem beszél sem Moldváról, sem egyéb olyan területekről, amelyek az első világháború utáni határviták részét képezték, hanem éppen a szóban forgó, a mai magyar határtól a Kárpátokig terjedő területnek a magyar impériumtól való elszakadási vágyáról, illetve annak Gyulafehérváron megesett kimondásáról. Egyenlőre szimbolikus tett volt anno, tehát még nem egyértelműen jogerős, de ebben a minőségében kétségtelenül első. Így szokott ez lenni. Október 23 sem volt sokáig jogerős cselekedetek napja Magyarországon, mégis ünnep.

Aki itt szeretné (és biztos van, aki szeretné) valami burkolt nackóság jeleit látni, annak szólok, hogy történelmi tényekkel nem mindig jó dolog vitatkozni, főleg ha szárazak és nem társul hozzájuk elszállt értelmezés (mindenkit megkérek, hogy kíméljen meg a "bármilyen történelmi állítás értelmezést foglal magába, hiszen nincsenek diszkrét történelmi tények" szlogentől – ha ezt mind osztanánk, valószínűleg már rég feloldódtunk volna a teljes egyetértés határtalan társadalomtudományos unalmában és gondolkodásunkat már csak a napfényből áramló vitaminok tartanák életben – és ezt senki sem akarja). Lehet mindenkét oldalnak nagy fájdalom ezeket hallani, de ilyen kegyetlen világban élünk.

Az, hogy 1918. december 1. Erdély és a Partium státuszváltása kimondásának napjából (1) lett kortárs román nemzeti ünnepé hasonló egyszerű történelmi tény, mint pl. (nem fogom őket linkekkel megtámogatni):

(2) Posadánál az első magyarországi Anjou-házból származó uralkodó majdnem maga is odaveszett seregével együtt

(3) Churchill egy a brit külügyminisztériumnak intézett jelentésében nehezményezte Drezda bombázását

(4) Vlad "Ţepeş" havasalföldi vajda egy ideig I. Mátyás magyar király fogságában volt

(5) Németország az első világháborút lezáró békeszerződésben elvesztette gyarmatait

(6) Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország Egyesült Királysága a Falkland-Szigetekre történt katonai behatolás miatt 1982-ben hadüzenet nélkül vívott háborút az Argentin Köztársaság hadseregével.

Ellentétben az eddigiekkel viszont (1) része egy kelet-európai állam alkotmányának, így azt nem egyszerűen egy történelmi eseményt rögzítő, hanem egy bizonyos állam aktuális berendezkedése számára pozitív politikai tartalommal is rendelkező állításnak kell tekinteni. Ez az új tartalom pedig az értelmezés szabad terepe. Egyesek semlegesek vele szemben, mások meg az is lehet pozitívan vagy negatívan értékelik – és ehhez ugye mindenkinek joga van. Önmagában ettől a másfajta tartalomtól igen nehéz eltekinteni, elsősorban azért mert ha csak úgy pusztán a formáját vennénk figyelembe, az állítás felettébb üres lenne: “x területen kinyilvánították, hogy mostantól x terület z-vel egyesüljön”, ami pedig nagyon nem ok arra, hogy nemzeti ünnep legyen, hiszen egy formális badarságot közöl csupán. Így ünnepelni is értelmetlen, sőt állítom: még a hülye se ünnepelné, nemhogy az okos.

Mivel azonban a legtöbb elemző szerint történetünk magyar főhőse vadítóan okos gyerek, mindennel számolt és - hogy egy a témáról fogant íráshoz kapcsolódójak - egy kölcsönös átértelmezési akciót kezdeményezett, amivel magyarok és románok közösen leküzdhetik régi, 90 éves sérelmeiket. Nem elég, hogy szerette volna vendégül látni a NATO- és EU-szövetséges Románia külképviseletét Budapesten, de és kapaszkodjanak meg kedves hallgatóim: még előadást is szervezett nekik az ún. "észak-erdélyi terület" második bécsi döntéssel Mo-hoz való visszacsatolásának lélektani kontrasztjairól és emberi meghasonlásairól.

Ez igen. Végre egy igazi, széles látókörü elme, aki úgy szeretne dögólos-adaneaueresdit játszani, hogy nem szól a Magyar politikumnak, hanem megvárja amíg a Román Nagykövetség kiküldi a meghívókat egy minden évben rendszeresen megtartott diplomáciai fogadásra. Tudják miért tette mindezt? Mert majd a nézőközönség, elvegyülve a másik kapcsolódó rendezvény asztaltársaságaival együtt, spontán módon teszi meg az első lépéseket egy szent egyetértés érdekében.

Nos, mivel nem volt tervben a nagy kerekasztal kulturális téren, amelyre azért illett volna meghívni a román értelmiség néhány Pesten ritkán látott képviselőjét, hogy a párhuzamos eseményeket vita keretében egyesítsék, továbba a másik oldalnak sem szóltak, hogy itt az ideje békülni és egymáshoz közeledni, nos így az történt, hogy maradtunk egy történelmi ténnyel, amelynek van politikai tartalma is és amely így lehet, hogy egyeseknek pozitívan, másoknak meg negatívan csapódik le.

Ez pedig önmagában elég rozoga kis tákolmány. Nem is csoda, megroggyant.

És mi let az eredmény?

Először korlátlanul hagyták, hogy magától lassan épülgessen majd, mikor már egyesek látszólag szilárdan álltak rajta, figyelmeztetés nélkül, hirtelen visszabontották.

Az első mérhetetlen ostobaság volt, a második meg csak sima bunkóság.

Döntsék el maguk, melyik volt rosszabb!

Rajna, a kölni víz III.: Wallraf, az archívum és az achátvégű metélőszike

2010-11-07T22:07:00.010+02:00

Mi köti össze Mózes Első könyvét, Freud Mózesét, Spinoza Teológiai-politikai tanulmányát Luther Házi postillájával, Pál második Római levelével és persze Jacques Derrida egyik időskori írásával?

Gondolom senki nem sejti, hogy a körülmetélés évezredes intézményének történetét gazdagítja mindegyik jeles szerző mindegyik jeles munkája és persze kivétel nélkül.

Azért ezen kénytelenek vagyis cseppet finomítani, de lássuk csak mire is volt jó, ennyire messzire menni. Kezdjük rögtön messziről.

az 1700 körüli kölni rituális szike

Nem kell többször elmondani (én se fogom többet), hogy egy súlyos történelemlecke során a szövetséges légierő felettébb kímélte a Ford Coorporation 1930-ban a környéken meginduló nagy üzleti vállalkozását, de kegyetlenül elbánt Köln város központjával. Erre az alapra nem csak egy teljesen új várost voltak kénytelen építeni a helyiek, hanem a régészek is soha nem látott mozgástérhez jutottak. Ez és persze a méltán jó hírnevükhöz párosuló szerencsés szakmai széljárás pedig néha igencsak nagy lendületet is ad nekik. 2008-ban ugyanis egy már elméletileg 2002-ben lezárt térépítkezést kezdtek el megint megpiszkálni a régi városháza újjáépített teste előtt. Megtalálták ugyanis a régi zsidónegyed egyik imaházának alapjait és a már nagyrészben feltárt minkve mellett, valamint egyúttal egy soha ki nem bontott leletet, a tér ma szabad részén álló egykori középkori házak alapjait. Aszongyák, hogy ez nagyon értékes, mert: római házak alapjaira épül! Húha. Hát lehet, hogy ez Vlagyivosztokban (ok: Lembergben/Lvivben) szürreálisan fontos lelet lenne, de valahogy Kölnben, CCAA Kölnben nem érzem annyira a jelentőségét. Ekkora pénzből húztak volna fel újból valami a városképből nagyon hiányzó régi homlokzatokat. Főleg hogy a tervek szerint a lelőhelyet egy szépséges betonkockával fogják lezárni (és a tervet egy maketten a városháza pincéjében meg is nézhetjük jobb napokon).

No ennek köszönhető, hogy a tér másik felén levő Wallraf kanonok és Richartz üzletember közös fundációjának új helyszínt adó múzeum ablakából (tegyük hozzá: Deutschland egyik leggazdagabb, de mindenképpen egyik legértékesebb képzőművészeti gyűjteményének ablakából) pont egy nagy bazi ásatásba lehet belekukkantani.

Ez arra bírta a jóembereket, hogy a kiállításokban reflektáljanak a kialakult helyzetre.

A rézmetszetes-grafikai fiókokból elővarázsolták azokat a darabokat, amelyek a körülmetélés eljárását ábrázolják: van köztük orvosi, rituális vagy éppen gúnyolódó kép is. És körébe szervezték ezeknek a jóembereknek (első mondat fent) a szövegeit. A projekt ezen a ponton nagyon kapcsolódik a kiásott dolgokhoz, és azoknak az adott körülmények között fenntartható értelmességéhez (egy igazi építkezés nélkül elkezdett ásatás ugye mindig potenciális zavaró tényező). Mivel írd és mond kihantolták a kölni részben izraelita régmúlt egy valamennyire látványos darabját, el lehet meditálni ennek az 1450-ben egyszer már Cöllnből kiűzött közösségnek a szokásain és főleg azon, amit az idézett szerzők közül főleg Freud tárgyal: "Az új üldöztetések nyomán felmerül a kérdés, hogy hogyan is jött létre a zsidó és vonta magára ezt a hallhatatlan gyűlöletet." ('34-es levél Arnold Zweignak). És főleg a kiállítás tablóin hosszan idézett Mózes nem kevésben szól erről a témáról, persze nem csak a körülmetélés hagyományának római-keresztény-európai megvetettsége témájában.

A másik kapcsolódási pont (az elsőről eddig volt szó) pedig Derridáé, aki spekulatív eszmefuttatását abba az irányba tereli, hogy a test intim pontjainak megcsonkítása maga után vonhatja azt a képzetet, hogy a biológiai anyagot és ezzel összeköttetésben saját testünket is archiválják, valamilyen módon kezelésbe, nyilvántartásba veszik. Ez pedig nem más mint az emberiség egyik természetes, de már a saját test szférájába is betörő, de nem mindig pozitív törekvése archiválható információk létrehozására.

Úgy tűnik ez vagy nagyon passzolt a szervező kurátor elképzeléséhez, vagy pedig innen pattant ki még annak idején az ötlet, hiszen ez a kis térben a második emeleten szervezett időszaki, de belső anyagos tárlat egy olyan sorozat része (link itt megnézhető), amely azt a kérdést boncolgatja, hogy hogyan szembesülhetünk egy fizikailag raktározott, régi, szóval archivált információval a multimediális vizuális ingerek korában.

Valószínűleg nem vetek kurtán furcsán véget a dolognak, ha azt mondom, hogy pontosan így, és nem is fantáziátlanul. Persze ne felejtsük el, hogy a klasszikus formában tárolt, archivált anyag értelméről folytatott beszéd Kölnben igen csak fokozódott a városi levéltár tavaly márciusi metróalagútba szakadása óta.

Rajna, a kölni víz II.: Kiváló áruk fóruma

2010-10-31T09:55:00.002+02:00

"Az agy dolgot kér "- a dicséretes kezdeményezés

Termék neve: "DRW-glukóztabletta"

Gyártó: REWE a Deutschland Radio Wissen számára

Kategória: élelmiszer

Összetevők: száz százalék szőlőcukor

Kapható: havonta egyszer az Universität zu Köln földszinti nyolcas előadótermében (Hörsaal VIII)

Ár: teljesen ingyenes

Rajna, a kölni víz I.: Múzeum a Cäcilienstraßén

2010-10-24T21:35:00.011+03:00

Újra megnyitott a Schnütgen-Múzeum!

Gondolom, aki erre a hírre felkapja a fejét, az maga sem kisformátumú stréber, illetve túlságosan érdekli az az alsórajna-vesztfáliai művészettörténeti kutatások története. A lényeg, hogy fenti múzeum ismét látogatható, még ha igaz ma is ingyenesen, jó barátjával a Rautenstrauch-Joest-gyűjteménnyel egyetemben. Mindkettő Kölnben van, a történelmi óváros egykori szélén, amely hála a Luftwaffe garázdálkodásait kissé rossz néven vevő RAF-USAF közös akcióinak úgy néz ki, mint a történelem nélküli újváros friss parkolónegyede.

A lényeg, hogy van egy régi-új ikermúzeum és egy vadonat-patyolat dokumentációs központ-könyvtár-entellektüell játszóház kombó Köln központjában, amelyet megéri látogatni. A Schütgen a középkori művészet szerelmeseinek a másik pedig az egzotikus néprajzi jelenségek kedvelőinek kedvez. Mindkét gyűjtemény hatalmas, a kettőt egyesítő epület pedig maga sem rossz.

Templomcsalád

A koncepció része, hogy befogták (a művtör. oldalon) a város egyik román kori templomát (a Cäcilienkirche - ami mondanom sem kell nagyon nem illik az irodaházak mellé), amelyen egy jókora echte római pillér is éktelenkedik, kiállítótérnek. Ez már elég régen lezajlott a második háború után, ugyanis a napóleoni szekularizáció nyomán évszázadokig az egyház kórházat működtetett benne. Ezt azért tehette meg, mert a kolostortemplommal párhuzamosan van még egy, a világi hívek plébániatemploma (hasonló életkorú), amelyet rendeltetésszerűen használhattak. Ez egyébként az egyetlen hasonló konstrukció, amelyet nem bontottak el Kölnben és ezt éppen annak köszönheti, hogy világi célokra hasznosították. Több mint tíz volt ugyanis a hasonló konstrukciókból Coloniában, amelyet templomcsaládoknak (Kirchefamiliennek) hívnak, és az egyiküket mindig azért számolták fel, mert a folyamatos világiasodással nem volt rájuk szükség liturgikus célokból.

Szent Flórián (1510), de miért nem lángol a ház?

Virágvasárnap (1520, Köln) - a Szt. Kolumba templomból nem is maradt sokkal több

A múzeum-alapítás hasonló. Az egyik a másik családja. Ugyanúgy párban tetszelegnek, ráadásul a muzealitás két ősformájának képviseletében. A középkori művészet (nagyrészben tehát egyházművészet) azért is jó példa, illetve a templom mint kiállítótér azért is találó gondolat, mert - és ez a kiállítás egyik alapfogása, amit többször szájba is rágnak - a templomok kincstára volt a képzőművészeti gyűjtemények prototípusa. A néprajzi gyűjtemények újkori muzealitás iránti érdeklődésnövelő szerepéről pedig nem szeretnék kisértekezést tartani. Aki nem hiszi, végezzen el egy ezzel foglalkozó egyetemet.

rövidülés (1520, elefántcsont)

féregtanya (1520)

rézhalál (1750 körül, hársfa)

A híres duplaalak. Biztos, hogy könnyebb volt nem egy darab fából faragni. Sajnos igazolni nem tudom. (1500, tölgy, Tilman mester, a Mester)

És ellentétben előző bejegyzésünk főszereplőjével, nem csak a kiállítás anyaga, de a koncepció és teljes mértékben felfogható, még az egyszerűbb és földhözragadtabb elmék számára is.

Egyetlen sztori egy színesbőrű felvigyázóval volt (ennek csak az a jelentősége, hogy ez ugye németbe' viszonylag szokatlan, főleg úgy hogy alig tudjon németül ebben az állásban). Egy (egy úgymond sziámi iker, vagyis elül hátul ugyanazt ábrázoló) szobrot fotóztam éppen, amelyen egy nagyobb tallérnyi helyen hiányzott a mellrizalitja, ezért pont lehetett látni, hogy bent nem tömör fa, hanem egy összecsavarozott fém váz, amellyel sok anyagot lehetett megspórolni, illetve nem kellett egy darabból kifaragni a teljes művet. Szerettem volna lefotózni. De nem hagyták. A fenti úriember, aki sajnos nem tudott túl jól németül csak annyit tudott elmagyarázni, hogy neki "utasítást adtak" és hogy "ez így még nem szép". Ezt sajnos nem tudtam összerakni, arra pedig nem vállalkoztam, hogy elmagyarázzam, hogy attól, hogy látható egy szobor belső szerkezete, az tuti veszít az érdektelenségéből, de a szépségéből szintúgy frankótuti nem. Meg főleg, hogy ez egy olyan körbejárós, emberközeli kiállítás. De a múzeumi felvigyázás nem az érvelgetés színhelye. Kérdés csupán, hogy akkor kolléga miért kezdett el érvelni nekem a maga nem túl elokvens módján.

A lényeg, hogy kedves szócsatánk után a teljes félaulányi egykori templomszentély kiürült, pedig voltak ott vagy tizenöten. A mindennapi bunkóság néha riasztó (sajnos vagy nem sajnos, de csak néha).

Mobiluralom a Bánffy-palotában

2010-10-10T15:09:00.012+03:00

avagy minden érdekesebb, ha már tudsz róla valamit.

Hallottatok már Románia első mobillal is látogatható kiállításáról?
Nem? Akkor elmesélem.

Egy szép napon ~~én és a~~ ~~párom~~ elmentünk Kolozsváros főterére, hogy megnézzük a dévai, a kolozsvári, a segesvári és a szebeni történeti gyűtemények (de főleg a dévai) valamint a Román-Svájci Médiaintézet közös kiállítását. Úgy hallottuk, hogy nagyon szépséges, és minden tárló úgy csattan ki az érdekességtől, mint parasztlány orcája a kökényérlelő fagynak csipésétől.
Hát láss csudát vándorkiállítás, csakugyan nem csúf és nem is rút, mi több szép. A jegy ára 4 lej és 4 bani (két jegy 8 lej és 8 bani). A bejárattól jobbra egy projektoron egy szép vizuális projektkészítő gép gyönyörű kékszínű képjátékkal fogadja a látogatókat, amelynek közepén egy konkurens fogpasztagyár antireklámját láthatjuk, akik stílszerűen egy angol tagadószócskával ellenreklámozzák a Szignál üzem szuvasodásgátló sőrtekenésű zománcvédő krémeit. – Ettől az installációtól jobbra láthatjuk dr. ing. Steve Jobs urat, aki a sokak által óhajtott, de oly kevesek által bevallottan óhajtott tablet-kompútert, a Kaliforniában tervezett, de Kínában gyártott i-Pad-et mutatja be. Alatta értekezés a számtek hatalmáról. Ettől jobbra (lassan visszatérünk a bejárathoz, hiszen majdnem egy teljes négyszöget zárunk már be) vlsz. koránidézeteket tartalmazó gránitfaragványokat látunk egy védődobozban. Rajta kis kavicson a 33-as szám virít. És ekkor megint jobbra tértünk (hiszen balra már elhagytuk volna a termet, de mi nem ezért jöttünk) és láttuk, hogy van katalógus csak 72 lej. Kérdeztük, hogy hol lehet megtudni, hogy a számozott tételek micsodák. És erre azt a választ kaptuk, hogy nem tudjuk, lehet benne van a katalógusban de az meg kell venni. De a kolléga....segít.
Ekkor jött a kolléga. Aki azt mondta, hogy sajnos ez a könyv nagyon drága, vagyis hetvenkét lej, ezért nem adhatja oda. De minket érdekelne, mi az a 33-as kőtábla a bejárat tövében. Na jó, nézzük meg, de óvatosan. Megnéztük. Óvatosan. Volt a vaskos és szép kivitelezésű kötetben sokminden, a közepén egy lista. Felcsaptuk a 33-asnál. Ott azt írta bronz mellszobor. Hoppá. Na ez mégsem a kiállítás sorvezetője, hanem egy katalógus. Mivel hiába kerestük az infomációs kartonokat a sarokban, csak egy megoldás van. Hogy ez biztos nincsen kiírva sehol. Ekkor a kolléga, aki csak felvigyázó és nem idegenvezető volt elmondta, hogy neki azt mondták, hogy mondja meg: ha van netes telefonunk, akkor ha annak kamerájával leszkenneljük azokat a vonalkódokat, amik ott vannak kitéve a tárlókon, akkor megtudjuk mik azok a kiállítás weblapjának segítségével.Voilá.
Persze ez nem vonatkozik azokra, amelyek mellett ilyenek nincsenek. Így például nem vonatkozik arra a két török faragott sírkőre, amelyek a harmadik teremben vannak bevagonírozva. "Pedig az engem nagyon érdekelt volna", gondolta e kis történet mesélője. Nem is beszélve a vele szemben kiállított szabadkömíves maskarákról, ami a belehímezett szövegből feltételezhetően a kvári Únió páholy egyik mesterén feszült egy másik korban; az ettől távolabbra eső patikai mérőszettel valamelyik szabad német nyelvű fejedelmi városból, Erdélyországból, a tizenhetedik százasnak közepéről – és sokminden másról. A kiállítás anyaga ugyanis többszáz tételt rejt (csomó régi cucc, rengeteg érdekes papír, temesvári szükségpénz húszból). Nem is fogunk odaszkennelni mindegyikre, főleg nem telefonnal, ami kezdett kicsit olyan lenni, mint fotocellás budi a disznóhízlaldában, spotlámpa az istállóban. Viszont borzasztó szívesen leolvastuk volna a katalóguscédulákról, amelyeket akár monitorokon, szkennelve is berakhattak volna. Na mindegy.
Megnéztük, hogy a plakáton rajta van-e: "Megnézni a testünknek szemével. Megtudni csak a telefon eszével". Nem volt rajta. De megfogadtuk, hogy ha lesz rendes katalógus, olyan fapados, vagy olyan érintő képernyős bársonykanapés, akkor eljövünk és nézegetjük, mert rohanó világunkban nincs kedvünk nyomozni száz tárgy kiléte ügyében. Sőt azt mondtuk, akkor is visszajövünk ha adnak a bejáratnál egy olyan telefont, amelyen csudás módon egy látogatás erejéig minden tétel számát beolvasva mindenről meg is tudunk valamit.
És akkor tovább is mesélhetné...mert ha a katalógus relevánsabb lett volna, egy két dolgot én is tudtam volna (lásd a mottót), a kíváncsiság jobban hajtott volna és az én mesém is tovább tartott volna.

Vége

A sebtiben szerkeszte indexek velelejárója

2010-10-05T11:13:00.000+03:00

Mát meging....de frissítés előtt elkapatamn.

Az elbuzulás műhelyei

2010-07-17T11:25:00.007+03:00

Mintegy fél éve sincs, hogy a bosnyák-svéd Zlatan Ibrahimovićot és a katalán-spanyol Gerard Piquét állítólagos "kézfejsimogatáson" kapta egy lesipuskás fotós a Nou Camp parkolójában.

A spanyol sajtó focista-homoerotikus botránya Zlatan hagyományosan határozott egyszerűségének köszönhetően nem robbant ki, ugyanis frappánsan válaszolt az őt a fotóról faggató újságírónőnek: "Látogassanak meg otthonomban a nővérével és akkor majd megmutatom, hogy mennyire vagyok buzi".

A kérdés akkor került újfent elő, amikor a der Spiegel egy cikkének köszönhetően felmerült a futballista homoszexualitás mint kerülgetett, de persze soha sem tisztázott tabutéma. Michael Ballack luxemburigi illetőségű menedzsere, vagy németesen "játékostanácsadója", az ügyvéd Michael Becker "valószínűleg" arra válaszolva, hogy valamelyest nehezebbnek érezte védence pozícióját a válogatott keretében (a vébe előtt és alatt), megszellőztette azon gondolatát, hogy tud valakit a frissen leköszönt egykori német válogatott generációból, aki fel képes sorolni a Nationalelf homoszexuális különítményét - inkluszíve a biszexeket is.

A Spiegel meg is írta, majd több helyen taglalták a látszólag bizalmas információt, ami Becker szerint korántsem az: állítása nyomán a sajtó legtöbb szakírója tudja, hogy miben áll a Löw-válogatott "melegkombójának" nagy összeesküvése.

Látszólag persze senki sem tudta.

Sokat beszéltek aztán arról is, hogy a német válogatott új stílusa sem köszönhető másnak, mint egyfajta nőies kromoszómaátrendeződésnek, amely kiirtotta a kemény harcos focit és valami könnyed passzolgatásba fullasztotta a hagyományos német küzdőszellemet. Ez persze ment a rendkívűl nyámnyila és nőies angolok, meg a kislányosan naivka argentinok ellen, de a mérhetetlenül virilis (csak hosszú passzokkal és húsdarálószerű bekkjátékkal taroló) spanyolokon ismét fennakadt a német köcsögteam. Hadd ne kommentáljuk ezt az eszmefuttatást.

Következmények. Egyrészt saját hibájából és frusztrációjából egyből nácistátusba került a jó Michael "von Görlitz" Ballack és szócsöve, kedves tanácsadója. Egyből ők lettek a képzeletbeli Himmler csatlósai, akik elő akarják hívni a huszonegyedik századi hosszú kések éjszakáját a félelmetes Philipp Lahm köztudottan buzitanya SA-ja ellen. Másrészt elindult a nagy találgatás arról, hogy mikor kezdődik el már végre a meleg focisták tömeges coming outja, ez az elképesztő feszültség mikor robbantja már szét a kirekesztő magatartás kalitkáját.

Valljuk be őszintén, tudjuk, hogy a profi férfisportban mindig voltak melegek. Azt is tudjuk, hogy nem nézik jó szemmel őket. De azt is tudjuk, hogy nem Németország ennek az egyetlen helyszíne. Az egyetlen öngyilkosság, amit egy magát feltáró profi játékos hajtott végre a Premier League-hez kapcsolódik. De nem hemzsegnek a coming outok Spanyolországban és a pápista olaszoknál sem. Azt hogy a nemi identitás tekintetében a rengeteg liberális átrendeződésen átesett foci még mindig az egyik legkonzervatívabb ügymenetű szakág, nos ez sem kérdés. Csak az a kérdés, hogy mi is pontosan a baj mind a konzervatívokkal, mind pedig Ballackék véleményével, ami persze - tudjuk - magánvélemény?

A német foci hagyományosan olyan csapatsport, amelyben a szakmai közösség megtartó erőként tudott fellépni, főleg olyan helyzetekben, amikor az úgymond játéktudás az ellenfelekkel szemben alulmaradt.

De mi változott most ehhez képest? A németek nem jutottak be az elődötőbe? Nem hívták fel magukra a figyelmet? Nem volt kimagasló játékosuk? Nem hozták fel azokat a játékosokat méghozzá döntő módon, akik a bajnokságban csak bukdácsoltak, vagy egész szezonban rúgtak annyi gólt, mint ezen a tornán?

De, de, de és de. A szakmai közösség ereje felülírta azokat a mutatókat, amelyek a hivatalos statisztikákon mindig valahova nagyon alacsonyra süllyedtek. És ebbe beleférnek az olyan konzervetivizmus által meghurcolt jelenségek is, mint a melegek coming outjának elmaradása. Tulajdonképpen bárki örömmel rejti el azt a magánéleti problémáját, amelyet látens homoszexualitása okoz, ha egy sikeres szakmai közösség tagja lehet, még akkor is, ha ez a dolog mérhetetlenül nyomasztja. Sőt egy sikeres szakmai közösség mentsvára lehet sok hasonló magánéleti kérdésnek. Magyarán, ameddig a csapat jól játszik, nincs buzisági kérdés, sem a privát elmében, sem a sajtó nagyobb nyilvánossága előtt, főleg azért nem, mert a százszorosan viharvert és véleménye szabad kinyilvánításától megfosztott egyén képes másfaja kifejezést adni megelégedésének akkor, ha professzionálisan elér egyfajta egyensúlyt. A foci nem magánéleti kérdés. Ha az lenne semmit nem érne a csapatsportok éthosza.

Hasonló a probléma azzal a nemkevésbe gyűlölt magatartással, amit egy konzervatív véleményalkotó tanusít meleg embertársai irányában. Ilyen vélemények szintén akkor kerülnek elő, amikor vagy nem vagy benne egy szakmai közösségben, vagy úgy érzed, kikerülhetsz belőle. Ballack nem lett a válogatott kabalája mint az ikonikus Beckham, nem ült szép mellényben és öltönyben a kispadon, nem volt ott konstans módon a csapattal, nem üvöltött amikor kellett volna, főleg a spanyol meccs előtt nem, amikor a hülye, a vébé utánról szóló kapitánystátusról szóló vita is kirobbant (a buzi Lahm szeretne továbbra s kapitány lenni!). Kikerült a szakmai közösség bűvköréből. Főleg akkor, amikor a teljes német sajtó legalább egyszer minden találkozó után megpendítette, hogy szükség van-e még a csodálatos Michaelre? Nehéz ezt elviselni, kétségtelen.

Dolgozni kell azon, hogy ez a kérdés értelmetlen legyen.

Talán nem úgy, hogy belenyúlunk a csapatsport néhány alapvető törvényébe. Meg a generációs törvényszerűségekbe, abba hogy Ballack és a 2002-es VB generációja éppen most távozik a porondról.

És a Ballack-kortárs Klose a maga 4 góljával és nagyszerű játékával? Hogyan érzi magát a sok buzi közt? Elfelejtette, mert éppen ott volt, a közösség kellős közepében.

FNYT 2010 A kreatív versátírás műhely legfontosabb termékei - reméljük nem csak értőknek

2010-07-13T21:15:00.003+03:00

A táborról bővebben itten olvashat a nagyérdemű.

Jean-Jacques d’Or

Lájbomra hívás

A freiburgi sötét könyvtárban

Halva találták Husserl Ödönt

Hosszú, hegyes érv öreg szívében

Ime, bizonyság Malvi előtt

Gyilkos szópárbaj ölte meg őt.

Lorettostrasséba vitette föl,

Malvine letevé hűs asztalán

Nem is redukálja, le se iratja

Véres szakálon, törött pipán

Hever utolsó C-kéziratán.

Allíta őrzeni 4 Jenő Finket

A lájbez ajtón se be, se ki

Hát a Heidi, szép Lévi már most

Jönne siratni, írva neki

Jaj, ki cikkelyem élve szegi!

Jöjjenek epigonok, már ha voltak

Jő, kit a Malvi rendre nevez

Hiába, lájba se mozdul a holtnak

Lájbjegyez fejénél az vagy emez

Gyilkosa hát nem ez, újra nem ez.

Jőjjenek hát asszisztensei

Sorra belép a sok palija

Fáj nekik a mestert terülve látni

S nem a lét mezején elomlania

Erre se vérzik a Jahve fia.

Jöjjön a bölcsek apraja nagyja

Jöjjön elő Huss, a falu mind,

Megérveletlen senki se hagyja

Jó mesterére szánva tekint

Nem fakad a lájb szóra megint.

Jöjjön Edit, hűséges csaja

Már apáca, de messze sikolt

Edit reárogy, öleli búgva

Mindre nem érez semmit a holt,

Marad a nikotin, fekete folt.

Jöjjön utószor szép tanitványa,

Francos arabja Jacques Derrida

Jő, agya villan s tapad az érvre

Arca hang lett és fenomén

Lájbból érveket köpköd a tér

Nyoma se látszik, hangja se hallik,

Csak odakap, hol nincs eredet

Iszonyú, mi elkülönböződik

Döbbenet által a sziv ere fagy

Jacques-om a mester gyilkosa vagy

Kétszeri mondást leepochézva

Hallgat el aztán igy rebegi

Husserl Ödönt én meg nem öltem

Tanúm az Ego és az ENS seregi

Hanem e tőrt én adtam neki

Birta szivem már hű szerelemre

Tudhatta, közöttünk nem vala gát

Unszola mégis szóval igenre, mert ha nem ő kivégzi magát

Enyelegve adám a tőrt,

Nosza hát!

S a lájbból a körpert kiragadja

Szeme szokatlan logoszt lövell

Kacag és sir és a margóra irja

S vércsevisongással rohan el

Vetni követ rá szakma se mer

Odakint lefut az Ulm utca során

Dekonstruálni mg most se szégyell

Tana vig: volt egyszer egy vagány

Ki csak úgy játszott az Ödönnel,

Mint Platón szokott a göröggel.

József Éles

Kritikáimra

Ötvenhét éves lettem én

Aufklérista féltekén

Teszem

Eszem

Zsebóra mellyel meglepem

E kőnigszbergi szegleten

Magam

Ötvenhét évet datál

Hogy jó nőt nem adál

Hazám

Az ám!

Sokáig voltam oktató

Mellette pennakoptató

Vagány

Magány

De csak e vidéken

Memmelig se kérem

Én a

Béna

Mert egykor némi pénzmag ért

Korai istenérvemért

Dénár

Dukát

Nem féltem ám az ordastól

Gyanús volt nekem akkortól

Wolffnak heve

S neve

Ön, amig szóból értek én

Nem lesz tantárgy e féltekén

Csak Kant

Tan

Ha örül Gottfried Herder Úr

Hogy tiszta eszem rejtve fúr

Sekély

E kéj

A metafizikát fogom

Nem populár fokon

Vadi-

Tani.

koordonálták: Ferencz O., KA, Részeg I. és ZD

Erőfoci

2010-06-28T21:17:00.008+03:00

Tegnap-tegnapelőtt nyertek a németek az angolok ellen Oranje Vrijstaatban.

Sohasem értettem a német válogatott labdarúgó stílusát miért hívják északeurópai erőfutballnak, pedig ez egy iskolás nemzetkarakterológiai ügy, mindenki tud róla, hallotta otthon vagy a tévében, esetleg olvasott róla valamit a hálón vagy netalántán egy roppant érdekes kiadványban. A hatékonyság az nem feltétlenül párosul szépséggel, meg legtöbbször ki is zárják egymást, segíteni meg aztán tényleg nagyon de piszok ritkán segítenek egymáson.

Mert persze volt is ebben valami, mint Németország unszimpatikus ridegségében is, amire ezt az egész ügyet rá lehet kenni és lehet belőle eredeztetni a hatékony erőfoci elképzelését. Ugye emlékeznek Leopold Kessler mondtára az Europából, amikor kauciót kell fizetnie azért, hogy hivatalba léphessen a Zentropa vasúttársaságnál: "You just can't afford to work in this country". Kiváló meglátás.

De az a film is a szinte még háborús németországi állapotokról szólt. Az pedig igencsak megváltozott, de főleg 1954 után.

Mert a német futball nem volt egy nagy dobás a háború előtt. A szimbolikus jelentőségű '36-os nyári olimpián például a lassan negyvenet töltő Joseph Herberger (aki Bernben esős pályát kért és kapott Sebes Gusztáv fiai ellen) kapitány első tornáján csúfosan leszerepelt a német válogatottal és nem volt sokkal jobb később sem. A focinak nagyobb szociális hatása sem volt, nem számított első számú nemzeti sportnak és nem mozgatta meg a német társadalom egészét. (Akkor még a Günter Grassok nem jártak ki a német kupadöntőkre) Nem is volt nemzeti kérdés és nemzetkarakterológiai pedig pláne nem, hogy mit csinál a Nationalelf. Majd ellesznek ők is. Hogy aztán 1954-ben a sportszerűség háborús jóvátételi ikonjává vált a magyar válogatott többek között számomra is máig érthetetlen (hiszen nagyon is érthető) legyőzése, sokmindent megváltoztatott. Meg persze az ott mutatott játék. Nem volt látványos, de borzasztóan hatékony, tudják amolyan erőfoci. Megszületett az új kiváló nemzeti skatulya. A nem olyannyira glencend, de kitartó, szorgalmas és immár valamennyire sportszerűen német csapat, amely kicsit sótlan, de képes a nagy meglepetésre. Csak azt nem értem, hogy a mindenségbe maradt ez meg egészen mostanáig.

Mert engem is arra tanítottak, hogy erőfutball ez gyerekek. Mivel nagyapám a teljes férfitársasággal halgatta Szepesit, amit majdnem meghal a rádióban, nem is taníthattak mást a kisunokának sem, mint hogy ez egy erőfoci és nem valami szép. Bezzeg Czibor.

Azután jött az új generáció, aki 1966-ban volt tinédzser (pl. jóapámé), és először láthatta tévében a német válogatottat vébédöntőben. Arról mesélt, hogy ez ezek persze erőfocisták, de hogy Beckenbauer micsoda támadó középpályás volt, mielőtt Schön rá nem rakta Bobby Charltonra a döntőben; hogy Sepp Maiernek milyen emberfeletti bravúrjai voltak; hogy a Uwe Seeler hogy egyenlített ki tudatosan egy tarkóval fejelt íveléssel az angolok ellen, hogy aki látta Gerd Müller játszani, az tudta, hogy nem az opportunizmusa miatt akkora játékos, mert hiába lőtt negyvenből harmincat 10 méteren belülről, de hogy emelte be azt a labdát az Atleticónak az újrajátszásban, meg mekkorát vágott a léc alá a Reálnak hetvenhatban, hogy passzolt az az Overath és micsoda szabadrugásai voltak Breitnernek, meg egyéb hasonlók.

Aztán jött a még újabb generáció. Én meg mindig emlékezni fogok arra, hogy a keleti blokk egyik legtúlhájpoltbal csapata, a Jugoszláv válogatott micsoda zakóba futott bele '90-ben az első meccsen, hogy mit jelentett az isteni Lothar lendületes középpályauralma, Brehme rendkívűl technikás össze-vissza csavarodó lövései. Majd néhány év múlva Effenberg kreatív irányítójéka és az a szinte teljesen tehetségteen edző, aki nyolc évig talán csak '96-ban tudott egy hónapig inspirált lenni (főleg mert a csapatban volt az éppen aranylabdás védő), de két évvel azelőtt elvágta a csodálatos Stefan elől a válogatottban való szereplés lehetőségét (a híres mutogatós fegyelmiről van szó). Mindannyian csodáltuk a negyven éves Matthäust, aki már öregkorára liberóként őrjítette meg a Barcelona a Dinamo Kijev és Manchester középpályásait.

Aztán persze jött a borzalmas kétezres évek eleje (egy nemzetkarakterológiai rutinvébédöntővel, Európa leglesajnáltabb csapatától), valamint a Sammer ifjúsági programja, amely mára érett be, de persze még nem tudjuk, hogy mennyire. Az látható, hogy modern ügyről van szó, ami nem törődik sem előképekkel, sem az úgynevezett deutsche Tugendekkel, pontosabban másképpen törődik velük. A német foci egyik lényeges hibája, volt és ezért tényleg kellett a küzdőszellem, meg a soha nem adom fel és a majd-csak-ha-beszálltunk-a-buszba-na-akkor-hagyom-abba mentalitás, szóval a német foci hibája az volt, hogy borzalmasan nem tudtak egy meccset elkezdeni, és ez nem nemzetkarakterológiai dolog, hanem egyszerű edzői eltaktikázás, pontosabban egy tudatosan vállalt reakciós futballfilozófia. Ez kétségtelenül csak akkor lett látványos, amikor kapaszkodni kellett az eredmény után és még így is általában bejött. Ennek a feladása borzalmasan lassan ment, Beckenbauer kapitánysága volt az egyik első újdonság e téren, majd a kilencvenes években egy tiszteletbeli svájci mutatta meg a Bayern Münchennél, hogy akkor is lehet tulajdonképpen jó védekezés alapú taktikát játszani, ha az elején kizárólag Te irányítod a meccset. Ez az, ami az ifjúsági nevelésben már vagy nyolc éve ott lapul és most kezd érződni Németországban.

Meg persze a klasszikus német foci-aranykorszak játékstílusának néhány alapeleme. A kvázi-liberó vagy védekező középpályás játékának visszavétele (ezt játszották '90-ben Augenthalerrel és Buchwalddal), a 4-4-2-es formáció szép lassú feladása és a fiatal játékosok könnyed beépítése a csapatba.

Ez utóbbi egy klasszikus holland futballakadémiai húzás, az innovátor ország híresen nem a múltból merítő történetfilozófiai elkötelezettségének bizonyítéka, amit lassan a németek is felfedeznek magukban vagy legalábbis úgy tanulják meg, mint a saját leckéjüket, vagy úgy kultiválnák, mint saját jellemvonásukat. Mintha néhanapján olyanok lennének mint a lesajnált nyelvrokon, a germán hörghurutos gyermekek nyelvét beszélő vadkapitalista kereskedőország fiai.

Eblematikus volt a minap Sami Khediera nyilatkozata, amikor arról kérdezték, érez-e elégtételt azért mert az 1966-os döntő bírói tévedése most az angolok ellen fordult. Azt mondta: "Erről lehet sokat írni, de tulajdonképpen engem személy szerint egyáltalán nem érdekel."

Van valami a nemzetkarakterológiából, ami persze igaz. Németország háború utáni külpolotikaimagatartását jól példázza a foci. Németország exportország, mindent gyárt és elad külföldön, általában jó minőségben. A foci is fontos exportcikk. Németországé a világ egyeseknek talán meglepetésre negyedik legsikeresebb (nemzetközi szurkolótábor és az ezzel járó bevételek) klubcsapatbrandje, a Bayern München. Németország ráadásul éppen azzal mutatta meg életképességét, hogy valamilyen fajta diplomáciai karaktert csillogtatott a világversenyeken. A német életképesség és protestáns kapitalizmus fontos diplomáciai szimbóluma volt és lesz a Nationalelf (nem csak a Siemens, a Blaupunkt, a Porsche, a BMW, a Schneider, az Opel, a Quelle vagy Mercedes-Benz, Michael Schumacher és persze Heidi Klum).

Bafana, a vállalkozó szellem

2010-06-26T15:53:00.002+03:00

A piac úgy reagál, mint egy jól funkcionáló sündisznó. Gyorsan.
Összesen 10 (kruger)randért

Vihar a sarokban

2010-06-16T16:52:00.004+03:00

Szilasi László: Szentek hárfája. Magvető, Bp., 2010.

Őszintén szólva nem vagyok alföldpárti. Nem is volt sok közöm hozzá azt leszámítva, hogy eddigi életem nagyrészét lapos helyeken éltem le. Persze ezt a dolgot (az alföldi születést) ugyanúgy nem lehet elfelejteni, mint ahogy azt sem, hogy az ember gondolkodjon a szülő földrajzi környezet mentalitásbeli (vagy saját mentalitására tett) hatásain.

Sokszor gondolkozik az ember például azon, hogy az alföld azért általában piszok gazdag. Az alföldön mindig van pénz. Az alföld mindig hamarabb talpra áll, még ha többször is pusztul el. Az alföld gyorsan regenerálódik és gyorsan képes menedzselni egy kulturális átrendeződést. Az alföldön zsíros a föld és ezért nehéz jó bort találni, de mindig van elegendő szarvasmarha és búza ahhoz, hogy minden mást be lehessen szerezni. Az alföldi ember amúgy is inkább kereskedik és befektet, mivel húsz év kollektív termelő munkával elképesztő spekultatív tőkét lehet itt, ezen a tájékon felhalmozni. Az alföldi az, aki a leghamarabb kezd el csencselni és az alföldinek mindig van lehetősége arra, hogy a szorgalom hiányában is haladjon. Az alföldi nem kell arra gondoljon, hogy éhen marad (mert ha nem kap, majd szerez), ezért telmészetes módon nem fog odáig satnyulni, hogy éhkoppjának nemes perceiben kontemplálódni kezdjen. Az alföldön gyorsan lehet fejlődni, ezért nem éri meg pepecselni. Főleg a kis, amolyan "mezei" mezővárosokban. A kis mezőváros soha nem fog komoly kontemplatív teljesítményre sarkallni, mert addig kell haladni, ameddig az újabb nyíltszíni támadás nem készül ellened és a vidéked ellen. Addig meg nincs értelme kontemplálni. Ha meg a támadás elmarad, hét akkor pláne nem - élvezni kell, ezeket a nem túl nehezen jövő lehetőségeket, egészen addig, ameddig a város lakossága meg nem halad egy bizonyos lélekszámot. Azután már úgysem lehet kontrollálni a kontempláció és a bohóckodás mértékét. De ameddig nem haladja meg, addig minden ugyanúgy marad.

Szóval az alföld azért tud minden más terülthez hasonlóan meghatározó lenni, mert itt minden olyan gyorsan változik és olyan gyorsan talpraáll, de általában és az esetek nagy többségében sem a fennségest sem a érdek nélküli szépet nem ismeri és ezen nem is gondolkodik. Főleg a nagy pannon alföldön és annak egyik leggazdagabb és legtöbbször végigpusztult régiójában a Tisza és a Körösök vidékének közén. Kevesen jutottak el itt a Kárpát-gyalázásig és csak nagyon kevesen akartak innen feltétlenül elmozdulni. Főleg ha nem csak fellábbal, hanem menthetetlenül ide születtek. Tudják: széles utcák -- egyenes gondolkodás. Nehéz itt letérni balra is meg jobbra is. Meg ide mindenhonnan befúj a szél és mindenféle ember seperc alatt idetelepül. Az ember pedig nehezen jut el odáig hogy világának végcélját és kultúráját, ne csak annak bővülését jártassa fejében fel és alá.

Hiszen tudjuk, hogy egy közönséges mezővárosban senki sem fog gyilkolni az inspirációért és senki sem gyilkolna azért, hogy egy műalkotásban tulajdonsoként részesüljön. Főleg nem rafináltan, ügyesen és brutálisan, nem a kisközösség szeme láttára és nem az érdektelen káoszért.

Mégis miért történhet ez meg 1924-ben egy Nagyszalontától mindössze ötven kilométerre levő magyaralföldi urbánus tucattömörülésen? Mi a feltétele annak, hogy valami ilyesmi történjék? Egy levitézlett birodalom késő maradéka kell ehhez. Alföld és emberek egy olyan csapata, amelyik habár egy város közepén, de még mindig folytonosan törekszik egy pontos és kimerítő toronygombiratra.

Többek között erről érdemes kiérlelt, hosszú elbeszélő prózát írni. Főleg 2010-ben. Éppen ideje volt. Azt hiszem, gyerekkorom óta vágytam valami ilyesmire. Csak nem mondtam.

You can't succeed in a rush

2010-06-09T12:41:00.000+03:00

A máig legszebb és a jelenlegi körülmények között talán legtartalmasabb magyar nyelvű bölcseleti folyóirat óraművében kisebb homokszemek görögnek.

Filozófus napok 2010 Kolozsvár

2010-05-16T20:56:00.002+03:00

A figyelem középpontjában ismét a kolozsvári filozófia szak, amely az EMFT-vel közösen a következő rendezvényeket szervezi.
Tulajdonképpen a szak népszerűsítő rendezvényeiről van szó, de persze nem csak. Inkább arról, hogy hogyan lehet koherens hétté szervezni egy heterogén rendezvénytömeget.

Íme:

Screenshot

2010-05-14T20:49:00.000+03:00

Néhány napja elflejtettem közzétenni ezt a képernyőfelvételt (ami egyrészt leleplezi, hogy milyen operációs rendszert használok), másrészt a napi sajtóban felvetette az onlájn reakció típusa szerinti szociopolitikai elemzés szükségességét (ami persze semmi meglepő eredményre nem jutott volna - ezen túl nó komment).

Vajda Mihály Kolozsváron (zugvideó)

2010-03-29T11:34:00.002+03:00

Erről az aligötperces mozgóképsorról van szó!

Ameddig a kéréshez alakul, pedig íme a délután-est egyik amatőr fotója.

Ők filológusok, ti filológusok vagytok, mi filológusok vagyunk

2010-03-26T14:46:00.002+02:00

Van egy olyan érzésem, hogy a "filológia" szót ma már egyre kevesebben használják tudatosan, pontosabban annak tudatában, hogy az mit is jelent. Mert sokmindent jelent. És van még egy baj. Nem csak sokfélét lehet ezért tudatosítani. Hanem sokféleképpen is lehet tudatosítani, hogy éppen mit is.

Miért gondolom ezt? Nem nehéz kitalálni.
non P (1): Persze nem azokra gondolok, akik valamilyen nyelvszakon végeztek és annak tradicionalis elnevezése révén gyakran hívják egykori egyetemüket filológiának.
non P (2): Nem azokra, akik olyan holt nyelvekkel foglalkoznak, amelyeket máig egy klasszika-filológia nevű egyetemi fakultáson tínítanak.
P: Hanem azokra akik filológiának neveznek minden egyes szöveg eredetére vonatkozó megállapítást és apró pontosítást. Már pedig ez tulajdonképpen, ebben a tág jelentésében nem filológia. Főleg azért nem, mert aki adatokat pontosít egy szöveg és annak mondanivalója kapcsán, még nem filológus. Csak legfeljebb másként mondja el, azt amit mondani szeretne.

nem (1) : számozott érvekben és
nem (2): egy olyan vezérgondolatban, amely köré nagyon sokszor nagyon könnyű nagyon illusztratív részleteket biggyeszteni támogatásképpen. Mondom: azért mert valaki azt mondta egyszer, hogy egy vezérgondolat felgöngyölítése sokat segíthet egy teljes szerző életművének vizsgálatában, még nem kell feltétlenül hinnünk is ebben.

Higgyünk egyenlőre abban, hogy egy 150 éves évkönyv és regiszter fellapozása még nem filológia. Egy életrajzi adat lecsekkolása még nem filológia. Nem filológia a szokásosnál hattal több könyv elolvasása.
Nem verekszem meg érte, csak mondom: ha a gondolati tartalom (tanulság, mondanivaló, izgi részlet, további gondolatokat ébresztő provokatív állítás) előadását eggyel több bibliográfiai tétel átlapozása segíti elő, illetve az, hogy néha szokatlan dolgokat tegyünk bibliográfiai tétellé, nos az meg végleg nem filológia. Egy szegényes gondolat nagyon stabilan aládúcolva, még akkor is gondolat, ha csak egy és nem hetvenvalahány. De egyik sem, és nagyon nem filológia! Mert olvasható. Mert nem rekonstruálandó. Mert nem az szorul tisztázásra, hogy melyik szót melyik követi, mert ki van adva, sőt az már korrigálva is volt. Ez filológia lenne.
De még azt is nagyon rosszindulatúan állíthatjuk, hogy ha valaki filológiai eljárásokat alkalmaz, annak nincsen legalább egy átadandó gondolata.
Higgyék/higgyétek el: néha az nagyon, sőt dosztig elég.

Globális Forschung – Lokális rendezvények

2010-02-28T10:33:00.010+02:00

Varga Péter András előadása Kolozsvárt

(EMFT Fenomenológia Műhely – 2010. 02. 23. 12:00)

- szubjektív beszámoló -

A németországi kutatási lehetőségek tulajdonképpen – túlzás nélkül – nagyon jók. Németország elég jól el van látva archívumokkal, tartományonkénti akadémiák könyvtáraival, lokális kutatóközpontokkal. Mindenkinek megvan a saját maga portája, amely előtt kéz- és nyomtatott iratokat sepreget. Arról az országról van szó, amelynek őse még végleges fővárost kapott és amelynek jogelődjét egy türingiai kisvárosban ratifikálták. Persze ezt mindenki tudja. Azt is persze mindenki sejti, hogy aki német anyanyelvű szerzőt kutat, annak előbb-utóbb el kell jutnia valamelyik német és lokális Forschungsstättére. Még akkor is így van ez, ha egy német nyelvű szerző életművének felleltározása és megőrzése alapvetően az anyaországhoz képest nemzetközi terepen, esetleg nem is német nyelvterületen történik. Különösen így van ez Edmund Husserl esetén, ahol az a tény, hogy történelmi körülmények összejátszása miatt flamand terültere menekített Husserl-hagyaték helyben szülte meg a filozófus írott örökségének archiválását, még semmit sem dönt el arra vonatkozólag, hogy Husserl kutatni csak Provincia Belgica-ban lehetne. A Husserlre és az úgynevezett fenomenológiai mozgalomra vonatkozó eredeti dokumentumoknak nagy részét ma is őrző leuveni Hoger Instituut voor Wijsbegeerte mellett a Husserl kéziratok másolatát őrzi még kölni és az állománya tekintetében jóval a kölni alatt maradó freiburgi archívum. A klasszikus német fenomenológia úgynevezett megalapítójával és a filozófiai iskolák intézményes keretén túlnyúló fenomenológiai mozgalommal kapcsolatban iratok sokasága lapul a hallei, göttingai és müncheni könyvtárakban és levéltárakban. Aki tehát azt állítja, hogy a Husserliana szerkesztése mind a mai napig folyik Leuvenben, annak azt a kiegészítést kell tennie, hogy számtalan más anyag figyelembevételével – és ha közben a Husserlinának is felnyitjuk láthatjuk, hogy konkrétan szerkesztői munka folyik az esetek mintegy harmadában-felében németországi kutatóhelyeken is.

Az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság fenomenológiai műhely című rendezénysorozatának meghívottja olyan ember volt Varga Péter András személyében, aki nagyrészben ismeri mindezeket a helyeket, úgy is mind kutatómunkája állomáshelyeit. Fontos dolgokról van szó, mert előadónk történeti, klasszikus manírban nyilvános felolvasásként prezentált szövege nem egyszerűen felleltározta azokat a dokumentumokat, amelyeket archívumi munkával összegyűjtött, olvasott. Azért fontos ezt mondani, mert ezzel előadónk sem tett mást, mint amit az archívumok rendezői és alapítói úgy általában tenni szoktak: filozófai szempontnok alapján tárt fel egy rendkívűl jól dokumentált filozófia szövegkorpuszt. Archívumot alapítani és működtetni, a levél- és kézirattári anyagot kezelni nem feltétlenül antikváriusi feladat, nem feltétlenül szövegellenőrző és paleografikus munka. Hanem rendkívül sokszor annak a tudománynak a szaktudományos feladata, amelyben a levél- és iratszerző tevékenykedett. A Husserl-archívumok esetében sincs ez másképp. Eugen Fink vagy Ludwig Landgrebe Husserl egykori asszisztensei, az anyagok első Husserlen kívűli rendezői nem arra kaptak megbízást, hogy monumentalizáljanak vagy antikvarizáljanak egy x terjedelmű anyagot, hanem arra, hogy egy egyszerű és koherens koncepciót adjanak egy koncepcióját tekintve túlterhelt anyagnak. Filozófiai feladatot kaptak, amelyet nem lehet a betűformák szevedélyének és a színes tinták perverz szeretetének felvállalásával elrendezni. Varga Péter előadásában az is kiderült, hogy a filozófiai koncepcióak minden tekintetben súlya van. A Husserl-archívumok rendezői olyan erős koncepciót is képesek voltak működtetni, amely a szövegek kiadását évtizedekre meghatározta, viszatartottak illetve promováltak bizonyos szövegeket, atírtak és saját hozzáírással adtak ki változatosabbnál változatosabb textusokat. Publikálása tekintetében elhalasztottak olyan kulcsfontosságú gondolatokat, amelyek a további recepciót más irányba tereltek volna. Úgy tűnik tehát, hogy ha a történelem sokkal nagyobb türelemre és körültekintésre tanít minket, a filozófiatörténet is megteheti ugyanezt. Sőt meg is kell tennie. Ezért van szükségünk filozófiatörténetre, és ezért kell viszatérnünk annak legapróbb részleteiig ahol csak lehet és ahol csak alkalmunk van rá, hogy megmutassuk a filozófiatörténet tanulmányozása csupa gondolat, érv és probléma. Csak ezek után toll, ceruza és személyes gyorsírás.

Vénülő ifjak és a téli könyvtermelés

2010-02-16T12:15:00.002+02:00

Megszületett az első hivatkozás a téli Husserl-konferenciára a magyar értelmiségi sajtóban. Erre hívta fel figyelmemet szervezőtársam a minap.
Az apropó egy interjú a jelenlegi magyar kontinentális irányultságú filozófusok közül méltán legismertebb, de mindenképpen legreprezentatívabb Tengelyi Lászlóval, aki a rendkívűl informatívan válaszol az interrogátor kérdéseire. A szöveget mindenki olvashatja itt - ameddig az ÉS rá nem jön a micro-payment előnyeire.
Teljesen furcsa azonban, hogy az egész konferencia egyik legfontosabb kérdését, vagyis azt, hogy elkészült az első magyar nyelvű kötet Husserl szintén első főművéről, a Logikai Vizsgálódásokról, nem kerül említésre. Lehet, hogy mindenki így érzi a saját szerkesztéseivel, de valahogy az az érzésem, hogy ennek a celluloidalapú adathordozónak is volt ott helye. Persze a termelés másodrendű szempont egy értelmiségi közösségben, de ebben az esetben...tudomisén hagyjuk ki a termelés minden egyes elemét a mérlegből. Persze a prioritások értehetőek egy olyan esetben, amelyben - és főleg a cikk végén - egyértelmű az a fajta szomorú mérleg, amelyet Tengelyi László kénytelen levonni a dolgozó, de végleges elhelyezkedéshez továbbra sem jutó fiatal kutatók száma és további esélyei tekintetében. A problémát sokkal legitimebb módon veti a legújabb magyar fenomenológia mozgalom egyik elindítója, mind mi a kutatók maguk. A probléma persze inkább az, hogy lassan kezdünk megöregedni.

Ajánlatok Kolozsváron tartózkodóknak

2010-02-11T21:11:00.001+02:00

Ajánlom figyelmetekbe ezt.
Ahol ugyanezt találja mindenki.

Ráadásul már volt róla szó.
De nem volt ennyire egyszerűen koppintható szépséges plakátja.

Agyarország,amit a szívedbe rejtesz (marha mélyen)

2010-01-10T20:42:00.000+02:00

Senki se higgye, hogy bajom van az indexszel. Imádom őket.
Szeretek tőlük idézni, főleg ha az ember a korrektori balfékség, az akármilyen elszólás és a tudatos poén közötti keskeny mezsgyére ráhajtva iszik meg egy fél üveg vodkát az esti ködben való vakvezetés előtt.

Tessék:

"Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint agyarország a pécsi EKF-programmal a legjobb arcát mutatja majd, amikor kulturális és tudományos értékeinek megismertetésére törekszik, és "leteheti névjegyét Európa asztalára". (kiem. ZD)

http://index.hu/kultur/2010/01/10/hivatalosan_is_pecs_europa_kulturalis_fovarosa/ (2010. 01. 10. este 20:40 GMT+2)

Halálra szórakozni magunkat az angolszász irodalmon

2010-01-08T09:54:00.000+02:00

Csak egy link....

A rejtelmes metszet

2010-01-03T22:29:00.004+02:00

Nyilván teljesen evidensnek tűnik, hogy mi a kapcsolat az előző poszt cím alatti illusztrációjának a cikk címéhez és tartalmához. Persze az evidenciának - mint ahogy azt a huszadik század német filozófiája megtanította - teljesen különböző stílusai lehetnek.
Az első metszet szerencsés alakja ugyanis nem a budai zsidó Szerencsés Imre, hanem az egyik leghíresebb német népi irodalmi alkotás főhőse. Az ő két fia Ampedo és Andolosia, erszénye pedig nem II. Lajos megvont apanázsát, hanem a polgári gazdagság soha ki nem apadó forrását szimbolizálja.
Erről itt olvashatnak a burzsoá könyvtári hozzáférréssel rendelkezők, vagy azok, akik apukája orvoskonferenciákon kapta az előfizetést.

Tiszta szerencse

2009-12-31T11:31:00.008+02:00

Nem tudom mennyire természetes kategória a háztartásban az olyan doboz vagy láda, amelyben valamikor nagy mennyiségben kapott, de még nem szortírozott, nem rendszerezett, ezért nem indulásból kidobandó könyveket és folyóiratokat tartanak.

Mivel nálunk van ilyen doboz, karácsony után kinyitottam és egyet-mást felleltároztam.

Három érdekes találattal gazdagodtam:

1.) Az első egy klasszikus kalandregény-fordítás:

Walter Scott: Ritter Gottfried Peveril - Vierter Theil. Aus dem Englischen von C. F. Michaelis - Walter Scott's auserlesene (válogatott) Werke, Sieben und vierzigter Band. Gedruckt bey Anton Strauß, Wien, 1826.

A könyv nem ritka, de meglehetősen régi. A fordító Christian Friedrich Michaelist a német esztétikatörténet Kant-népszerűsítőként és a zene filozófiai-esztétikai szerepének teoretikusaként jegyzi. Maga a fordítás annak dokumentuma, hogy a skót romatikus regényíró német nyelvterületi recepciója már életében is szárnyalt, mint a Société Générale a román tőzsdén. Ez éppen a negyvehetedik kötet.

Érdekesebb viszont, hogy a könyvet fedő vászonkötéses borító belső oldalán Ábránfalvi Ugron István ex librise található. Kérdés, hogy a könyv valóban lehetett-e a tordai kaszinóalapító Ugron Istváné, vagy a mezőzáhi kastély-őrült, századfordulós dualista cári nagykövet Ugron Istvánról van-e szó. Az ex-libris papírjának állapota alapján a huszadik század eleje tűnik valószínűbbnek.

2.) 500 beste Hausarzneimittel gegen alle Krankheiten der Menschen. Quedlinburg und Leipzig, Verlag der Ernst'scgen Buchhandlung, 1843. Ez olyan bombasztikus cím, hogy a nevét senki se adta hozzá. Az eredeti elöljáró beszédet is egy magát meg nem nevező ún. gyakorlati orvos (ein practischer Arzt) ("egészség Isten patikájából"-orvos) szignálta.

A könyv végén igen nagyszerű német és latin jegyzetek vannak az orvoslásról és bizonyos füvek és porok keveréséről egy olyan részen, amelyet roppant előrelátóan jegyzeteknek és apró feljegyzéseknek hagytak üresen a könyv utolsó 15 (!) lapján.

3.) A harmadik pedig a zsidó turidani, a kamatos báthorygábor története, a soha ki nem bontakozott magyar Dreyfus-ügy sokak szerint eltitkolt, de biztosan nem túlságosan terjeszetett dokumentuma, a már elektronikus formában is elérhető:

Móricz Zsigmond: Fortunátus. Történelmi színmű 3 felvonásban. Az Érdekes Újság karácsonyi ingyen melléklete, 1918.

A kis kötés és fűzés nélküli, rossz papírra nyomott, rengeteg sajtóhibával terhelt kötet az alkotásnak nem nagyon kedvező háborús állapotok alatt, hozott anyagból (1912-es) készült, és koránt sem annyira érzékeny témát feldolgozó szöveg. Öt nő (Drághffyné, Öreg Drághffyné, Dina (Efraim rabbi lánya), Drághffy Benigna, Perzsi (szolgáló) jellemképéről szól és mindenki annak olvassa, aminek akarja. Ha azonban összehasonlítjuk, hogy emellett Fortunátus Imre, Drághffy, Efraim rabbi, az esztergomi Prímás érsek és Kabold szogáló jellemrajzát közli, nem nehéz benne csak részben a magyar történelmi antiszemitizmus leírását látni.

A szöveg teljesen vállalható, amellett pedig láthatóan nem élezi ki a később felerősödő etnikai konfliktusokat. De csak két dolog: 1) Feltűnően sok benne a magyar nemzetkritika. 2) A kölcsönös (hangsúlyozom: kölcsönös) xenofóbiát pedig többször explicitté teszi (pl. Drághffy lezsidózza Fortunátust, erre Fortunátus leoláhozza Drághffyt - 1. felvonás) - mindezt olyan történeti ellél, amely egyszerre engedi meg, hogy 19. századra vetített anakronizmusnak, illetve hitelesen semleges középkori evidencia-közlésnek tekintsük (értelmezés).

Könyvbemutató a budapesti Nemzeti Múzeum oldalánál meglapuló Kossuth Klubban, december 17-én, este fél kilenckor

2009-12-15T12:56:00.006+02:00

A könyvbemutató kísérőrendezvény lesz az előző posztoláson hirdetett heppeninghez.

Járjatok utána.

Egy kis ízelítő gyanánt itt a tartalomjegyzék is. Tehát:

Husserl és a Logikai vizsgálódások. Ismeretfilozófia és
fenomenológiai filozófia

Varga Péter András - Zuh Deodáth: Bevezető

I. Szemelvények
Edmund Husserl: Logikai vizsgálódások. V. vizsgálódás. Az intencionális élményekről és azok "tartalmairól" (1. §, 8-9. §, 11. §, 12. b) §, 14. §, 16. §, 20. §, Melléklet)
Edmund Husserl: Logikai vizsgálódások. VI. vizsgálódás. Az ismeret fenomenológiai tisztázásának elemei (Bevezetés, 1-8. §, 40-48. §)
Edmund Husserl: Önismertető
Edmund Husserl: Formális és transzcendentális logika. 27. §. A formális ontológia ideájának bevezetése a Logikai vizsgálódásokban

II. Kommentár
Dieter Lohmar: Kategoriális szemlélet (A VI. Logikai vizsgálódás
40-66. §§ értelmezéséhez)

III. Értelmezések és perspektívák

Bacsó Béla: Fenomén és nyelv kérdéséhez (Husserl és Derrida)
Schwendtner Tibor: A kategoriális szemlélet és a létkérdés. Néhány megfontolás a Logikai vizsgálódások heideggeri recepciójához
Vajda Mihály: Mi a fenomenológia?
Tőzsér János: Az intencionális állapotok szerkezete
Ullmann Tamás: Husserl és Kant
Jani Anna: A fenomenológiai mozgalom korai szakasza
Varga Péter András: A Logikai vizsgálódások filozófiai álláspontja és annak átalakulása a mű első kiadását követően
Zuh Deodáth: Husserl kései kísérletei korábbi műveinek értelmezésére (Egy példa a Formális és transzcendentális logika kapcsán)

Mindenki figyelmébe: Husserl-konferencia a Székesben

2009-12-13T11:48:00.002+02:00

További részletekért ide érdemleges kattintani.

Pete Doherty varázslatos utazása Klaipédában

2009-12-01T19:08:00.007+02:00

Nem kenyerem az "okos történész megmondja, hogy mi is ezzel a mondattal a baj"-jellegű megnyilvánulás. Tudják, az, amelyik például arra inti az embert, hogy a hatvannégy vármegye az tulajdonképpen csak hatvanhárom és egy kvázi-városállam, vagy a magyar jogredben csak "szabad királyi város". De ez most szerintem érdekes. Tudják, a köztudat műveletlensége mindig izgalmas téma - ezzel foglalkozhat egy nem-történész is.

A hír annyi, hogy Pete Doherty a generációváltó modellnagyasszony Kate Moss egykori élettársa egy müncheni zenés-táncos mulatságon elkezdte énekelni a német himnusz első és negyedik strófájának kezdősorát a Deutschland, Deutschland überallest.

Dohertyt megpróbálták leállítani, erre egy rádiós műsorvezető felé vágta a rockosan dobigálható mikrofonját, ma pedig a nevében bocsánatot kért a perszonálszóvivője vagyis a sajtóreferense. Korrektül tudósít erről pl. a bajor nagyvárosban kiadott kiváló és a FAZ-al nagy népszerűségi versenyben álló S(üddeutsche) Z(eitung).

Az index.hu híradása szerint, amely sikeresen átmenti magyarázatként a wikipédia-szócikket motamó (tessék összehasonlítani) azt tudjuk meg, hogy Doherty lebőgött. Ma viszont ugyanott valami nagyon izgalmas jelent meg. Az, hogy az eredeti szöveget, ami náci szimbólum volt 1945 után megváltoztatták az Einigkeitsliedére. Namármost ugye tudjuk, hogy nem kellett megváltoztatni, mert már megvolt, csak egyszerűen omittálni kellett az első versszakot, ami kicsit túl volt telve szimbolikus tartalommal., másodsorban a dolog kicsit komplexebb annál, minthogy ez egy nemzetiszocialista ikon, tehát maga az ördög ikonja, tehát itt az ideje, hogy hívjunk egy jól képzett Exorzistet. Ebben a tekintetben nem nagyon különbözik a német lapok kommentárja sem arról, hogy mi is ezzel a dalolgatássak a probléma. Persze ez nem csoda. Az emberek azért háborodnak fel, amiért felháborodnak.De a német himnusz első versszaka sokkal izgalmasabb dolgokat is rejt, illetve olyanokat, amelyek joggal válthatnak ki felháborodást egy politikailag felettébb érzékeny világban.

A szóban forgó versszaknak ugyanis nem csak az a problémája, hogy ezt énekelték Bechtesgadentől az Oberkommando des Heeres-ig. Hanem az, hogy kerekperec elmondja, hogy milyen területen képzeli el az egyébként a harmadik verszaktól kezdve einig rechtlich és frei Némethont. A határok pedig:

1.) Nyugatról a Némealföldet kettészelő Maas (a Masstrichti Szerződés hivatalos folyója)
2.) Keletről a Memel városát is magába foglaló földnyelv
3.) Északról a Balti-tenger
4.) Délről pedig az isteni Etsch másnéven Adige folyó

Nem kell tehát túl nagyot gondolnunk ahhoz, hogy kirajzolódjon előttünk az alábbi kép:

Mi is ezzel a baj vagy a probléma? Az első negyedrészt bevon Hollandiából és Belgiumból, a második elcsaklizza Klaipedát ('45-ben éppen a SZSZSZR-től), a harmadik hellyel-közzel rendben van, de a negyedik hát az gyerekek lerohan egészt Veronáig.

Azt hiszem nem véletlen, hogy a szakaszt a WW II után annyira nem hangoztatták. Felesleges azért folyton és folyton csak a nemzetiszocialista lelkiismeretfurdalást keresni a német politikusokban. A német himnusz első szakasza egy nagyon kemény határrendezési dió. Inkább ne törjük fel.

Épül és mindeközben aszfalt alá kerül az épülő ország

2009-10-27T08:48:00.002+02:00

Nyereményakció

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség,
Index (nekik ismét egy nagy bravó a saját gyártású híreikhez)
és persze az 1979-es autóstérkép. Olvasd el és rakd össze a posztoló szavainak jelentését.
Mire gondolt az olivadosszié írója mikor ezt papírra vetette?
Megfejtésedet erre a nemlétező címre várjuk.

Jutalmadat hamarosan postázzuk!

komment.ro

2009-10-09T15:45:00.005+03:00

Tudom, hogy az embernek több esze kel legyen, mint hogy netes kommenteken mérgelődjék.
De:

Olvassátok, még ki nem moderálják (ha van eszük)
Itt látható az Adevarul cikke, egyik kedvencem - egyrészt a címe, másrészt a kommentek.
Nem szeretném profanizálni a "ha a Holocaust megtörténhetett, egészenn biztos, hogy isten nem létezik" minap hallott frázisát, de az ember valóban megremeg a hitében, amikor olyanokat olvas, pl. Illeeana Rollason kommentelőmester(asszony)tól, hogy Herta Müller vagy megköszöni a Secunak, hogy adott neki témát amiről írjon, vagy ne fogadja el a Nobelt. "Hogy nem rohasztja rád a jóisten az eget!" - mondják erre.
Volt, aki számon kérte, hogy milyen jól keres az írónő. De persze a cifraságok mind többen s többen vannak.

FanFane:
"Toata lumea uita un lucru !
Premiul s-a dat pentru literatura, nu pentru politica. Meritul scriitoarei este dat de talentul literar cu care descrie niste trairi complexe si nu de evenimentul politic. Un astfel de premiu ar fi putut lua si un geniu al raului, cu conditia sa aibe talent literar. Ca exemplu, lucrarea lui Adolf Hitler, Mein Kampf, a vazut lumina tiparului si azi poate fi citita. El mai avea talent si la pictura. Ideea este ca atunci cand se analizeaza un artist, conteaza talentul sau, nu convingerile politice."

- Bravo, bravo Adevărul! Te-ai ales cu crema țării noastre. Atâta genialitate, atâta acuratețe.

Hiába na.

Molnár "de origine nesănătoasă" Herta

2009-10-08T17:32:00.010+03:00

http://www.jurnalul.ro/stire-externe/nobel-pentru-o-scriitoare-de-origine-romana-523412.html

Namármost én tudom, hogy a rossz szakács mindig szereti kicsit túlspilázni az ételt, mert esetleg megbolondítja egy plussz mag szerecsendióval vagy zöldparadicsom-pürével, ne adj isten egy bolondos porciónyi mézecskével, de azért ez mégis már füstöltcsülök az egreslevesben.
Érdekes Nicolae Manolescu gondolata, illetve a cikkíró youtubelinkelése és így implicit érvelése a híradás után.
Azért mert Herta Müller tudja, hogy hogy mennek a dolgok Romániában, ezért ez a díj a román irodalomnak is megtiszteltetés.
Ez eddig rendben van. Én is mondok olyat, hogy mivel Mannhein Károly Budapesten szocializálódott értelmiségivé és otthon magyarul értekeztek apucival-anyucival, megfontolandó, hogy a magyar filozófiatörténet részének tekintsük, még akkor is ha a tudományos érvényesülés útján könnyen lemondott anyanyelvéről, mi több szinte alig írt valamit magyarul, sőt esze ágában em volt visszatérni egy olyan országba, ahol Horthy a kormányzó. Ám legyen. Szóval a nyelv, amin írunk, nem feltétlenül tükröz mindent a teljes kulturális meghatározottságunkból. Tagadhatatlan, hogy pl. Mannheim magyar anyanyelvű, de ezt a sokszor másodrendű kérdést könnyen meg tudja kerülni, ettől függetlenül a magyar bölcsészet történetének része. Meg akkor tekintsük németnek? Tehát egy német tartott előadásokat a Szellemi Tudományok Szabadegyetemén 1917-19-ben?
Node, ez a Müller lehet, hogy Romániában szocializálódott, lehet, hogy születésének vidéke egynyelvűen német soha nem is volt(ettől függetlenül a településnek máig fonetikus fantomneve van, amiben egy német szó szerepel!) , de azért nem pofátlan kissé "román származásúnak" nevezni?Akkor én mi vagyok, román származású romániában élő magyar (persze Ile nagyapám akkor már Jolly-Joker és lehet tényleg az vagyok)? És a romániai magyar írókat akkor miért nem tanulják román irodalomból? Megmondom miért, mert legtöbbször semmi közük ahhoz, ami a románok gondolataihoz, világlátásához, írásmódjához akár halványan kapcsolódna. Nem akarok túl egyszerűen fogalmazni, de Manolescu Úr hogy nyomná le Tamási Énekesmadarát legitim román irodalomként valamelyik balázsfalvi gimnázium 11-es tanulójának? De akkor mindent bele: 12-ben miért nem tanulnak a nebulók román órán Celant (ki ne hallott vona Cernăuți-ról - mellesleg van aki megemlékezik róla....románként) és József Attilát (tudjuk, "vagy tán egészen az")? De nem tanulnak. És ez teljesen rendjén van. Ahogy azt sem tekinteném valami túl legitimnek, ha elkezdenénk úgy tanulni Rebreanut, mint a magyar irodalom részét, és ezt azzal érvelném meg, hogy "értitek, hát beszterce-naszódi, meg tudod, hogy fiatalkorában megélhetésből magyarra fordított osztrák-német regényeket, meg erdélyi történeteket írt, szóval érted".
Hülye állításoknak hülye követkeményei vannak.
De lehet még játszadozni. Ha Herta Müller német anyanyelvű bánsági sváb, akkor most ez most azt jelenti, hogy bánsági román? Ő most Berlinben él, de eszerint nem tekinthető berlininek, hanem abba a faluba valónak, ahonnan jött. Tehát ő akkor nickifalusi, és nem berlini, mert mindig az számít ahonnan származol, vagy tényleg nem értem.
És mellesleg mi olyan nagyon megtisztelő? Főleg ebben a kis klippben a cikk után? Én vagyok síkhülye németből, vagy Müller tényleg arról beszél az elején, hogy Romániában az irodalmi díjazás is korrupt. Nézzék csak meg......

http://www.youtube.com/watch?v=_bVJ6B6PdXU&feature=player_embedded

Ezt így vállaja a cikkíró is? Mert ezzel talán még én is vitatkoznék. Megtisztelőnek semmiképpen nem nevezném.

Becstelen

2009-09-07T01:28:00.004+03:00

Megnéztem a Becstelen brigatyk című bravúros mesterművet - mert érdekelt a történelmi exploitation, ahol a valódi erőszak és a parodisztikus erőszak feloldhatják egymást. És elgondolkodtam, minek is kell történelemmel foglakozzon az... Egy Dreyfus tehenész Normandiában? Persze lehet. Goebbels nem tud csak németül? Persze - szándékos hiperbolikus gesztus. A Gestapo-tisztek egyenruhában mászkálnak kollaboráns bárokban? Persze, ez is lehet. Apróságok, kit érdekel. Olyan, mint belógó fővilágosító-péniszvéget keresni a Bergman-eposzban. A többi meg csak fiksön, fiksön, fiksön. Node, akkor hadd fiksönöljek én is. 1944-ben vége az értelmetlen háborúnak. Az oroszok sose jutnak el Berlinig. Drezda megmenekül. A keleti blokk Minsknél kezdődik. Nicsen fal. Nincsen függöny. 1945-ben felszerelik az első budapesti Coca-Cola neonreklámot. Nagyapám sosem esik hadifogságba. Párizsban nősül meg. Apám Fokvárosban születik. Én meg szintén ott. Három éve jöttünk vissza Párizsba. Azóta is itt élünk. Néha unjuk a cukrászmesterséget. Imádjuk a marhahúst, sok fűszerpaprikával. Nokedlivel. Magunk sem értjük miért.
Érzitek az értelmét? Ugye érzitek?

Politically correct. A hundred and sixtyeight times

2009-09-05T20:03:00.007+03:00

"Az interneten bocsájtotta árverésre "a nagyvezír", Orbán Viktor Volkswagen Golfját egy ismeretlen." (Index - 2009. szeptember 5., szombat 09:25)

Az állandó jelzők, vagy eposzi jelzők használata nemcsak hogy megtalálja a maga flexibilis (a trópus eredeti alkalmazási koordinátáin túlnyúló) felhasználási területét, hanem arról is nyíltan tanúskodik, hogy használói milyen társadalmi térben mozognak.
Többet vártam srácok - másrészt elég későn lett belőle hír és túl sok a frazeológia (ahhoz képest, hogy autós rovatban volt a helye és ott gyorsan fel is posztolódott) - mellesleg színvonalas cikkekel és bejegyzésekkel tűnik fel együtt e néhány sor. Érdemes rákeresni.

A felkelés üzlet

2009-09-03T11:38:00.008+03:00

Idézet a Siebenbürger Zeitung 1785/6-ik (20te Januar) számából:

"Avertissement

Herr Rudolph Liebhard, k.k. Münz-Graveur-Adjunct in Karlsburg, hat den dort Orts inhaftierten Haupt Rebellen Nicol. Urs, genannt Hora, und seinen Spiesgesellen Kloschka, und zwar jeden besonders auf medaillen Art, im Durchschnitt bey 4 Zoll hoch dergestalten abkopiert, dass Kenner dieser beeden Ruhestörer, ihnen ähnlichen Abbildung bereits vollkommenen Beyfall zugestanden haben. Der Künstler ist Willens sothane Aufwiegler das Stück in Alabaster gegossen, und mit einer Aufschrift versehen um 40 kr. zu geben, welche in der Hochmeisterischen Buchhandlung zu finden sind."

avagy irodalmi fordításban

"Figyelemmel kísértessék

hogy, Rudolf Liebhard Úr, cs. é. k. gyulafehérvári érmemetsző-segéd az ott helyben letartóztatott fő rebellis Urs Nikolát, köznevén Hórát és cinkosát Kloskát éspedig mindkető ábrázatját úgy másolta rá az átlagban négy collos nagyságú érmére, hogy e két rendbontó ismerői képmásaiknak láttán teljes egyezésről számoltak be. A művész szándéka szerint az így ábrázolt felbujtókat alabástromba öntötte és felirattal látta el, hogy majd 40 koronáért adja, és ez megtalálható a Hochmeister könykereskedésében."

Ugye mindez nagyszerű. Minden legyőzött, de komolyabb anyagi vagy demográfiai pusztítást elérő felkelő iránti szimpátiából és félelemmel elkevert tiszteletből anyagi hasznot lehet húzni. Sajnos akkor még nem lehetett pólóra nyomni, az óraszámlapot meg megtartották dekoratív célokból.
A kommandante sapkás képei már kaphatóak az üzletekben - szinte mindenhol.

Pensatori. Primo tomo ;)

2009-08-14T17:40:00.011+03:00

Életem első olasz könyvélménye egyre felülírhatatlanabbá teszi azt az előítéletet, hogy a szaknyelv hamarabb érthető, mint a közönséges konyhacsevely. Vincenzo Costa Husserl-monográfiája a római Carocci új Pensatori-sorozatának első nevesített kötete. Mint az alábbi nem transkribált eredeti fotókópia mutatja annyira fel is csigázott, hogy elkezdtem méltatlankodni, miket ír a pasas. (Aki erről ír az lenyen szíves reflektáljon legalább erre, - még ha nem is ért vele egyet és ha ennél frissebbekre nem is futja). Egyébként elég korrekt a könyv ezt leszámítva - kár hogy a konstitúcióeléletnek nevezett jelentéktelen csacskaságot egy percig sem tárgyalja külön fejezetben.

De ez az olasz, ez nagyon ejnfah és mit édlen ejnfált durhlézbár. Meg kéne már tanulni.

Ettől függetlenül ugyanolyan gyorsan vesz át jól bejáratott szakmai fordulatokat a nyájas szerző olaszul, mint bármely másik nyelven, és itt is ugyanazt érzi a figyelmesebb szemlélő, mint bárhol, de tényleg bárhol máshol: vannak szerzők (úgy értem azok a szerzők, akiket kritizálunk, jelenleg E. H), akik nem elég korszerűek és bizonyos dolgokkal adósok maradnak, nem tudják azt elvinni a következtetés végleges formájáig.
De kérem szépen, mi az hogy adós marad? Mi az, hogy nem viszi el addig, ameddig kellene? Olyan ez mintha legalábbis tudnánk, hogy mi az a formula, amelyet ki kellene dolgozni, mintha meg lenne határozva, hogy a mi az az eredmény, amelynek elérésével már nem maradunk adósok senkinek, ha a tudományos közösségnek már eleve nem, azért még a száguldó agyú, a mindennapi élet megszállottjaiként ismert diákoknak se'.

Mezőség és szélei - turisztikai élménybeszámoló kulturális referenciákkal (ahogy kéne)

2009-07-18T11:19:00.043+03:00

Mezőörményes/Urmeniș: "Căminul Cultural Rákóczi" :)

Az erdélyi Mezőség alapvetően nem rossz hely: mivel tulajdonképpen sem túl magas hegyei, sem túl nagy sík felületei nincsenek, továbbá a folyók völgyei is a széleit vájták ki, belső ökonómiáját annak köszönhette, hogy a szinte teljes területét borító erdőség végülis tökéletesen működött. 1. esőt koncentált a terület fölé, 2. megtartott a csúszásra hajlamos dimbes-dombos talajt, 3. az esőt bevezette a dombok közötti völgyekbe és az ott folyó patakok vizével keveredve mindenhol tófűzéreket hozott létre.

A logikai sorból már látható, hogy ha annak első elemét megpiszkáljuk, akkor megpiszkáljuk annak további elemeit is. Tehát ha kivágjuk az erdőket, előbb-utóbb baj lesz. Mivel az erdőgazdálkodás és haltenyésztés alapvetően nehéz és költséges dolog - befektetést és nagy odafigyelést igényel, egyszerűbb fakitermeléssel és legelősítéssel próbálkozni, ami végülis azt jelenti, hogy a pásztorkodásba helyezzük reményünket. Ez egy nagyrészben érthető, teljesen sima gazdasági érv, amit főleg az támogat, hogy ha a lakosság adott területen megfogyatkozik, illetve az urasági birtokok fenntartására szükságes pénz megtermelésére, és a napi életkörülmények minél gyorsabb rehabilitációjára nem képes, akkor a folyamat gyorsítása érdekében olyan technikákat kell előnyben részesíteni, amelyek gyors hasznot hoznak. A fentebb említett két dolog ilyen. Rövid ideig be is válik, aztán már nem olyan erősen.

A talaj megsuvad, a tavak kiszáradnak. Felborul a víháztartás. A mezőgazdaságra amúgy sem túl alkalmas terület a talaj bizonytalansága miatt tovább romlik. Mondhatnánk, hogy lehet pásztorkodni, állatot tenyészteni, de sajnos nem a bonyolult birtokrendszer fenntartása közepett.

A másik dolog demográfiai. A sűrű erdőségek miatt a településrendszer felettébb satnya, nem túlságosan városias, de ha az ebben lakó lakosság arányos a föld által nyújtott lehetőségekkel, akkor nagy baj végül is nincs. Ha viszont a legeltető gazdálkodás révén megnyílnak a mezők, a falualapítás gyorsabban fog menni, nem is beszélve arról, hogy a pásztorkodó lakosság nem fogja ezt az életfromát a végtelenségig folytatni, hanem előbb utóbb mezőgazda lesz. Ez a letelepedés természetes velejárója. Szóval érthető mi lesz ebből: az elején kevés lakos, a lehetőságekhez képest kiváló anyagi helyzet, erdők és tevaka, Ha az erdők megszűnnek a tavak lassan kiszáradnak, a pásztorkodásra hzott emberek letelepednek, de nem tudnak rendes mezőgazdaségot folytatni, ezért aztán elszegényednek, és a régi gazdagság nyomaival vegyesen élnek.

A Mezőség ezen sajátos helyzete nem 50 és nem is 100 éven át alakult ilyenné, hanem legalább egy fél évezredre volt ehhez szükség, vagyis olyan hosszú távú gazdasági és demográfiai erózióról van szó, amit nem lehet egykettőre visszaforgatni.

Valami viszont 30 év alatt is teljesen tönkremehet. Ez pedig még "az erdő vonzza az esőt" tételnél is egyszerűbb. Az épületek romlanak, mert ha egy helyen beáznak, képesen akár egy éven belül összeomlani. Főleg, ha nem laknak benne. A régi gazdagság nyomai így néhány évtized alatt véglegesen eltűnhetnek, vagy még ennél is gyorsabban. A Mezőség hihetelenül gazdag romos emberi alkotmányokban. Legtöbbjük középkori eredetű, legtöbbször a magasművészet szempontjából sem közömbösek, úgy is mondhatnánk, hogy egyetemes művészettörténeti jelentőségűek. Ugyanez a helyzet a nagy Mezőség széleinek műemlékeivel. A rági kastélyok és udvarházaknak nincs tulajdonosa, vagy a régi tulajdonosok is úgy elkomplikálták a saját helyzetüket, hogy lehetetelnség már beleköltözniük régi otthonukba. Persze senki se várhatja el, hogy egy generációt (mondjuk, az unokákét) arra neveljük, hogy majd valamikor vissza kell menjenek maltert keverni, meg mérművet tisztítani. Ilyenkor viszont jöhetnének a helyiek, akik sajnos egyre kevésbé jönnek, ki tudja miért. Nem a falvak helyieire gondolok, nem is az adminisztratív helyiekre, hanem azokra a szélesebb értelemben vett helyiekre, akik nem nem is a földdel és nem is papírokkal bajlódnak, hanem egyszerűen csak eszmékkel. Talán túl hosszú volt az alvás, talán túl gyakori az elvonás. De mint tudjuk, a tető beázik, a tégla is elmállik, az ő politiko-taktikája nem a várakozásban van, hanem a folytossá tevésben, és ugyanúgy nem szereti a petetikus szólamokat sem. Mert elmálik, meg elporlik, leomlik stb.

Ha viszont mindez (épületek, parkok, erdők és akár tavak) történetfilozófiai törvényszerűséggel fog eltűnni, akkor a külső szemlőnek amúgy sem lesz mit mondania. Értkezni fog a romokról, meg a nagy ciklusokról. És nem lesz túl érdekes, hogy annak, aki még mindezt utolsó pillanatban épen, vagy az állagromlás folyamatában látja, nos annak az érintettsége csupán azért nagyobb, mert nincs elvonatkoztatási alapja - arra reflektál amit in corpore lát, nem arra, amit olvasott, vagy tanult, vagy amit más látott és örökített meg.

Ha pedig mindez történetfilozófiai regularitássak tűnik el, akkor egy baja lesz ennek a kontrasztos vidéknek. Hogy nem lesz kontraszt, csak egy egysíkú paletta, amin még arra sem lehet hivatkozni, hogy ezek vagyunk mi, de a letűnt kor és letűnt emberek ezt hagyták nekünk. Ja és még valami. Ha mindez nem csak történetfilozófiai regularitással fog eltűnni, hanem még egy kedves adag lenézéssel igy gyorsítjuk a folyamatot, akkor előbb-utóbb arra ébredünk, hogy nincs örökség. Ha meg az nincs, akkor nincs mit örökölni. Uramisten, csak ki ne kelljen találni!

És most akkor néhágy fotó - kommentárral, a legsemlegesebb leírás szemszögéből.

Tancs/Tonciu - ev. ref. templom mennyezete. Egy a kárpátok által behatárolt geológia medence legmotívumgazdagabb festett kazettaegyüttesének tagjaiból.

Egy helyi születésű fiatalember szerint a faluban sok a kissebbségi misszió. Néha akár egy hetet is kijönnek, majd megunják és hazamennek. A helybélieknek meg kevés már ehhez a türelmük.

A mennyezet néha beázik.

A templom utolsó átépítésén (30-as eszetndők) elpucolták a régi haranglábat és tornyot húztak mellé. Megkésett középkori nosztalgia. Megérte?

Abafája/Apalina - A bácsi a következő leírást adta: "A templomnak (rk.) három spécifikuma van van. Az egyik a torony falai. Majdnem két méterek. A másik a faragás. Duna Tisza Dráva Száva. Ezt jelképezi. A harmadik meg az oltár. A Krisztus rajta pont két méter. Sem több, sem kevsebb, pontosan kettő, és ez a bibliai leírás szerint van, és csak ennél a személynél teljesült. Hát specifikusma ezen túl nem nagyon van."

Aztán kiderült, mégis.

- Az órát én állítom, fémpénzekkel kell, mint a Bigbent Londonban. De ez annál sokkal kisebb. Bécsben készült a szerkezet, itt írja, hogy Wien. És hogy 1909.

- Tehát akkor száz éves a toronyóra...

- Nem, csak ekkor gyártották, de amíg idekerült eltelt még néhány év. Most kilencven valahány éve toronyóra. Addig ugye nem volt toronyban.

A pontosság mindenek előtt.

Kutyfalva/Cuci - A Degenfeld-udvarház homlokzatán még kiolvasható a tartományi érában, a tartomány hivatalos nyelvén fogant felirat, régebben fogant üzenettel: "Világ proletárjai egyesüljetek." Fölötte az öntöttvas-címer, az épület modern megoldásainak egyike. A címerről a gondnok monja: "Egy helyi kovács bácsi mentette el a komunisták elől. De most felbiztatták, hogy ha keresik, kérjen érte pénzt. Száz eurót kért. De ha azt mondja, hogy ezer, akkor ezret adtunk volna. Mindegy, csak szerezzük vissza - így a Gróf Úr is."

Mezőcsávás/Ceauașu de Câmpie - Gondolom mindenki ismeri a bilabiláris vébetűt. Tudják az, amit mi duplavének vagy wunak is szoktunk nevezni. Kedves nejem hívta fel a figyelmemet arra, hogy ha a csávást bilabiláris vével ejtük ki (csáwás vagyis csáuvás), akkor nagyon könnyen levezethető az ottélő román lakosság névadási módja. Pontosabban az archaizáló magyar forma hatott az ottélők másnyelvűekre.

"Tudod mikor mennek az utcán és azt mondják "szeuvasz", na hát amikor ezt halloták a románok, rögtön kapcsoltak."

Csávás ev. ref. haranglábának tövében van egy temetői kereszt a hozzátartozó betonalapdarabbal. Botrány mi, kálvinista testvéreim? Hát ezért kellett nekünk négyzázötven év kehelykultusz, hogy mosz betonba öntött keresztekkel hajtsák ki belőlünk az ott lakozó vámpírt?

Marosvécs/Brâncovenești - Erről a helyről nem adok képmellékletet, mert a várkastély túl jó állapotban van ahhoz, hogy a poszt elején lefolytatott siránkozásomat igazolja. Abban viszont nehéz nem valami kavarodást látni, hogy Erdély egyik legnagyobb várában nincs kulturális intézmény, csupán fiatalok elmegyógyintézete. Ezért azok (az elméjükben korlátoltak) életkörülményeinek meg nem örökítése érdekében fotózni tilos - és a vár turisztikaiéag sem érdektelen udvara nem látogatható.

Vécsen sikerült magam előtt tisztáznom, hogy mi a különbség a nyelv identitásteremtő és -közlő valamint funkcionális értelme között. A portáshoz magyarul szólva románul válaszolt. A köszönés rítusában ugyanis saját nyelvi identitásának kifejezését láttam - lehet soha nem találkozunk többet ezért tudtomra szerette volna adni, hogy milyen kulturális identitással rendelkezik. Amikor viszont, az egyébként nyílt ajatjú kastélyudvart valami furcsa módon bemozdulva le szerettem volna fotózni rámkiállt magyarul, hogy "héj, azt nem szabad!" Mivel az úriember nem tudta, hogy milyen nyelven beszélek, elővette funkcionális nyelvi regiszterét és a tiltást (mely sokkal szigorúbb, pontosabb és gyorsabb mint a kulturális identitás) már azon a nyelven végezte, melyen tudta, hogy tudok, de melyet ő nem kívánt beszélni az operatív kód megjelenéséig. Ha azt mondja: "Stai! E interzis", lehet bemegyek és majd arra hivatkozok ... nem értettem. Fő a jó kommunikációs helyzetfelismerés!

A következőkben ömlesztett képek jönnek: román kor és koragótika Széken.

Érett gótikus mérműves vidéki ablakok Botházán és

Magyarszováton.

Botháza kis ref templomának orgonája - a gyártó emblémájával. Egyébként múzeumi tárgy, amelyet azért nem értintenek, mert a helybéli 26 tagú közösségből senki sem tud rajta játszani.

Pusztakamarás/Cămărașu utolsó megmaradt Kemény-kúriája (a háromból). A "kastély" egyébként nem az író Zsigmond báró tulajdona volt. Ezért is temetkezett a szomszéd dombra. A kastély felújítása érdekes munka lenne. A második fotón kivehető két piszokizgalmas új tákolmány. Az egyik a bástyához épített budi, a másik a mellé húzott fűtőház. Mindekettő tökéletesen passzol az építményhet. A fűtőházat azért megtartanám, sőt valószínűleg ennek van a legnagyobb esélye a túlélésre, lévén, hogy beton. Ezt nehéz lesz elhordani, és még nehezebb újrafelhasználni.

Esetleg autópálya alapozásának. Arról meg számla kell.

Szentbenedek/Mănăstirea - a Kornis-kastély bejárati kaputornya a két unikornisos fervonóhíddal. A kastély tövében családjával nyaraló dési illetőségű férfi szerint Kornis Viktor, az utolsó tulajdonos sánta és végül egészen mozgásképtelen lévén abban lelte szórakozását, hogy a kastélyparkba beszállított vadállatokra vadászott. Más kérdés, hogy Kornis Viktor semmiképpen sem az utolsó tulajdonos, hanem az a gróf, aki a kastélyt a 19. század végén felújítatta. Tehát az az érv, hogy a ott lakó férfi még ismerte Kornis Viktort, eléggé gyenge lábakon áll, még ha nem is lehetetlen. Az azonban bizonyos, hogy a faluban Szatmári bácsi léte biztosnak tűnik. A Kornisok egykori alkalmazottja a helybéliek szerint 101 vagy 102 esztendős.

A benedeki kastély felvonóhídi kapuja láthatóan trágya állapotban

A kastélypince szemétlerakatként fungál, mivel tulajdonképpen szabad szemmel alig látszik és ezért esztétikailag kikezdhetetlen. Más érv nincs.

Az ablakkeretmaradvány érintkezik a belső szoba egykori boltozatának gyámkövével. A másik a kaputorony bejárai aktaja pilaszterének gyámköve. Azután egy másik ablakkeretfaragás maradványa. Érdekes lehet, hogy hova épülhetett be a másik fele. Mellesleg nem akarok átmenni olcsó műemlékesbe, de egy régebbi fotón ez az ablak még egészen ép, kettős köríves ikerablak volt az egyik torony mellett. Itt még ez igen jól látható.

Az északi sarokbástya egyik faragott reneszánsz ablakát a legtököletsebb pozícióban sikerült hagyni.

A hermeneutika félelmetes aktualitása

2008-10-10T18:29:00.006+03:00

A nagyváradi Szécsenyi tér szélén rengeteg a közjegyzői iroda: erről megygyőződik bárki, akinek peres, prefektúrás vagy sittes ügyei vannak Bihar rettegett központjában. Srég vizavi jobbra az ügyvédi kamara, srég vizavi balra az angyali üdvözletet fogadó Mária talapzatára állított kissé darabos Holnapos alkesz Bandi, mögötte uő múzeuma, erősen jobbra a fickó , akire 25 éves kora ut án jobbára nem bízták az állami költségvetés kidolgozását sem annak behajtását és már halotti anyakönyve szerint is hős volt.
Nomármost, amikor ez történt magam is megdöbbentem. Otthagytam az egyik puccos közjegyzői irodában a paksamétámat, amelynek másolatát a jogi hatóságok ezen mindenki számára elérhető képviselőinek hitelesíteniük kell. Az iroda főnöke egy vén róka, hatvan fölött, nyugdíj előtt, gyerekként a második világégés, majd a teljes szocializmus és a rendszerváltás tapasztalatával, kedves, aszott, kezdődő májfoltos, parókás - tehát nem csak tudására hiú - figura.
Miután visszatérek a készen ropogó iratokért, az öreg közjegyző odaveszi a dokumentumaimat, és miközben belenyomja a szárazpecsétet a következőt mondja: Kérdeznék magától valamit.
Tessék csak nyugodtan - vetem közbe. Szóval ugye ez egy filozófia diploma. Mihez lehet ezzel kezdeni? - a kérdésre felfordul a gyomrom. Mert ugye - folytatja a közjegyző - elnéztem ezeket a tantárgyakat, amiket tanult (A jó idesedet, hát megnézted a törzskönyvi kivonatomat....) És szóval hát nem tudom, hogy ezek miről szólnak. Csak egyet olvasok fel jó? - kérdezi.
Lenyelem az atavisztikus dühöt, két kurvaanyádat és három rohadnarádaparókádat, középkelet-európai dzsentlemen vagyok. Igen? -teszem fluenssé a társalgást.
És akkor mondta, úgy mint a fősmasszer a Cel mai iubit dintre pământeni-ből:
Her-me-ne-u-ti-ka. Szóval mi ez?
Tudja - válaszoltam - az a tudomány, ami szövegek értelmezéséről szól. Tanult ilyet minden pap és minden jogász, mert ők is szövegekkel fogalalkoznak, Bibliával, törvényekkel, ilyesmikkel.
A titkárnője csendesen somolygott. Én megköszöntem a szolgáltatást, leléptem.

Kérdés: Hogy a szentséges Toledóban tudott ez a fén franc az egyetlen olyan tantárgyamra rákérdezni, aminek kétségbevonásával maga alatt rezegteti a lécet? Erre találták ki azt az elmés mondást, hogy "szarva közt a tőgyit".

Rudolf von Wunderkind

2008-09-25T12:41:00.002+03:00

Habár nem vagyok a déli populáris kultúra népi-gengszter-erotikus zenevonulatának feltétlen és odaadó híve, azt hiszem valamit megértettem azokból, akik a tökéletes tolerancia hangján beszélnek róla. Ha elnézem násznagyom megjelenését, csak a dél lehellete csaphat még, még ha a háttér írottasai be is mosódnak a háttérbe. Fülledt éneklés, karaoke-mikrofon, vörös izzadt szövet a felsőtesten, pocak az öv fölött burkoltan bugyborékol. De semmi más. Zene nincs, csak egy tételes a szövegrepertoár, az is az FC Bayern München EV hivatalos himnusza. Így pédig lényegesen könnyebb elviselni a nem mifelénk divatos szórakozás képét. Hang nélkül, kiollózva, kimerevítve, szórakoztatóipari reklámábraként. És ami a legfontosabb: nem fizettünk érte egy vasat sem. Nekem ez a fotó az 5000 lejes tiszteletdíj nélkül jutott ki. Pedig ez nem akárki, hanem: Rudolf von Wunderkind.

Di Stefano, az egykori legenda

2008-09-18T11:27:00.008+03:00

Média:
ProTV, 2008. 09. 18., 00:15, UEFA Champions League-összefoglaló, számomra ismeretlen kommentátor.

"(pontos fordítás román nyelvből) ... és a lám a nézőtéren ül a Real Madrid egykori legendája, az argentin Alfredo di Stefano."

- "egykori legenda" - Azóta a természettudósok megcáfolták. Nem is egyszer.
Babonákból nem lehet Európai egységet teremteni!

Idézet Kóka Jánostól (részlet)

2008-03-09T21:51:00.003+02:00

"Az SZDSZ célja az, hogy Európa megújuljon (...)." (Népszavazás 2008. 03. 09. 9:50)

Azt hiszem erre mondják minálunk jó öreg Délgyiharban, hogy: "Na ba...d meg!"

Intermédia

2008-02-12T12:59:00.000+02:00

A kortárs médiában való minimális tájékozottság elég ahhoz, hogy felfogjuk annak a mélyértelmű gondolatnak a jelentését, miszerint: manapság a kifejezés és a képiség minden szférája érintkezhet egymással. Aki még mindig nem érti, az jó ha tudja: Carla Bruni legjobb fotóit lepenes blogokról és francenationaliste-es propaganda mellől lehet letölteni.

Szóval ezek mind és mind egymás mellett vannak. Szó szerint! Aki nem hiszi, járjon utána.

A Toldalagi-Kordáék átépített öröksége

2008-02-08T16:40:00.000+02:00

Rég nem jegyeztem meg és be semmit. Most megteszem.
Mindenki ismeri a nevezetes Király utcát Kolozsvárt. Ott a 15 szám alatt van az egyetem, a BBTE személyzeti osztálya. Valamikor Toldalagi-Korda városi pelisz. Tudod kedves olvasó, hogy mit csináltak mintegy háromszáz éves ablakkereteivel? Megtudhatod kicsit később.
Először egy életkép.
Bemegyek igazolást kérni arról, hogy tanítok. Mivel fülem zöld, kiderült még egy másik adatbázisban vagyok, amit nem a bent levő titkárnő kezel. Elmegy a szomszéd irodába. Várok. Közben betoppan egy gyepsori kinézetű fiatalember. Arca cigányos. Öltözete piros cérnával van nagyon akkurátusan levarrva. Minden kis szakadás gyönyörűen megsptoppolva. Lábán hosszú hegyes orrú topán. Leül, ujjait recsegteti. Bután néz. Bárki bármit mond, ez az ember nem az egyetemi adminisztráció része. És nem is egyetemista. Mit keresne a személyzeti osztályon. Kezében van egy Frutti Fresh-es punga (de igazi punga), és a benne levő árut egy hetes GSP-vel fedte le (A román válogatott a Szentföldre készül, Mutu lelkes).
Mit keres ez itt?
Kijön egy titkárnő, biccent. Elmegy, telefonál. Egy másik ajtón egy vezető beosztású hivatalnoknő lép be. A fickó kinyitja a zacskót, félresepri a Gazetát. Parfümöt árul. Suttogva beszélnek. Annyit értek, hogy a nőnek Chanel kell, a fickó egy Boss-ot is rá akar sózni.
Gyorsan megvárom az igazolást és távozok.
Lent még vetek egy pillantást az ablakkeretekre. Kicseréltél őket. Nyílászárócsere volt. Kiszedték a műemlékeket. Archaizáló modernekkel helyettesítették őket. De kiverték a régi faragott kőkeretet és újrafaragtatták őket, zsírúj homokkőből. Hova lettek a történelmi darabok? Ki adott erre engedélyt?
Nem tudom. De erre tudja valaki a választ? Was ist in Budapest mit der Habsburgertreppe passiert? Szerintem már rég benne van a münsteri Erbdrostenhofban.......

És akkor: Akinek van róla fotója, küldje el, én mindig elfelejtek magammal rendes gépet vinni.
És szomorú hír, a francia nyelvű kötet a Leervorstellungról nem volt meg. Fene enné meg.

Új könyvszerzemény, új hírek

2008-02-03T21:57:00.000+02:00

Olybá tűnik, sikeresen megszerzem minden idők legjobb francia nyelvű Logikai Vizsgálódasok kötetét, legalábbis fizikailag. Mint tudjuk ez rendkívül fontos a mai ifjúság számára. Ha nem termelsz valami olyasmit, aminek van a materiális kinézete és meg lehet fogni, szét lehet szedni, ki lehet belezni, vagy polcra lehet tenni, akkor biztos megkapod a nem-termelés billogát és vitatkozhatsz azokkal akik nem tudják mi a produktív termelés, de úgyis az orrodra koppintanak: "Írjál már valamit és nyomtattasd is ki, mert megmaradsz balfék humánosnak, legalábbis a szememben!"

Más:
1. Győzött a Bayern, játszik Sosa, nagy az öröm.
2. Nyert egy OTKA a székes bűnösben, de nagy a tanácstalanság. Viszont van remény arra, hogy kiadjuk eredeti oldalszámokkal az LU VI-ot. (Román kollegák berobbantak a Prolegomenával (nem azzal!!))
3. Sikerült teljesen tisztázni, hogy mi is a helyzet az F I 39-el.
4. Holnap vizsga Etika I-ből. Másodév készüljön. Puska nincs.
5. állítólag nyert Tadić

Ha lúd, hát legyen kövér....

2008-01-29T22:46:00.001+02:00

....avagy ha szakmai blog is, akkor miért ne.
Kommenteltem egyet éppen a minap a fenomenológia.hu-ra
Kirakom ide is, nehogy elnyelje a technika és a magyar hekkerek ádáz serege.
A komment egy kommentet kommentál.

Az első kommentről szólnék.
A végül feltett kérdés két részre bontható. Pontosabban két gondolatot vet fel.
1. Husserlnél a fenomenológiai beállítódás mindig visszacsúszik-e a természetes beállítódásba és ezzel fölöslegessé teszi-e a teljes addigi gondolkodói teljesítményt? Nem állíthatjuk mindennél határozottabban, hogy a mindennapi tevés-vevés ott van minden filozófiai spekulációban?
2. Nem kell-e léteznie egy megmagyarázhatatlan értelemképződési folyamatnak, amelynek feltárásában folytonosan nehézségekbe ütközünk?

Ezt a két kérdést fel lehet vetni. Csak azt nem tudom, hogy a “Weltkern” kifejezése ad-e ehhez bármifajta fogódzót? Husserlnél a “Kern” terminusa elég fontos szerepet tölt be, és nincsen benne semmi megmagyarázhatatlan és misztikus. A Formális és transzcendentális logika (Hua XVII) első mellékletében fejti ki, hogy mi a szintakai struktúrák felépítésének deskriptív alapzata. Ezt nevezi “magnak” (Kern) vagy “mag-anyagnak” (Kernstoff), amelyhez kapcsolódik az ún. “magforma” (Kernform). Ezzel azt állítja, hogy a nyelvtani kategoriák tartalma és formája közti kapcsolat egy sokkal alapvetőbb összefüggésre utal.
A főnév és a melléknév nyelvtani kategóriái (szintaktikai formák) vonatkozhatnak ugyanarra a szintaktikai tartalomra, méghozzá anélkül, hogy ez magából a nyelvtani elemzésből következne. A piros főnévi és melléknévi használata nem egy adott szintagma analíziséből kindulva állapítható meg. Ez esetben ugyanis minden nyelvtani, szintaktikai forma egy adott szintaktikai anyag (egy mondat) elemzéséből következne csupán és így felmerülhetne a kérdés, hogy hogyan tudjuk őket egyáltalán használni. Husserl szerint tehát minden sziktaktikai egységben vannak nem-szintaktikus mozzanatok, amelyekre az előbbiek épülnek. Ennek a mag-szerű tartalomnak köszönhető, hogy képesek vagyunk a piros vagy a hasonló szót főnévként és melléknévként (vagyis tételező és relacionális értelemben) is használni, anélkül, hogy ilyenkor konkrét mondatok elemzésének összevetéséből nyernénk a használat szabályait. Mint a szövegből kiderül ezek a “magképződmények” (Kerngebilde =Kernstoff+Kernform) egészen más “stílusúak” (Hua XVII, 309.), vagyis nem tartoznak magához a formális elemzéshez.
Nem nehéz tehát a mag fogalmának értelmét tisztázni. Egy interszubjektív módon szerveződő közösség tagjainak véleménye ugyanarra a “világmag”ra vonatkozik még úgy is, hogy közben képesek egymással totális ellentmondásban álló ítéletek meghozatalára. Ez az alapja minden kommunikációnak és annak, hogy képesek vagyunk véleményünkből igazságot formálni és azzal mások véleményét cáfolni. Ha az emberi megismerés csak minden megismerő egyéni formális struktúráiból állna, akkor viszont nem lenne lehetséges semmilyen megértés és semmilyen kommunikáció. Csak balga lények lennének, akik közül egyesek automatákat, mások meg viaszbábukat, megint mások pedig hús-vér embereket látnának, de soha nem tudnának megegyezni abban, hogy tulajdonképpen mit is. De meg tudnak egyezni!! Ezzel viszont a filozófus nem érheti be. De ennek a ténynek a vezérfonalán rámutathat a megismerés alapvető struktúrájára.

Egy filozófus munkáinak elemzése is legitim. De csak addig ameddig valóban a témához van köze. Ha pl. Husserlt csak 1. a heideggeri kritika vulgarizált változata, vagy 2. az új francia értelmezések zanzái alapján elemezzük, akkor nem értelmezést teszünk le az asztalra, hanem mellébeszélést. Olyat, amelyet megfosztottuk mind a világtól, mind a világmagtól.

aspectô (lat.) = megnézegetem, megbámulgatom

2008-01-29T00:04:00.000+02:00

Hamarosan indul az első magyar pur fenomenológiai lap. Megjelenik az Aspecto-folyóirat. Vagy legalábbis hamarosan lesz előzetes az első lapszám tartalmából.
De milyen is lesz a termék maga? Egyvalamit már tudhatunk is róla.
A címét.
Itt jön azonban az első fura dolog.
Ez a szó ugyanis nem olasz (habár vége egy közhelyes 'o'), hanem latin. Mert ugye senki sem vállalná, hogy magyar fenomenológiai lapnak olasz címet adjon. Hatalmas képzavar lenne (Mintha a magyar vasúti magazint Zseleznyicná Harsonának neveznénk), meg amúgy is, úgy hangozna, mint valami ördögűzős hétvégi múvi. Szóval latin.....
De mit jelent? Azt, hogy aspektus, nézet, perspektíva? Sajnos azonban ehhez semmi köze. Ugyanis bármennyire szeretnénk, nem főnévről van szó. Hanem igenévről illetve igéről. Így viszont érdekes az ügy. Mert akkor....

...egyrészt lehet az aspicio (3.)(megnéz, szemlél) igeből képzett múlt idejű (vagy befejezett) melléknévi igenév, méghozzá annak az ablativusza, vagy pedig dativusza. Így valami olyasmit jelent, hogy megnézettnek, megfigyeltnek, vagy megfigyelttel, megfigyelthez.

...másrészt lehet ugyancsak az aspicio ige gyakorító (frequentativum)alakjának, kijelentő mód, jelen idő, egyes szám első személyben ragozott formája. Vagyis annyit tesz: megbámulom, megnézegetem.
Továbbá, ha vannak ilyen formái az említett igének, akkor az nem is röviden aspecto, hanem hosszan aspectô.

Szóval vagy egész egyszerűen nincs ilyen latin szó. Vagy ha mégis van, akkor helytelenül van leírva. Ha pedig egy helyesírási hibát elnézünk egy reprezentatív folyóirat címében, akkor még mindig nem tudom mit tegyünk a jelentésével.

Arra a felettébb érdekes helyzetre gondolok, amikor egy hosszú agóniát hozó év után én, a jó latin ember meglátom az új filozófiai sajtóterméket, valósággal extázisba jövök és felkiáltok, vagyis azt sivítom bele az éterbe: Anyu, Apu, megjelent a Megbámulom!

Csak ámulok és bámulok. Mi lenne, ha ezek után más folyóiratok is váltanának és létrejöhetne a Magyar Filozófiai Szemléltem Volt és a Ki Fogom Világosítani.
Lehet, még a végén ők járnának jobban.

Nem annyira friss, de érdemes megnézni

2008-01-24T21:29:00.000+02:00

Lásd barátom: http://www.springerlink.com/content/dr8h1252u67km84k/fulltext.pdf - kellemes recenzió - szabad hozzáférés, öröm.

Későn felfedezett bizonyíték....

2008-01-24T19:09:00.000+02:00

....arra, hogy hol is voltam 2006. novemberében. A kép jobb oldalán, egészen szélen a szuvas gerenda alatt....
Aki éppen elkpesztően töri az angolt (de a flamand sem lehet az erőssége, de ez csak feltételezés) az Mr. HuaXXXVIII, vagyis Herr Thomas Vongehr, mögötte a laminált ajtós szekrény, amelyben a Mester gyorsírott széljegyzeteivel ellátott könyvek (ez perspektivikus okokból nem látható).
Akkor és mindenkor is kiderült, hogy az emberek igazi kiéhezett piaci suhancok, akik arra mozdulnak, amiről azt mondják, az a leges- de a legeslegérdekesebb. Ez Heidegger Sein und Zeit-ja. Nagyon kellett rá vigyázni. Különösen a franciák kapkodták. Olyan nagy volt a francia légyzümmögés, hogy én ki is maradtam a buliból (mindig egy fürt entellektüell dongott a barna újrakötött darabon). Nekem maradt Lévinas La théorie d'intuition....-ja. Az mintha új lenne. Semmi széljegyzet. Pedig ez volt az első könyv, amit Husserlről franciául írtak. És neki dedikált példánya is volt (pont az, amire itt az Archief-ban senki nem volt kíváncsi).

Fene tudja. Nem érdekesebb ez?